Az új szomszédaim

Utálok boltba járni, ezért amikor mégis muszáj, igyekszem egész hónapra bevásárolni, hogy többször már ne kelljen. Ez a nap is egy ilyen volt. Kipakoltam a taxi csomagtartójából az élelmiszerekkel telepakolt szatyraimat, a kartondoboznyi tejet és a zsugor ásványvizet, majd felnyaláboltam mindent és megindultam a lépcsőház felé. Az ajtóban majdnem nekiütköztem, egy behemót nagy embernek, aki munkásruhába öltözve, mogorva arckifejezéssel jött ki a lépcsőházból. Morgott valami köszönés félét, én vissza köszöntem, majd megindultam súlyos terhemmel, a legfelső, negyedik emeletre. Félúton, találkoztam egy másik nagydarab fickóval, ő is munkásruhában volt. Vele is köszöntöttük egymást, majd caflattam tovább felfelé. Felérve, a lakásom ajtajában letettem a kartondobozt és az ásványvizet a földre, hogy a lakáskulcsot a zsebemből elő tudjam venni. Miközben ott bénáztam, a két izompacsirta felért az emeletemre és a lakásommal szemben lévő lakásba vitték az általuk cipelt hatalmas ágy keretet. Na, végre vége az egész nyáron tartó felújításnak és beköltözik az új lakó. Nem kell tovább hallgatni, az egész napos, fúrást, faragást, kopácsolást. Már csak amiatt aggódtam, nehogy valami hangos család költözzön ide, mert az jócskán megnehezítené az életem. Programozó vagyok, itthonról dolgozom és ebben a zaj, igencsak tud akadályozni. Na de majd kiderül. Mivel a lakást hitelre vettem, elköltözni úgysem tudok, tehát addig, amíg nem tudok biztosat, jobb ezen nem izgulni. Miután sikerült leküzdenem a bejárati ajtót, a szatyraimat bevittem a konyhába és lepakoltam őket az asztalra. Megfordultam, hogy kimenjek a lépcsőházban hagyott cuccaimért, de legnagyobb meglepetésemre a konyám közepén egy négy-öt éves korú, tündérszép kislány állt. Barna, hátközépig érő haja, copfba volt fogva és be is volt fonva. Elől édes kis frufru, ami alól, kíváncsian nézett fel rám, hatalmas barna szemeivel.
– Szia! Hát te ki vagy? – kérdeztem barátságos mosollyal.
– Nem mondom meg. – válaszolta félénken.
– Miért nem?
– Azért, mert anyukám azt mondta, hogy idegenekkel ne álljak szóba.
– Értem. És hol van most az anyukád?
– Dobozokat hoz fel a lépcsőn. Én is vele voltam, csak én gyorsabb voltam és én értem fel előbb. – mondta nagyon büszkén.
– Ügyes vagy, de szerintem menjünk és keressük meg az anyudat. Jó?
– Mmm... jó. De előbb nézzük meg mi van abban a szatyorban. – azzal az asztalon lévő szatyrok egyikére mutatott.