Kendra

Sziasztok! Kendrának hívnak, huszonnégy éves vagyok, diplomás és jelenleg a logisztikusként dolgozok. Mondhatni egy átlagos lány, átlagos élettel, álmokkal, vágyakkal. Már rég óta olvasom az oldalon megjelenő írásokat, s hamar felmerült bennem, hogy megosztom a saját tapasztalataimat. Nem vagyok író, senki ne számítson tőlem szépirodalmi műre, inkább egy bensőséges naplóra vagy blogbejegyzésre. Fogadjátok szeretettel és ne túl szigorúan írásomat! 
Átlagos lánynak tartom magam, átlagos tapasztalatokkal – ez már mintha írtam volna, nem pedig olyan, akin átment a fél iskola vagy lefeküdt volna egy egész foci csapattal. Nem nevezném magam prűdnek, de szexuális értelemben mindig lassabban nyíltam meg. Középiskolában is jobban érdekelt a tanulás és a sport, mint a fiúk. Matek versenyekre jártam, angol felső – és francia középfokú vizsgát tettem le. Évekig kézilabdáztam, amit nagyon szerettem. Egy idő után már nehezen viseltem az ütéseket, csípéseket, ami sokszor a velejárója ennek a sportnak, így abbahagytam. Viszonylag cickós vagyok, és sokszor löktek, rángattak meg ott, ami szörnyű. Pedig mennyivel jobban szeretem, ha szépen simogatják, csókolgatják őket – azt hiszem, kezdek oldódni. És a kézitől a mellméret sokaknál drasztikus csökkenést okoz, én meg ezt tizenhét évesen ezt nem akartam. Akkora virágoztam ki teljesen testileg és lelkileg is. Jobban motivált az, hogy szűk topot felvéve a pasik megbámulták a dekoltázsomat. Jól esett már végre pózolni a „nagyközönség” előtt. Ez nem jelentette azt, hogy elkurvultam volna. Tudjátok, csak egy átlagos lány, átlagos vágyakkal... Azt hiszem a hét termékenynek mondott évem alatt négy pasi egyáltalán nem sok. Főleg, mert mindegyikkel hosszú távú, egy évet meghaladó kapcsolatom volt. A baj az, hogy az egy év – plusz 2-3 hónap –, ami a tetejét jelenti a párkapcsolataimnak. Ez idő alatt jönnek ki azok a problémák, amik nem engedik, hogy folytatása legyen a dolognak. Pedig én mindig, mindent megtettem, de lehet a sors vagy a karma nem akarja, hogy tovább tartsanak. Most viszont jó lenne, mert úgy érzem megtaláltam az igazit. Az egy év letelt, és egész nap az cseng a fülemben: „Jajj, csak el ne rontsam, el ne rontsam! ”.
Próbálok mindig pozitívan állni a dolgokhoz, a jó emlékekre gondolni, a szép élményekre, mint amilyen a megismerkedésünk. Ezen merengve eltöprengek azért, hogy mennyire illik ez a szextörténetek közé, azért majd igyekszem úgy fűzni a szálakat, hogy súrolja azt a bizonyos lécet. :)