A+ A-

Megnyugvás

Egy régvolt táj újraéledt bennem. Ragaszkodásomat nem tudom szavakkal kifejezni. Szeretem. A helyszín nem csak bennem él, egészen egyszerűen megtalálható a térképen, sőt Budapest térképén. De nem az a fontos, hogy mi a neve a tájnak, hanem az, hogy nekem mit jelent. Sajnos, ma már - hála a civilizációnak - én sem ismernék rá, pedig annak idején minden fát, bokrot tudtam. Már megfosztották csodás álmokat adó erejétől. Régen az Életet, a Természetet szimbolizálta, mára már teljsen mást képvisel. Félek meglátogatni ma, a huszonegyedik század elején ezt a környéket. Túl fájdalmas lenne.
Így nem maradt más, hogy pótoljam a hiányát, mint szárnyra kelni a fantázia paripáján. Átkelni időn, téren, végtelenen. Picit kiszínezni a már fakuló színeket, feléleszteni az alvót, megélni a múltat.
Most, csak egy kicsit másképp.
Elég volt. Eljött az a pont, amikor muszáj elmennem, különben végem. Telítődtem a civilizációnak nevezett embertelen, kizsákmányoló, pusztító őrülettel. Egyre ingerültebb vagyok. Rosszul alszom, rosszul ébredek. Fájok magamnak. Untatnak az emberek, idegesít, ha hozzám érnek, de rosszul viselem, ha csak rám néznek. Nem tudom elfoglalni magam. Nem érdekelnek most még a szeretett könyveim sem, pár oldal zaklatott olvasása után, undorodva hajítom félre kincseimet. Nem akarok most látni senkit és semmit ebből a miliőből. Hátat kell fordítanom az érdek-barátoknak, az igazaknak, a szépeknek, a csúnyáknak, a kedveseknek, a gonoszoknak. Mindnek. Önző módon most nem érdekel senki és semmi, csak az, hogy a saját lelki békémet megtaláljam újra, s ismét ember legyek. Az a fontos, hogy visszakapjam az álmok hatalmát, a csodák birodalmát, magamat. A túlhajszoltságtól remegő inakkal készülődöm az útra. Csak a legszükségesebb holmikat viszem magammal, egy közepes sporttáska tele is lesz vele egyhamar. Mielőtt kilépnék a lakásajtón, eszembe jut valami nagyon fontos, első lépés az utazásomhoz. Egy laza mozdulattal kapcsolom ki és ejtem rá könnyedén a komódra a mobilomat. Ez a tárgy most megszűnt létezni számomra, tartsanak nemtörődömnek, de szinte megkönnyebbülten zárom rá a lakásajtót. Erre nincs most szükségem.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.8 pont (10 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 A57L 2015. 07. 15. szerda 04:04
Szép írás.
#3 v-ir-a 2011. 04. 18. hétfő 22:52
kis képzavar azért van,mióta érik együtt a csersznye a szőlővel?a barack az eperrel? nem tudom miért,de az elején azt hittem,hogy egy férfi mesél.
olvastam már jobbat is.
#2 Kian 2005. 09. 1. csütörtök 22:16
Gyonyoru...
#1 Törté-Net 2005. 08. 27. szombat 00:00
Mi a véleményed a történetről?