Szerelem sógor módra

Sehrdunkel alezredes dühödten nyitotta szét zubbonyát, majd még egyszer belerúgott tiszti szolgájába, és leült az asztalhoz. Szolgája iparkodott minél gyorsabban a külső szobába jutni.
Ahogy csuka be az ajtót, meglátta Walldorf hadnagyot az előszobában.
– Jelentés? – kérdezte letörten. Nem volt sok kedve visszamenni az alezredes elé.
– Igen – bólintott a fiatal tiszt.
A tisztiszolga savanyú arcot vágott, de szó nélkül megfordult, és visszament az irodába, ahonnan az előbb szó szerint kirúgták. Pillanatok alatt vissza is tért, és beengedte a hadnagyot.
– Harap! Nagyon! – súgta oda a hadnagynak, aki ezt hallva csak egy biztató mosolyt küldött az öreg Seife felé, de azért nagy levegőt vett, mikor az irodába lépett.
Az öreg Seife csak fejét csóválta, miközben leült egy kis sámlira, ölébe vette a hódzsíros dobozt, az alezredes ünneplő csizmáját, és egy darab ronggyal kenegetni kezdte a csizma szárát. Közben vigyorogva hallgatta az irodából hallatszó tombolást.
Csak pár perc telt el, és savanyú arccal előbukkant a hadnagy. Nagyot sóhajtott, majd leakasztotta a fogasról a kardját, és felkötötte a derekára. Ekkor viharzott ki Sehrdunkel alezredes. Mind a hadnagy, mind a tisztiszolga máris vigyázban álltak, összecsattanó bokákkal.
– Az ördögnek se vagyok itt! – vetette oda Seifének dühösen, és elviharzott. A szolga most már megnyugodva visszaült a sámlira, és folytatta a csizma ápolását. Az alezredes nem szerette, ha az ünneplő csizmája nincs rendesen karban tartva. Walldorf hadnagyot viszont nem hagyta nyugton a kíváncsisága.
– Mi a baja már megint? – kérdezte a szolgát, fejével az ajtó felé biccentve, ahol eltűnt az alezredes.
– Én tudjam? – vonta meg a vállát Seife, és szemét le nem vette volna a csizmáról.
– Maga ne tudná? – vigyorodott el a hadnagy, miközben elővette díszes szivaros tárcáját, és Seife orra alá dugta – Pont maga ne tudná?
A szivarokat látva az öreg szolga is elvigyorodott, letette a csizmát, kivett három szivart, kettőt a zsebébe süllyesztett, egyet pedig a szájába vett. A hadnagy tüzet adott neki, majd ő maga is rágyújtott, és félig felült az asztal sarkára, hogy meghallgassa az öreg meséjét. Az szívott pár mélyet az illatos szivarból, majd belevágott.
– Az a helyzet, hogy gond van, a kréta körül. Mit gond? Baj! Méghozzá nagy baj.
– Hogyhogy?
– Talán ismerni méltóztatik hadnagy uram az alezredes úr családi helyzetét.
– Mire is gondol pontosan barátom?