A+ A-

Jelentéktelen nő

Az üvegkalitka irodán át az egész város látszott, a fények kinyúltak már, köd kúszott be az óceán felől. A főnök elgondolkodva bámult kifelé, mint aki nincs is jelen. Utáltam neki dolgozni, mert annak tetejébe, hogy mindig túlóráztam miatta, még bele is zúgtam, amint először találkoztunk, még a liftben, amikor interjúra jöttem. Felvett, de gonoszul kihangsúlyozta, hogy értékeli teljesen jellegtelen kinézetemet, nem fogom elvonni a figyelmét a munkáról. Azt hittem, elsüllyedek szégyenemben. Azonban hét hónap távlatból, igazat kellett neki adnom: az vagyok, a nőkhöz képest, akikkel randizni szokott. Azt nem mondanám, hogy lett volna zsánere, ha csak az nem, hogy a nő legyen tökéletes! Makulátlan bőr, karbantartott test, művészi frizura, mesteri smink. Azért a jó fizetés kezdte feljavítani a ruhatáram és igyekeztem legalább minimális sminket magamra kenni reggelente, mást nem a metrón, idefelé jövet. Na, a hosszú barna hajam legtöbbször kontyban volt, kinek van ideje állandóan bodorítani, egyenesíteni? A tűsarkúakat ki nem állhatom, de gyakran részt veszek tárgyalásokon vele, így a kényelmesebb teli talpú cipőkre kattantam rá.
Halkan kopogtam az ajtón, de nem hallhatta, mert nem néz fel. Indulnék már haza, de előtte még át kell adnom neki egy rossz hírt: péntek ellenére nincs kivel kimennie, a legújabb kiszemeltje sajnálkozva bár, de lemondta, amíg ő a telefonon tárgyalt az előbb. Közelebb lépkedek, hátha meghallja vére, hogy itt vagyok.
- Uram, szeretném lezárni ezt a hetet, ha nem bánja - mondom halkan.
Végre rám néz, halványan elmosolyodik. Még a fáradt, borostás arc is csak még szexisebbé teszi, sötét szemében talán most először látok szomorúságot. Azért sejtettem, hogy a magabiztos mosolya csak álarc.
- Persze, zárja csak le! Menjen már haza! - az asztali számítógépére pillant. - Nekem is indulnom kéne!
- Az a helyzet, hogy a vacsora partnere lemondta a találkát az imént, de a lelkemre kötötte, hogy feltétlen mondjam meg, hogy a hölgy bármikor nyitott egy újabb randira!
- A francba! - csalódottan levágja magát a székébe, aztán, mint valami vadászkopó, a levegőbe szimatol, megáll bennem az ütő egy pillanatra, mert úgy néz rám, mintha valóban préda lennék. Az istenit! Miért kezd lüktetni az ölem ettől a pillantástól? - Mi ez az illat?
- Új parfüm, zavarja? - próbálok ártatlan arcot vágni, azért hátrálok két lépést az ajtó felé. - Születésnapomra kaptam - próbálom mosollyal leplezni a zavarom.
- Hm, kitől kaptad? - nyugodtan hátradől a székén, de le nem veszi szemét az arcomról.
- Magától - nyögöm ki.
Felnevet. A feladataim közé tartozik, hogy észben tartsam a kollégák, ismerősök, és családtagok születésnapját és ajándékot küldjek nekik a főnököm, David Boro nevében. Mikor felvett, kikötötte, hogy természetesen magamat se hagyjam le a listáról. A parfüm ára jóval a megszabott pénzkeret alatt volt.
- És mit kaptál még tőlem?
- Ennyi, elvégre új munkatárs vagyok, talán jövőre megérdemlek valami nagyobb ajándékot.
Megint nevet, az asztalra támaszkodik, és úgy néz.
- Gyere közelebb! - utasít rekedt hangon, amitől libabőrös leszek.
Tudom, mit akar és azt is, ha megengedem neki, akkor nincs visszaút. Sokszor fantáziáltam erről a pillanatról, de sosem gondoltam, hogy valaha is bekövetkezik. Bármennyire szeretném is, hogy az asztalra döntsön és magáévá tegyen, muszáj a józan eszemre hallgatnom. Összeszorítom a számat és megrázom a fejem, csalódnom kell az önkontrollomban, mert képtelen vagyok egy nemet kinyögni.
Szeme villan egyet, rossz volt a válasz, mérges lehet, de én csak hátrálok az ajtó felé.
- Visszautasítasz? - hangjában hitetlenkedés.
Összeszedem minden lélekjelenlétem.
- Azt hiszem, ez az okos döntés, hosszú volt a hét, tudom, hogy kellemetlen randi nélkül maradni, de biztosan összefut valakivel az étterem bárjában, aki érdemes a figyelmére, nem olyan jelentéktelen, mint én - próbálok mosolyogni.
Felugrik és az asztal másik felére jön, csak néhány lépésre tőlem megáll, mégis legszívesebben elszaladnék a mosolya láttán.
- Próbálsz lebeszélni magadról? Érdekes! Barátod van?
El se hiszem, hogy ilyen mentőövet dob nekem, csak annyi a dolgom, hogy bólintsak, de az hazugság lenne, már lassan másfél éve egyedül vagyok. Képtelen lennék hazudni neki! Különösen, amikor ilyen áthatóan néz! Azonnal rájönne, hogy füllentek!
- Nincs - olyan halk a hangom, csoda, hogy meghallotta.
- Honnan a francból szeded, hogy jelentéktelen lennél?
- Ön mondta, mikor felvett - rápillantok, de rögtön megbánom, mert még közelebb jön, már érzem az illatát.
- Ilyen bunkó voltam veled és mégis elfogadtad, hogy nekem dolgozz? Ennyire nincs önbecsülésed?
Remélem, a feléje küldött gyilkos pillantás magáért beszélt és végre békén hagy.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.92 pont (59 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#12 feherfabia 2018. 03. 18. vasárnap 07:54
Nem tetszett!
#11 A57L 2018. 01. 23. kedd 05:30
A főnök kihasználta a helyzetet.
#10 Pavlov 2018. 01. 7. vasárnap 09:49
Nekem ne mtetszett, mert a főszereplő folyamatosan ingott ide-oda.
#9 adlih 2018. 01. 6. szombat 13:54
nagyonjó
#8 vakon54 2018. 01. 6. szombat 05:16
astone írjálmég ieneket.
#7 cscsu50 2018. 01. 5. péntek 22:00
érdekes fordulat
#6 sunyilo 2018. 01. 5. péntek 21:40
Tetszetős írás...
#5 veteran 2018. 01. 4. csütörtök 08:37
Közelíti a tizest.
#4 Andreas6 2018. 01. 4. csütörtök 07:54
Nekem tetszett. Szerintem megér 7 pontot.
#3 zoltan611230 2018. 01. 4. csütörtök 04:42
Elmegy jó van jobb is ...
#2 Lemon Orange 2018. 01. 4. csütörtök 01:48
Érdekes... A vége pedig igazán meglepő.
(Az egy pontos értékelést nem igazán értem, ennél sokkal-sokkal rosszabb művek is hat-hét pontos átlagpontszámot birtokolnak)
#1 Törté-Net 2018. 01. 4. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?