A szomszédasszony és a lánya

Szombat reggel van, de már javában süt a nap, és én kint ülök a kertben, egy kávéval a kezemben. Most csak egyedül, Mert Vera még alszik, éjjel későn jött haza, mert valamilyen céges rendezvényen vett részt.
A kertben még béke és nyugalom honol, csak a madarak csiripelnek, és én élvezem a nap sugarait, ahogy melegítik a bőrömet. A kezemben egy bögre forró kávé, amibe időnként beleszürcsölök, majd fújok egy vastag füstpamacsot mellé. Szeretem az ilyen reggeleket. Normál esetben ketten ülünk itt, olyankor megcsodálhatom Vera formás testét, és a játékát. Igen, ilyenkor a vágyak is felébrednek, és akkor nincs megállás. Van amikor csak megsimogatja magát, amitől elélvez, van amikor én is vele tartok, ám olyan is van, amikor egyszerűen egymásnak esünk.
Most csak egyedül vagyok, de amikor rá gondolok, a farkam megmozdul, és egyre inkább követeli magának a kényeztetést. Nem hagyom magára, kezembe veszem, és simogatni kezdem, amig már teljes méretében a markomba simul. Hátra dőlök a napozóágyon, és egyre hevesebben verem a farkam, így már nem sok van hátra, hogy elélvezzek, amikor hangokat hallok.
Meresztem a szemem, de nem látok semmit, ám mégis észreveszek egy kis mozgást a szomszéd kerítése mentén. Naná, hogy megint a szomszéd kiscsaj leskelődik. Csak tudnám, hogy ő minek kel fel, szombat reggel, hat órakor. A kezem megáll, a kerítést fürkészem tovább, amikor meglátom a szőke haját. Gondolhattam volna, hogy megint Bea az.
Befejezem a masztizást, felállok, és bemegyek a házba. Szilvia már a konyhában serénykedik. Amikor meglát, hogy álló fasszal közeledek felé, egy széles mosoly terül el az arcán.
– Jó reggelt Drágám. Nélkülem már nem is megy? – kérdezi tőlem.
Arra gondolhat, hogy nem fejeztem be a masztizást, ezért jövök be így, ám én elmondom neki a valódi okát.
– Azzal nem lenne baj, csak a szomszéd kiscsaj megint leskelődik.
– És az neked miért okoz gondot?
– Miért? Mert még csak 15 éves.
– Már 16. Amúgy meg már nagylány.
– Akkor sem szeretem, ha egy gyerek meglesi ahogy kiverem a farkam.
– Jól van, mindjárt kimegyek én is, és meglátjuk, hogy mit tehetünk.
Így is történt. Szilvi, miután a kávéja elkészült, elindul a kertbe, én meg megyek utána. Leül az egyik napozóra, én meg mellé telepedek.
– Látod, már nincs is ott az a gyerek. – mondja nekem, miközben abba az irányba néz, ahol a sövény kissé hézagosabb.