A+ A-

Amit megszelídítesz 1. fejezet

- Good morning! - köszönt rám negédes hangon Alexander, a legundokabb diákom.
Már a hangját meghallva kinyílt zsebemben a kisbicska, annyira a bőröm alá férkőzött kiállhatatlanságával. Tizenhét évének minden gőgösségével igyekezett kihozni a sodromból. Nagyot fújtam, ahogy becsaptam a kocsim ajtaját. Én vagyok a felnőtt! Most én vagyok a tanár! Ismételgettem magamban, mint a mantrát. Felnőtt vagyok, már nem diák, erősítettem meg magam. Hatalmam van fölötte! Erre elmosolyodtam és így köszöntem vissza, tekintetem közölte vele, hogy tudom, mivel próbálkozik és nálam ez nem fog működni. Különösen, hogy tisztában voltam, az előző köszönés angol szókincsének fele volt.
A többi tanítványom is üdvözölt, én pedig eltökélten tartottam az épület másik végén lévő tanári bejárathoz. Hallottam, hogy Alexander és barátai felröhögnek mögöttem, eszem ágában sem volt hátra nézni vagy magamra venni a dolgot.
Voltak mások is, akik problémáztak az óráimon, és akik próbálgatták a határaikat az új tanárnőnél, általában jól vettem az akadályokat és csípőből ment verbális leszerelésük. Alexander más volt és tudtam is, miért. Hatással volt rám. Pontosítok: rám is hatással volt. Az a srác volt, aki valószínűleg cuki volt kisfiúnak és vonzó férfi formálódott. A szemét! Ismerjük a fajtáját, lépes volt mindenből kibeszélni, hízelegni magát, meg is szokta, hogy neki mindent szabad és tetteinek nincsenek komolyabb következményei. Gödröcskés mosolya kihúzhatta már számtalanszor a csávából.
Mit is beszélek? Elvégre én is megengedtem neki, hogy egy héttel később adja be az esszét, mint a többiek az osztályából!
Hamis mosollyal arcán hozta ki azt asztalomhoz. Elégedetten lebegtette a papírt, hogy hozta, ahogy megígérte. Az arcára koncentráltam, de a perifériás látásom több infót közölt a fiúról, mint szerettem volna. A fehér izompólója alatt izmok feszültek, ezek szerint rá is dolgozott a szépfiú imidzsére, farmerja pedig... Idegesen elkaptam a tekintetem, az előttem lévő naplóba bámultam. Hagyd abba!
Elébem tette a papírlapot, muszáj volt ránézem, még mindig elégedetten vigyorgott. Annyira szerettem volna abban a pillanatban szétkarmolni az arcát, vagy... Hagyd abba!
Olvasni kezdtem a szöveget, Alexander mögém mozdult és figyelte, ahogy javítok. Egészen közel hajolt, megéreztem az illatát. Erre összerándult az alhasam. Megállt a kezem. Az egész osztály figyelt. Így képtelen voltam a szövegre figyelni. Elővettem legudvariasabb mosolyom és felnéztem rá a vállam fölött. A szemére koncentráltam, tudatosult bennem, hogy zöld, barna gyűrűvel írisze körül, hosszú fekete pillák, szőke haja divatosan kócos, ajkai.... Elég! Sokat sejtetőn mosolygott, jóképűségének tudatában.
- Go, sit down, please - mutattam helye felé, ha a szavaimat nem is, a testbeszédemet megérti.
Bús kiskutyus szemmel pislogott rám, nem hatott meg, megismételtem a felszólítást. Csalódottan szót fogadott. Ez adott némi elégtételt, ha nem is sokat, úgysem bír majd magával. Visszatértem az álmairól készült fogalmazáshoz. A harmadik mondatnál felébredt bennem a gyanú, az ötödiknél már biztos volt: ezt átmásolta egyik osztálytársáról, felismertem. Gonosz mosollyal felemeltem a lapot és ahogy tartottam, egyértelmű, mire készültem. Alexander felugrott és hangosan tiltakozott. Gyerekes volt tudom, de drámaian széttéptem a papírt, majd még további, kisebb darabokba. Az osztályban néhányan kuncogtak, a fiú visszaült a helyére és felháborodva hajtotta a magáét.
- Legközelebb ne nézz hülyének! - ezzel behúztam neki az egyest.
A lelkiismeretem megszólalt, nem volt jellemző rám az ilyen viselkedés, de felcukkolt előző órán tett gúnyos megjegyzéseivel, én pedig nehezen felejtek.
- Kijavíthatom? - kérdezte hamis bűnbánóan. Nem a csalás miatt érezte magát rosszul, hanem, amiért rájöttem a dologra.
Engedékenyen bólintottam és folytattuk az órát.
Alig írtam fel az első mondatot, mikor az osztály felé fordultam, egy darab kréta szelte át a termet és Alexander kéztartása elárulta, ki volt a tettes. A tekintetemből kiolvashatta, nem fog hülyíteni, mégis mentegetőzött, hogy nem ő volt. Kinyitottam a naplót, hogy beírjam a megjegyzésem rossz magaviselete miatt.
- Ne, tanárnő, ne írjon be! - Legalább ezzel meg tudtam fogni. Megállt a toll a kezemben.
- You’re a naughty boy! Say that you’re very sorry! - mondtam engedékenyen, aki valamicskét is értett angolul az osztályban, az kuncogott.
Alexander nagyot nyelt. Láttam rajta, hogy fájdalmas volt neki, féltette a büszkeségét, nem volt hozzászokva a bocsánatkéréshez.
- Say: I’m very sorry and then stay quite for the time of the class - szóltam ismét határozottan és az osztálytársai elkezdték unszolni, hogy mondja már ki a szavakat.
Kínlódva, de megtette, azután leült és az asztalra hajtotta fejét. Valóban csöndben maradt és végig engem figyelt, ami zavarba ejtőbb volt, mint eddig a közbedumálásai.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.59 pont (63 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#9 joe013 2018. 06. 18. hétfő 21:12
Hát a színvonalon van még mit csiszolni!!!
#8 listike 2018. 06. 18. hétfő 12:36
Alacson színvonalú nagy hülyeség.
#7 sunyilo 2018. 06. 15. péntek 20:28
Szuper. Folytasd.
#6 cscsu50 2018. 06. 15. péntek 13:06
várom a folytatást
#5 vakon54 2018. 06. 14. csütörtök 15:55
Folytazsd.
#4 feherfabia 2018. 06. 14. csütörtök 05:47
Tetszett! 8P
#3 veteran 2018. 06. 14. csütörtök 04:28
Jó kis történet,ha tényleg megtörtént gratulálok a hölgynek.
#2 A57L 2018. 06. 14. csütörtök 03:43
Közepesnél jobb.
#1 Törté-Net 2018. 06. 14. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?