2222 ősze.
Éjjel van. 40 perc múlva éjfél.
A kanapén ülve, szüntelen kínzó gondolataimba merülten várom a megváltó hangot.
A jó öreg mennyei sistergést. És már le is főtt a kávé! Kérem engedje meg, hogy kimenjek egy cigarettára! Á, az erkélyem! Milyen felemelő érzés is volt annak idején éjszakánként kijönni ide a város tetejére a feleségemmel. Átölelni őt, és a nyaka tövét kóstolva, pimasz ujjaimmal a dekoltázsa alá merészkedve szerelmes szavakat súgni neki, miközben gyönyörűséges kislányunk az igazak álmát aludta odabenn. De bárhogy próbálom felidézni a pillanatot, újra és újra az a kép villan be, amikor utoljára találkoztunk.
A háztömbünk melletti sikátorban vártak rám. Egy szemetes konténerben. Holtan.
Ők voltak az első áldozatai az Angyalok bora nevű szer indította járványnak.
Szép neve van, csak sajnos van pár súlyos mellékhatása. Többek közt az, hogy a legszelídebb ministránsfiút is kéjsóvár fenevaddá változtatja. Azzal párhuzamosan, ahogy az összes elpénztelenedett narkós átállt a szerre, éjről éjre szaporodtak az erőszakos bűncselekmények. Az olcsósága miatt hamar híre ment, és két hónap alatt elárasztotta Budapestet, akár az özönvíz. Az agresszió csupán a függőség kialakulása után jelentkezett, a gyakoribb használat és az emelt dózis következményeként. Mire ez az új, hangzatos nevű, kezdetben pozitív hatásokkal rendelkező designer drog apránként megvillantotta az igazi arcát, már késő volt. Aki megpróbált leállni a szerről, megtébolyult. Egyre elviselhetetlenebb hallucinációk gyötörték, míg két választása maradt. Akadt aki a lelkiismeretére hallgatva végzett magával, a legtöbben viszont újabb adagot vettek be. A rendőrség és a katonaság tehetetlen volt.
Persze folyamatosan toboroztak embereket, mégsem állíthattak minden sarokra valakit.
A börtönök hamar megteltek, ellenben a sors iróniája, nem kellett újabbakat építeni, mivel akik bekerültek, pár napon belül belehaltak az elvonásba.
Két hónap telt el a feleségem és a kislányom halála óta. Sosem bocsátom meg magamnak, hogy aznap nem mentem értük a moziba. Amikor csak tehettem, velük töltöttem minden egyes szabad percem, akkor este viszont kivételesen a haverokkal mentem pókerezni.
Azokban az időkben még híre sem volt a médiában az Angyalok borának.
Azt beszéltük, taxival mennek haza. Azóta minden éjjel ezekre vadászom.
Sosem tudhatom, mert az arcát nem láttam, de minden alkalommal, amikor halálra kínzok egyet közülük, olyan érzés, mintha épp azt a patkányt küldeném a pokolba,
aki megerőszakolta és megölte a 6 éves kislányomat. De kissé elkalandoztam!
Pár perc múlva éjfél! Éjfélkor találtam rájuk. Azóta minden éjjel éjfélkor indulok.
Egy másodperccel sem előbb vagy később. Pontosan éjfélkor.
Az utcák szokás szerint kihaltak voltak. A redőnyök az emeleti ablakokon is leengedve, a földszintiek közül éjről éjre egyre többet láttam rácsokkal fölszerelve.
Már vagy egy órája jártam a környéket, de egy - egy távoli árnyat leszámítva sehol senki, amikor a közeli sikátorból üvegcsörömpölés hallatszott. A sarkon bepillantva egy fonnyadtarcú angyallovagot láttam. Általában többen szoktak lenni. Olyankor először szétlőttem a térdeiket, aztán eljátszadoztam velük kicsit a feleségem kedvenc konyhakésével. Ez volt az első alkalom, amikor igazán elkapott az adrenalin, mert azt a férget pusztakézzel akartam elintézni, akármennyire erősnek érzi magát a szertől. A férfi egy nőt rángatott a sikátor mélyére, hátulról átkarolva, a száját befogva. Hirtelen csaphatott le rá, mert ha a nőnek lett volna ideje sikoltani, biztosan meghallottam volna jóval mielőtt befordultam a sarkon.
Mire közeledtem, már lehúzta a nő bugyiját, és a sliccével bajlódott.
- Gyerünk máár! –kétségbeesetten hörgött, mint aki menten felrobban, ha nem teheti be rögtön mocskos szerszámát. A keze remegett az izgalomtól, akárcsak a nő a rettegéstől.
Kilépve a fényre, a nő észrevett.
- Nyugodjon meg hölgyem! Már nincs semmi baj!
- Mi van kecskefej? Szereted a kést a szívedben hordani?
Megvártam, míg felém indul, és amint elég közel ért, miközben kivertem a kést a kezéből, előrántottam a feleségem kését, és a szemébe szúrtam. Átnéztem a zsebeit, amíg a nő felöltözött. Akkoriban nem ártott volna egy kis mellékes, de se egy fillér, se egy doboz cigaretta, csupán egy fiola kék folyadék volt nála. Minden bizonnyal a hírhedt angyalok bora. –gondoltam. - Ez még jól jöhet valamire! –a kabátzsebembe tettem.
- Kö… –a nő még mindig remegett. Alig jutott szóhoz a sírástól. - Köszönöm! –a vállamra borult. Úgy kapaszkodott belém, mintha szakadék fölött lógnánk.
- Most már nem lesz semmi baj! –átöleltem. - Mellettem nem kell félnie! Jöjjön! Hazakísérem! Merre lakik?
- A sarkon balra, aztán egyenesen pár száz méterre!
(...)
Angyalok bora
A szavazáshoz VIP szükséges!
Átlag: 6.39 pont (31 szavazat)
Olvassátok őket 
