A+ A-

Szodoma és Gomora

Nem sokkal a forradalomnak nevezett romániai gengszterváltás után kerültem, kerültünk a világ legmocskosabb helyére. Eleinte nem is képletesen értettem, amikor a barátaimnak írt leveleimbe beszámoltam arról a kis moldvai faluról, ahová apám „eltűnése” után költöztünk. Anyám a leépítéseknek köszönhetően elvesztette állását, és mivel már nem volt, kitől kölcsönt kérjünk a rezsire, eladtuk parányi lakásunkat, hogy a nagynénimhez utazzunk Stancenbe a hegyek közé.
Mari nénit ha kétszer láttam életembe, magas, teltkarcsú nő volt, vastag hájas combokkal és kisebb dinnye méretű mellekkel. Anyám egészen eltörpült mellette, csak hajuk, szemük, hasonlított egymásra. Egy rozoga ARO terepjáróval jött elénk a vonathoz. Én inkább saját bánatommal és dühömmel voltam (még mindig) elfoglalva így csak arra kaptam fel a fejem, amikor hirtelen megragadott és átölelt.
- Szia Feri - csókolta meg az arcomat - hogy megnőttél. Meglátod milyen jól fogod érezni magadat nálunk. Nemsokára kész férfi leszel. Szólíts csak Marinak, nehogy elkezdjél nénizni. Na, kapjátok fel a csomagokat és indulás.
Behajigáltuk a bőröndjeinket a csomagtartóba - az otthoni bútorainkat is kénytelenek voltunk eladni - és Mari néni, bocs, Mari, felbőgette a motort. Olyan sebességgel haladtunk a köves, kátyús szerpentinen, mintha egy rally versenyen lennék. Rémülten bámultam a mellettünk kanyargó feneketlen szakadékot: innen nincs kiút! -sugallta. Örökre eláshatod magad a hegyek között, a barátaid lassan elfelejtenek, és te itt fogsz megöregedni.
- Tévénk persze nincs, de meglátod Feri, milyen szórakoztató itt az élet. Rengeteg munka van a ház körül is. Nyáron nagyon szép itt minden. Szeretsz horgászni? Az a lenti patak - nézett rám - tele van pisztránggal.
- Az utat figyeld kérlek.
- Ne félj kedves, becsukott szemmel is hazatalálok. - mondta és megpaskolta anyám vállát. Tehát? - fordult újra felém.
- Nem igazán.
- Nem baj - legyintet, - majd megszereted. Ha a barlangok érdekelnek abból is, van erre egy jó tucat. Meg aztán miénk talán a legfiatalabb falu az országban. Ez sem akármi.
- Hogy-hogy? - csúszott ki a számon a kérdés.
- Otthon nem mesélték? A 80-as évek elején egy hatalmas víztározót, erőművet akartak ide építeni. Akkor készítették ezt az utat is. Mivel értelmetlen lett volna naponta 50 kilométert utaztatni a munkásokat, felhúzták a települést. Itteni szokás szerint az építkezés nagyon lassan haladt, még az igazgatót is lecsukták, mert lopta a betont. Ráadásul az egyik barlang közelében egy kis dák szentélyt találtak. Tudok kik azok a dákok?
- Persze, tanultak idén a suliban. Itt éltek az ókorban, ők a románok ősei.
- Ja persze - horkant fel gúnyosan - Ceasescu rögtön bezsongott és ide rendelt egy csapat régészt. Több mint két évig túrtuk a földek, robbantgattuk a sziklákat.
- És találtatok is valami érdekeset?
- Kincsre gondolsz? Azt nem. És neked - váltott hirtelen témát - melyik a kedvenc tantárgyad?
- Hát... nem is tudom... úgy igazán nem érdekel egyik sem.
- Matematikából volt már tantárgyversenyen is - sietett a segítségemre anyám.
- Te - kérdeztem felbátorodva - hogy kerültél ide?
- Semmit nem meséltél rólam? - nézett anyámra, aki hirtelen elhallgatott és lesütötte a szemét. Ilyet is rég láttam...
- A barátommal jöttünk az ásatásra. Ő már nem él... három hét múlva lesz egy éve, hogy balesetet szenvedett. Már csak lányom maradt nekem. És ti - mosolyodott el és megpuszilta anyám arcát.
- Részvétem - dadogtam. Ezután már nem mertem többet kérdezni.
Láttam pár hete egy dokumentumfilmet arról, hogyan pusztítja el az ember a Föld szépségeit. Miután átdöcögtünk egy rozoga hídon, rájöttem mennyire igaza is volt annak a discoverys riporternek. A hosszúkás völgyet valamikor fenyvesekkel borított hegyek vették körül, most egyik oldalát egy félkész szürke betonfal zárta, a velem szembeni hegyet pedig mintha egy óriás kettévágta volna: a csupasz sziklák bánatosán ácsorogtak a remegő levegőben. A település 10-12 szürke, tömbházszerű 2 - 3 emeletes épületből állt. Az egyik előtt hatalmas porfelhőt kavarva megtorpant az autónk. Kievickéltem a rámborult böröndők alól és addig rángattam a rozsdás kilincset, míg végre újra szilárd földön állhattam. Szerencsére benzingőz itt még nem tudta legyőzni a hegyi levegő friss illatát.
- Hát ők azok! Bemutatom nektek a lányomat, Dórát.
Megfordultam és mellbe ütött a látvány. Unokatestvérem szandált, parányi rövidnadrágot és egy foltos trikót viselt. Egy író talán úgy mondaná, hogy a fehér szövetnek nem sikerült elrejtenie kebleinek körvonalát. A sötét mellbimbók szinte átdöfték a vékony anyagot. Ahogy mellém lépett önálló életre keltek, mint két csodálatos mesebeli lény, amelyek csak arra várnak, hogy a rabszolgájukká tegyenek, hogy életed végéig simogassad és csókolgassad őket. Átölelt és megpuszilta az arcomat.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.97 pont (118 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#11 vakon53 2015. 12. 27. vasárnap 18:07
Kérjük a feleségemmel a folytatást.
#10 macivp 2015. 05. 30. szombat 16:03
Folytasd!
#9 feherfabia 2015. 05. 29. péntek 05:04
Folytasd !
#8 szekely18 2015. 05. 28. csütörtök 20:46
Kezdésnek jó!
#7 papi 2015. 05. 27. szerda 10:20
Ez csak egy rövid bevezető, nagy kár lenne itt abbahagyni.
#6 veteran 2015. 05. 26. kedd 13:55
Nem tetszett.
#5 gyuri0926 2015. 05. 26. kedd 13:22
Ez most miről is szól ?
#4 listike 2015. 05. 26. kedd 09:10
Kezdésnek jó, folytatsd.
#3 Rinaldo 2015. 05. 26. kedd 09:00
Szuper.
#2 A57L 2015. 05. 26. kedd 05:26
Elég jó lett.
#1 Törté-Net 2015. 05. 26. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?