Élet a halál után 1. rész

Az óvodai kiscsoportos fényképen tűnünk fel először közösen Évivel. Ő két oldalt copfos, barna hajú kislány. Én a pántos rövidnadrágomban durcásan nézek a fotó masinára. Ezen ovis évekről kevés emlékek egyike, hogy Évi már akkor azt mondta a feleségem lesz. Én szeretetem jeléül meghúztam a haját minden alkalommal, mikor mamás, papás játékot szeretett volna rám .

Az általános iskolát már a rendszerváltás alatt kezdtük el, kis városkánk egyetlen iskolájában. A népesség abban az időben még pozitív szaporulatban volt, így párhuzamos osztályba jártunk. Évi anyáskodó természete már akkor előtérbe tört. Osztályában vezető egyéniség lett, osztálytitkár. Én, mint osztálypénztáros voltam kénytelen az iskolai közös munkában részt venni. Évi minden alkalmat próbált kihasználni, hogy figyelmem magára vonja. Én, – mi fiúk – később érők voltunk az élet érzelmi vonalán. Én, – mi fiúk – a rongyosra rúgott bőrlaszti kergetését fontosabbnak tartottuk, mint egy padon ülve enyelegni, egymás kezét fogva merengeni az érzelmek rögös talaján. Évi amúgy is abban az időben csúnyácskának mondott, pápaszemes, maradi öltözködésű kislány volt, inkább fiúsnak mondanám a rövidre vágott sasoon frizurájával. Két utcányira laktunk egymástól, háromszáz méternyire, ő távolabb a városka központi részétől. Egy iskolai vezetői gyűlésről kijövet májusi eső áztatta az utcákat. Évi állt a kijárati ajtóba, nem volt se esőruhája se esernyője. Az én táskám alján mindig ott lapult a – Bécsi Mariahilfer Straßen vett, akkor kuriózumnak számító – minire összecsukható esernyő. Laza srácként mentem el mellette, mikor utánam szólt.
– Zozó! Nem szorítanál helyet az ernyő alatt nekem is? El van simulva az ég, egy ideig még esni fog.

Kicsit lenézően mértem végig. Ekkor tűnt fel, mintha dudorodna a kék nejlon egyen köpeny alatt valami, a mellkasán. A nyugati pornóújságokat a fiú vécében néztük szünetekben rongyosra, így az éledező nemiség megmozgatott bennem valamit.
– Gyere, karolj belém.

Hátán volt az iskolatáskája, így az akkori tini filmekben látottak keltek életre. Azaz két kézzel karolt belém, az ernyőt tartó kezembe. Szívem verése azon pillanatban állt meg. Könyökömhöz a fejlődésnek indult mellei nyomódtak.