Önmagad

Napok óta gyötört a nyugtalanság. Ez olyan féle nyugtalanság volt, aminek pontosan tudom az ellenszerét, csakhogy sehol egy "ellenszer", mert az utóbbi időben nem volt olyan partnerem, aki elcsendesíthette volna bennem a feszültséget. A munkahelyemen is több rakódott rám, mint egyébként, mert rengeteg melóm van, nagyon is nyomaszt, aztán meg nincs időm mostanában olyan helyekre járkálni, ahol megfordulnának olyan férfiak, akik szóba jöhetnének, mint bármiféle kapcsolat, vagy akár csak egy bizonyos féle kapcsolat.

Föltételeztem, hogy némi kis önfegyelemmel úrrá lehetne lenni ezen a nyugtalanságon. Nem kell törődni vele gondoltam, aztán majd csak elmúlik. Hát nem éppen.

Föltűnt, hogy az utóbbi időben folyton csak a szexre gondolok. Ha fölszállok a buszra, és szétnézek, nem azt pásztázom, hogy hol lenne egy szabad ülőhely, hanem leginkább a pasikon nézek végig. Szívesen rajta felejtem egyiken – másikon a tekintetem, vagy ha megy előttem egy férfi a folyosón, máris a fenekét nézem. A minap is bejött egy ügyfél az irodámba, megállt előttem és beszélt hozzám, az arcára néztem, és csak a száját láttam. Az ajkai nyíltak és zárultak, ahogy a szavakat mondta, láttam a nyelvét, ahogy a fogsorához támasztotta, amint beszélt. A mondanivaló szinte nem is jutott a fülemig, csak az ajka a szememig.
Szerettem volna, ha nem a szememig, hanem a számig is eljutna. Zavartan elkaptam a tekintetem, de persze pontosan tudtam, hogy milyen vonatkozásban vizsgálgattam annyira a száját meg a nyelvét.

Ma meg, délelőtt betelefonált a főnököm öccse. Nem szokatlan, máskor is szokta keresni a bátyját. De ahogy belemondta a fülembe, hogy "csókolom kedves", azt hittem, ott fordulok le a székemről máris, egyszerűen elemi erővel elöntött a vágy, hogy ne csak mondja.

Csak szorítottam a kagylót, és összeszorítottam a combjaimat. Jó lett volna közte érezni őt, ahogy oda mondja, hogy: "csókolom kedves".

Most aztán a munkám is kihullik a kezemből, hiába gyűlik az asztalomon, nem haladok vele, csak révedezek kifelé az ablakon. Nézem a szembe lévő ház emeleti ablakait, meg a tetőn a cserepeket, egyenként a kéményeket. Nézem ugyan, de nem látom, mert a gondolataimban valami félhomályos szoba van, a bőröm forró, és az ágyon hűsnek érzem a lepedőt, az ágyékomnál meg ott liheg a főnök öccse, – vagy bárki más – és suttogja a reszkető puncimnak, hogy "csókolom kedves".

Aztán az izgalmas folytatás helyett a valóságban föltépte a főnököm az ajtót és némi szemrehányással a tekintetében végigvizsgálta az asztalomon az aktákat.

– Mi van, nincs még készen? Ma egyáltalán nincs itt az esze? Mit révedezik? Szerelmes talán?
Nem is feleltem. Mit mondhatnék? Persze hogy nincs itt az eszem, hanem remegnek az ujjaim, ahogy a tollért nyúlok, és elcsuklik a hangom, ha szólni kell, és elepedek a vágytól, hogy szerelmes lehessek már végre, de ha még az se, akkor legalább valami érintés, valami simogatás, egy meleg mellkas, amihez odabújhatnék, amire rátehetném a fülem, és érezhetném, hogy valakinek követelőzőn, sürgetőn ver a szíve. De persze nincs senki.
A fölgyűlt elkeseredésem egy pillanat alatt könnyeket préselt a szemembe, holott nem vagyok egy bőgős.
A főnök zavartan pillantott rám:
– Na, na, azért ne vegye annyira zokon. Türelmetlenül szóltam, sürgettem, de nem akartam megbántani. Végezze csak a munkáját, majd visszajövök fél óra múlva – mondta, és kisomfordált.
Pedig nem bántott meg semmivel, más feszültség nyugtalanít, nem az ő türelmetlensége.

Monoton tempóval végeztem a feladataimat délután, lelkesedés nélkül, inkább csak rutinból. A nap végén haza menni se volt sok kedvem, mit kezdjek otthon az üresen kongó lakásban.

Amikor beléptem az előszobába, ledobtam a kabátot, odabenn bekapcsoltam a TV – t és belerogytam a fotelba. Valami értelmetlen folytatásos film ment, egy férfi szenvedélyesen csókolózott a szőke hősnővel. Na ebből elég volt. A vérnyomásom az egekig ugrott, máris csaptam a távvezérlőre, és kikapcsoltam a műsort.

Egy üres este előtt álltam, rossz kedvűen, bosszúsan. Átmentem a hálóba, hogy a szokásos otthoni ruháimba bújjak. A blézeremet a fotelba dobtam, a szoknyám lesiklott a csípőm mellett, zizzent benne a selyem bélés.
Néztem a fali nagy tükörben magam. Egész jó nőnek számítanék, különösen ez a szép kék melltartó olyan ígéretesen, domborúan emeli a melleimet, olyan duzzadtnak és feszesnek tűnik, bármelyik férfi szívesen markolgathatná. Jobb kezemmel besiklottam a bal kosárba, ujjaimat végigsiklattam a domború halmon. A bőröm sima, és feszes, a mellem ruganyos, a bimbó ugyan picike, de ahogy az ujjam érinti, hamarosan előemelkedik a halomból, kicsúcsosodik, elakad benne a tenyerem. Kissé elakad benne a kezem, de aztán hagyja magát elfektetni, hogy mihelyt már nem érintem, ismét kihegyesedjék a mellem dombjából. Nézem a tükörben, ahogy az a kis csúcs hajlong a tenyerem nyomásától. Szépnek találom ezt a kis rózsaszín bimbót, szerintem szívesen megcsókolgatná valamelyik férfi, ha a közelébe jutna. Hmmmm.
A vállamról lesodortam a pántokat, a melltartó selyme lejjebb ereszkedett, előengedve mindkét mellemet. A tükörképben úgy láttam, hogy hegyesen előtolakszik a két kis málnaszem, mintha keresnének valakit, akinek szépséges ringatózásukat. Két tenyeremmel a melleim alá kanalaztam, a hüvelykujjaimmal simogattam a két kis ringó málnámat. Jó néven vették, izgatóan az ujjamhoz dörzsölték magukat. Ó, de szeretném, ha valami férfi volna, aki az ujjait itt táncoltatná, morzsolgatná őket. Beleremegtem a vágyba.
Nem is hagytam abba a kellemes érintgetést. Kiszáradt tőle a szám, csókolózni szeretnék, meg aztán csókra a kebleimet, meg a völgyét, meg az alsó ívét.

Érzem, hogy borzong a hasam is a gondolattól, a reszketés áthúzódott a köldököm alá.
Bizsereg az egész környék. Összeszorítom a combjaimat, majd csalódottan széjjel is, nincs mit közé foghatnék.

Végigdőlök az ágyamon és elképzelem, ahogy egy férfi meleg tenyerével végigsimítja a vágytól kihegyesedett melleimet, majd végighúzza kezét a derekamon is, és máris a hasamat cirógatja. Szétnyílnak a lábaim, a tövét annak a tenyérnek. Jó is lenne. De csak magam vagyok kénytelen.
Lehetőleg az egész tenyeremet végigsiklatom, alulról fölfelé, majd a fölső végállomáson néhány szapora körrel folytatom. Bő nedvesedést találtam odalenn, a föl sem tett kérdésre máris itt az üzenet, hogy szívesen, nagyon szívesen részt venne valami cuppogó csókolózásban az a fertály. Csak az nincs, aki a csókokat adná.
Ismét odasiklom, a szirmok megpróbálják bekapni az ujjaimat, ha csókot kapni nem lehet, legalább adni szeretnének, ha nem is valami felfedező ajkaknak, de legalább a felfedező ujjaknak. Hagyom, hogy egy kicsit megnyalintsák az ujjaimat, meg végig a tenyeremet is. Cserébe néhány szapora körrel megtáncoltatom a kezem a szeméremdomb tetején, a hasíték kezdetén. Érzem, ahogy lüktet, szinte dobol benne a feszültség, úgy próbálja tudtomra hozni a vágyát a további simogatásokért. Persze tudom én, érzem én, hogy mit szeretne. Nem is csak finoman táncolgatni, körbe – körbe keringőzni az ujjaim csúcsával, hanem sokkal intenzívebb szorítgatásra vágynék. Igazi lökdösésre, a völgy teljes hosszában való végigsimításra, egy izmos nyelvre, ami végigszalad, vagy egy kézre, ami megszorítja, vagy... Hmmmm.

Nem is lehet kontrollálni már, mert annyira dübörög az ágyékomban a vér, annyira követeli az érintést, hogy már nem óvatoskodom, hanem vadul nekifogok annak a táncnak... Ahhhhh... Puha, meleg a párnácska, amint közé furakodom. Előbb csak 3 ujjam közé csippentem a borsót, úgy forgatom, morzsolgatom, már reszket tőle mindkét lábam, a csípőm elemelkedik a lepedőről, és úgy magát még, még, tovább, még. A mutató és középső ujjam közé, mint valami csipesz közé befogom a kisajkakat, úgy húzom – vonom, miközben a tenyeremmel, vagyis a csuklómmal a bimbót dörzsölgetem. A szirom melletti sima árkon végigszalajtom az ujjam egyszer – kétszer, a síkos közegben könnyen szalad. Kicserepesedett az ajkam – de jó volna csókolózni.

A fülemben zsibong a vér, zúgva dübörög. A combjaim is önállóvá váltak, rászorítanak a kezemre, a satuban aztán mozgatni is alig lehet (de azért lehet). A medencém föltolódik magasabbra, hogy kellően hozzányomhassa magát a táncos ujjú kézhez. Mind a 4 ujjammal szaporán pengetem az előtolakodó kis pöcköt – mintha gitárhúr volna – az meg hálálkodva csókolgatja az ujjaim hegyét.
Mintha ujjaimmal valamiféle szerkezetet hajtanék, minél gyorsabban pergetem, annál eredményesebben nyomja széjjel bennem az endorfint. A lapockám fölemelkedik, ívbe feszül a testem. Nem hagyhatom csitulni a vihart, itt reszkettet, érzem az előszelét.

Azután végre egy sikollyal széjjelrobban bennem, mint egy földrengés. Az epicentrumból kiönt a forróság, elborítja a hasamat, átúszik a melleimre, a nyakamra, egészen a fejem búbjáig érzem, a fejbőröm is megfeszül, ahogy végigvág rajtam a kéj. Tátott szájjal, lihegve kapkodok levegő után, egészen elgyöngültem a megrázkódtatástól, remeg még a lábam is, a karom is ahogy zihálok.

Bágyadtan végignyalintom a száraz ajkamat, ismét megérint a hiányérzet, csaknem megríkat, annyira gyötör.
Leginkább csókolózni szeretnék.