A sors

Televízió nézés közbeni szundikálásom a lakás telefon éles hangja szakította meg.

– Tessék. – próbáltam határozottan, nem alvós hangon beleszólni.

– Szia Törpilla! – fura remegő hangon köszönt uncsitesóm. Ő hívott előbb törpének, majd Törpillának.

– Szia Piri. – köszöntem vissza miközben azon agyaltam mióta is nem beszéltünk.

– Pár hét lakhatás és leki támasz kell. – köntörfalazás nélkül állított kész tények elé a folytatásba mielőtt megszólalhattam volna. – Holnap dél körül érkezem.

– Kettőig dolgozom, tehát négy előtt ne gyere.

– Még mindig a Boshba dolgozol? – kérdezte.

– Igen.

– Fél háromkor a parkoló kijáratánál várlak egy bordó golfban. – már tette is le köszönés nélkül, azt hiszem pityeregve. Tudtam nagy lehet a baj.

Piroska apai ágról unokatestvérem. Egy faluban laktunk. Én tizenhárom éves, ő tizennégy volt, mikor anyukám gyámsága alá került. Az apja életfogytiglanit, anyja 20 évet kapott csoportosan elkövetett, több rendbeli garázdaság, kísérlet, rablás és már nem is tudom miért. Mindketten a börtönbe haltak meg. Anyukám, mint a keresztlányát vette magához először még a gyámhivatal határozata meg nem született.

A falu széli rogyadozó viskóban laktunk. Apám az olajbányászoknál volt segédmunkás az ország másik felén, anyukám napszámot, takarítást vállalt és szociális segélyekből tengődtünk. Én egy centivel meghaladtam a törpe kategóriát, enyhe csípőficamos bicegésemmel az iskola csúfja voltam. Piri év vesztes, ezt kihasználva csépelt mindenkit, fiút-lányt. Általános suli befejeztével ő szakácsnak én cukrásznak tanultam az ipari iskolába. Napi öt-öt kilométert kerékpároztunk télen, esőben tolva. Mindig Piri volt a főnök kettőnk között. Amit mondott, kitalált az úgy volt. Rövidre vágatott haja volt, átlag feletti melleit leszorította és a focizás volt a mindene. Nekem váll alá érő, természetes göndör hajam volt. Koromhoz és testalkatomhoz mérten átlagos cicikkel. Piriért bolondultak a fiúk, de ő csak uralkodott felettük. Engem észre sem vettek, törpének és megtorpedózott tengeralatti cirkálónak tituláltak. Nem akartam, de nem is igen lett volna aki barátkozni, barátnőzni akart volna velem. Magányos voltam.