Csak egy látomás

Félhomály volt a szobában, de ez a látást nem korlátozta nagyon. Csak ültem a szoba közepén, s nem tudtam, hogy mi az amire várok. Csönd volt. Csönd és magány. Egy kis halk zajt hallottam, de nem néztem oda. Tudtam mi az, de nem voltam rá kíváncsi. Nemsokára úgy is abbahagyja. Újra a magányra gondoltam. Ebben a poros pajtában itt a város szélén egyedül én, és a gondolataim. Körbenéztem és láttam a dupla ajtót. A résein keresztül némi fény tudott behatolni hozzám. Arrébb a falon kerti szerszámok tömkelege lógott, alattuk szanaszét széna hevert. Mögöttem nagy olajoshordók feküdtek a poros padlózaton. Nézelődtem csak, és az egész olyan másvilági, olyan megfoghatatlan, filmszerű volt. Gondolkodtam, mit jelenthet az ittlétem, hol vagyok igazából, hogy kerültem ide. Furcsa módon nem féltem az ismeretlentől, valamilyen módon nyugodt tudtam lenni.

A gondolataim sorát egy hangos zaj vágta félbe. Megijedtem hirtelen, kapkodva néztem körül, mert a hang olyan hangos volt, hogy nem tudtam megállapítani, hogy honnan jön. A pajta ajtaja mozdult meg nagy nehezen, beleroskadva a rá ható erőbe. Hirtelen hátszelet éreztem, de hogy honnan jöhet azt nem tudtam. Nem tudtam, de túlságosan nem kerestem az okát, mert valahol sejtettem, hogy jelentősége lesz. A hatalmas ajtók között a rés nagyobb és nagyobb lett, egyre több fényt engedve a poros levegőbe, megfestve ezzel az ezernyi táncoló szilíciumszemcsét. Az ajtó már teljesen nyitva volt, de mégse láttam semmit. Erősen hunyorognom kellett, hogy körvonalazódjon az ajtóban álló női alakot. Biztosan kivehető volt, hogy női alak, mert tűsarkú cipő, valami harisnyaféle a formásnak tűnő lábakon, és miniszoknya sejlett át nekem. Lassan elindult felém. Lassan jött, megfontoltan lépkedett, mintha csak piszkálni akart volna a lassú mozdulataival. Tőlem kb. 10 méterre állt meg. Most már a félhomály ellenére is jól láttam. Ott állt előttem, és én csak bámultam Őt. Néztem a formás lábait, a gyönyörű bokáját, a kellemesen nőies cipőjét, a formás vádliját. Lassan emeltem a tekintetem a combjának vonalán, mely olyan tökéletes ívben száguldott felfelé, hogy teljesen belevesztem. Már azt hittem semmilyen ruha nem lesz rajta, úgy éreztem, hogy kilométereket tettem meg a tekintetemmel a lábán.