Cilike

Szóval pikáns történetet szeretnél hallani tolem? – néz rám mosolyogva egy kedves idos barátom.
Igen. Egyszer említetted, hogy viszonyod volt egy férjes asszonnyal, úgy, hogy a férje is tudott róla, sot: hármasban is szeretkeztetek. Ha nem tekinted indiszkréciónak a kérésemet, szeretném, ha részletesen mesélnél errol. A történet másik két szereplojét úgy sem ismerem.
– A másik hármat. Ugyanis nem én voltam a huncut asszonyka egyetlen szeretoje. Azt a férfit, a másik szeretot én sem ismerem, mert az asszonykával vagy édeskettesben, vagy a férjével hármasban szórakoztunk. Úgy tunik, hogy téged ez az utóbbi felállás érdekel jobban.
– Hát persze. Ez napjainkban sem szokványos eset, a te fiatalságod idején pedig végképp nem volt az. Szóval mesélsz?
– Miért ne? – huncut fény csillan a meleg dióbarna szemekben. Ez az eset életem egyik legkellemesebb emléke, olyan emlék, amelyhez nem fuzodik semmiféle érzelmi vihar, féltékenység, keseruség. Ma is izgalmasan vibráló színfolt, bizony jól esik visszaemlékezni rá. És ne mondj ilyen csacsiságot, hogy "indiszkréció", jól tudod, hogy nem vagyok prud, velem mindenrol lehet beszélni. Tehát a fülecskédet nyitod ki, vagy bekapcsolod azt a szerkentyut, amit nem mertél elovenni a táskádból?
– Elnevetem magam, s elohúzom a magnót. Helyet csinál neki a parányi asztalon, s vörös bort tölt két talpas pohárba.
– Huszonnyolc éves voltam, jóképu férfinak tartottak, s volt valami az egyéniségemben, ami vonzotta a noket. Ne vedd hencegésnek, csak azért említem ezt, mert te csak akkor ismertél meg, amikor már jócskán eljárt fölöttem az ido. Nehéz lenne a mostani megjelenésem mögé elképzelni egy mindig nyugtalan, dinamikus, harmincadik éve felé tartó fiatalembert.
– Nem olyan nehéz. – Nézem az oszülo bajjal keretezett finom metszésu arcot, amelyre valóban felvésett jó néhány ráncot az ido, a magas homlokot nemes domborulataival, finoman homorú halántékával; a táskás és kissé megtört fényt nagy barna szemek fölényes intelligenciát sugároznak, nem a tudósok saját, szuk mikroviláguk felé forduló intelligenciáját, hanem az élet minden területén jártas ember természetesen, de sohasem sértoen megnyilvánuló fölényét, humorát, bölcs iróniáját.