A+ A-

Az eminens

Tanár úr - A kivétel és a többiek
Végre! Utolsó tanítási nap az iskolában - ujjongtam magamban. Már rég nem vagyok diák, így hónap további részében is itt kell lennem (pl. osztályozó értekezleten, tanévzáró megbeszélésen stb.), mégis örültem ennek a napnak. Persze a gyerekek mind kicsattantak a jókedvtől a közelgő nyári szünet miatt, már amelyik kémiából is össze tudott szedni egy kettest. Ettől függetlenül szinte mindenki örült, talán még akinek nem lett meg az a kettes, az is.
Egy valaki lógott ki, mindig és mindenben. Sokan nem is mondanák, hogy kilóg, hiszen úgy gondolják, jó tanulmányi eredmények mellett nem lehetnek nagy problémái. Nem szentelnek neki valami sok figyelmet. Talán én sem eleget. Csak egy idő, mondjuk 1-2 év alatt, feltűnnek nekem az ilyen dolgok...
Időnként egy-egy retardáltabb osztályban magam elé képzelem, ahogy felnyújtja a kezét, és halálosa nyugalommal megválaszolja a legnehezebb keresztkérdést is. Néha hadar és kapkod, annyi mindent szeretne mondani vagy kérdezni.
Sok okos és tudásszomjas diákkal találkoztam már, de ő mégis más. Nem tudom, miért. Talán, mert állandóan a szemembe néz órán, jelezve, hogy figyel és valóban érdekli a mondandóm. Másokkal nem sokat társalog, mert az osztálytársai nem igazán szeretik őt, talán ő sem őket...
- gondoltam magamban.
Igazából fogalmam sem volt, honnan ez a sok gondolat, amikor miniruhás lányok tobzódnak körülöttem egy fotóért cserébe. Hagyományosan most voltak a tanár-diák meccsek. A lányoknak nagyon megtetszettem a mezemben, egyébként is tetszek nekik. Szinte mindnek. Egy, az az egy mégsem jött, most sem.
Ahá, így jutok mindig vissza az előzőekben emlegetett leányzóhoz! De hogy miért jutok ide pontosan, miért ennyiszer? Nem tudom. Talán tetszik nekem.
Időközben észrevettem, hogy egy-két fiatal kis liba elragadtatta magát. Túl közel dörgölőztek hozzám a fotók készítése közben. Persze nekik talán ez fel sem tűnt. Nem voltam partner a dologban, de ellenkezni sem ellenkeztem. Mindenesetre nem is szóltam semmit...
A lány - Az érzelmek
Áh, mit ennek már az, hogy a lányok nagyrésze olyan szorosan simul hozzá, amennyire a feleségének kéne - dühöngtem magamban.
Először még én is oda akartam menni hozzá, de pár másodperc alatt meg is gondoltam magam. Elég volt szemügyre venne a körülötte ugrándozó csitrihadsereget, már elment az egésztől a kedvem. Ráadásul úgy látszott, a drága tanár úr élvezi is ezt a felhajtást.
Így persze igazságtalan, hogy a legnagyobb rajongó - azaz jómagam - sajnálja le ezeket a lányokat. Valójában nem a rajongás, hanem a rajongás oka szülte bennem a csípős kis megnyilvánulásaimat. Ők leragadtak a kék szemeinél, míg engem a stílusa fogott meg. Már nem az a stílusa, amelyik csak úgy habzsolja a nőket, hanem aki intelligens, jó ízlésű és hasonló érdeklődési körű, mint én.
Persze engem nem vett észre: ma sem, tegnap sem, tegnap előtt sem és még az előtt sem. Nyilván tudott a létezésemről, hiszen tanított. De mint diákot, egy kalap alá vett a többiekkel, pedig nem voltam velük egy kalap alatt. Végigpörgetve az elmúlt évek eseményeit, rájöttem, másokkal sokkal kedvesebb és közvetlenebb, velem néha kimért és távolságtartó. Velük poénkodik. Velem nem. Úgy mint velük, úgy velem soha...
Még utoljára visszanéztem az udvarra. Sütött a nap. A szerteágazó faágak beárnyékolták a sportpálya széleit. Ott álltak a többiek, a tanár úr körül. A tömeg már oszladozni kezdett, de a terebélyes lombkorona árnyékában még mindig ott virított a tanár úr, ezúttal a suli szőkeségeivel karöltve.
Most mondjam, hogy nem érdekel? Mondhatom, de nem így van. Mondhatnám, hogy szánalmasak! Igen, azok. De ugyanígy én is (csak más módon)...
Hacsaknem.. megvaaan! - ujjongtam magamba. Az erkölcstelenség gondolata egy pillanat alatt körül lengte érzéseimet, minden porcikámat. Tudtam, mit fogok tenni. Azt is tudtam, hogy így én is egy leszek a sorban, a lányok közül, talán a legrosszabbik. De a legmerészebb, aki talán az elszántságéval nyeri a legtöbbet. És ha nem működne a dolog? Akkor is van a kezemben egy erős ütőkártya! - közben mosolyra húztam a szám, és gyorsan berohantam a suliba, hogy előkészítsem a TERVET...
Tanár úr - A folyosókon
Miután minden leányzóval lefényképezkedtem, az összekötő épületbe mentem. Ez a sportcsarnokot és az öltözőket, illetve az iskola többi részét kötötte egybe. A helyiség üvegszekrényeiben és polcain számtalan serleg és érem sorakozott, elismerve iskolánk sporteredményeit.
Sokan lézengtek arrafelé, és ezúttal is gratulált pár diák és kolléga a szép játékhoz. Meguntam a tömeget, és úgy döntöttem, keresek magamnak egy csendesebb helyet, ahol akár zavartalanul telefonálhatok. Az emeletre igyekeztem, a töri szertárba. Persze előtte elmentem mosdóba, hogy kicsit rendbeszedjem az ábrázatomat. Miután megállapítottam, hogy elég szalonképesen festek, kiléptem a folyosóra.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.77 pont (47 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#8 Andreas6 2017. 12. 28. csütörtök 12:08
Érdekes, a közepesnél feltétlenül jobb.
#7 sunyilo 2016. 07. 2. szombat 16:38
Nem rossz, már a megkozelítés sem szokványos...
#6 vakon53 2016. 06. 28. kedd 12:39
Ellehetettolvasni.
#5 listike 2016. 06. 28. kedd 08:15
Kár volt megírni.
#4 veteran 2016. 06. 28. kedd 07:43
Többet kihozhattál volna belőle.
#3 feherfabia 2016. 06. 28. kedd 06:49
gyenge!
#2 A57L 2016. 06. 28. kedd 05:57
Ez nem lett jó,nem tetszik.
#1 Törté-Net 2016. 06. 28. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?