A+ A-

Kételyek között

1. rész
Egyre idegesebb vagyok, ahogy a házhoz közeledek. Nem szóltam Tominak, hogy jövök. Felsétálok az ajtó előtti pár lépcsőfokon, magassarkú cipőm kopog a betonon. Tudom, hogy nincs sok időm, hiszen csak egy rövid ebédszünetem van. Mély levegőt veszek, hátha enyhíteni tudom a görcsöt a gyomromban. Úgy érzem nincs más választásom: bekopogok.
Az anyjuk nyit ajtót, rögtön rám mosolyog. Örül nekem. Pedig ha tudná azt, amit én... De jobb, hogy nem tudja. Udvarias vagyok vele, mint mindig, megkérdezem hogy van, majd megmondom neki, hogy a fiához jöttem. Megtudom tőle, hogy Tomi és Nelli a szobájukban vannak. Mosolyt erőltetek az arcomra, megköszönöm neki, és felmegyek a lépcsőn. Megállok Tomi ajtaja előtt, újabb mély levegő. Újabb kopogás. Aztán csönd. Teszek egy próbát, benyitok és bedugom a fejem.
Félhomály van nála, a gép előtt ül. Mozdulatlanná mered a keze az egéren, mikor meglát. Bár nem kaptam engedélyt, bemegyek, becsukom az ajtót magam mögött.
- Szia, Tomi...
Látom az értetlenséget a szemében, nem számított rám. Lassan, alaposan végig néz rajtam. Talán egy kicsit undorodva is... És mintha nyelne egy nagyot.
- Szia – suttogja.
- Én csak... Anyud engedett be. Beszélni szeretnék veled.
Teszek néhány lépést felé, növelve vele a magabiztosságomat. Felvonja a szemöldökét, arcán semmi jele érdeklődésnek.
- Miről lenne szó? Talán észhez tértél, és békén hagyod a húgomat? - hangja kemény, szívfájdító.
- Megértem, hogy... kellemetlen neked a helyzet... Nekünk is az, hogy titkolóznunk kell. De...
- De...?
- Kérlek, legyél tekintettel a húgodra. Neki is nagyon nehéz, fél a szüleitek reakciójától.
Rám mered. Csak szerintem lett hidegebb a szobában? Le sem veszi rólam a szemét.
- Milyen reakcióról beszélsz?
- Ha megtudják, hogy ő és én... - kezdem, de elcsuklik a hangom, amikor meglátom, hogy ökölbe szorul a keze. Szinte látom, ahogy minden izma megfeszül. Azt hiszem nem okos dolog feldühíteni egy átlagnál nagyobb darab, csupa izom embert.
- Te észnél vagy?! Ugye nem akarjátok elterjeszteni??
Akaratlanul is hátra lépek. Neki sem kell több, feláll és megkerüli az asztalt. De egyelőre nem közelít.
- Nem akarom siettetni. De rossz ez a bujkálás. Értsd meg a helyzetünket, kérlek...
- Ez is a te ötleted volt, igaz?! Így is nevetséges amit csináltok. Mégis miért rángatod bele még több hülyeségbe?
- Nem rángatom bele semmibe. Magától is el tudja dönteni, hogy mit szeretne, és mit nem. És te is mondtad, hogy nem fogsz falazni nekünk.
- Fiatal. Könnyű befolyásolni.
- Nem befolyásolom! - felemelem a hangom, kezd feldühíteni a lekezelő stílusa. Nem ilyennek ismertem ezt az embert.
A fenébe! Elindul felém. Minden mozdulatából árad a megvetés, a... gyűlölet? Most először félek tőle, hátrálni kezdek. Lehet mégsem volt jó ötlet ide jönni. Legalábbis egyedül biztos nem.
- Nem kényszerítem semmire... - próbálom menteni a helyzetet, de nem áll meg. Egészen az ajtóig hátrálok, két lépésre van tőlem, mikor a fához ütközök. Megáll. Vár. Majd még egyet lép felém. Előre dől, kezeit két oldalt a fejem mellé teszi, az ajtónak támaszkodik. A szívem kiugrik a helyéről, alig kapok levegőt. Közelebb hajol hozzám, lepillant a testemre, megint végignéz rajtam.
- Mit vársz tőlem? - felpillant a szemeimbe. Ilyen közelről érzem az enyhén alkohol szagú leheletét.
Próbálom összeszedni magam, állom a tekintetét. Bár mozdulni sem merek, a lábaim remegnek, alig bírok megállni raktuk. Halkan, visszafogottan folytatom:
- Próbáld meg elfogadni a helyzetet. Nem miattam, miatta. Beszélj vele.
Látszik, hogy ő is ideges, minden izma megfeszül.
- Nem tudom elfogadni.
- Örülne a támogatásodnak. Szeret téged. Legalább... próbáld meg - szinte már könyörgök.
- Én is szeretem őt, és... - lesüti a szemét egy pillanatra, aztán újra a szemembe néz keményen.
- Ő nem leszbikus! Volt már pasival, szereti a pasikat!
- Mégis honnan tudod? Akkor is volt pasival, mikor szakítottunk. Most mégis újra együtt vagyunk. Azt hiszed, hogy csak játszadozok vele?
- Igen, azt.
Egyre hevesebben veszem a levegőt. Pár centit közelít felém, én pedig egyre jobban az ajtóhoz préselődök, kezeimet magam köré fonom. Mintha az megvédene tőle...
- Így ismersz? Ennyire rossz ember nem vagyok.
- Amit az utóbbi időben mutattál magadból... - nem fejezi be a mondatot. Talán jobb is.
- De... Vele más. Tudod, hogy csak a csalódástól féltem eddig. Amiatt volt az egész.
- És miből gondolod, hogy ő nem fog csalódást okozni?
Már fél lépés sincs köztünk.
- Érzem. Ő nem tenne olyat.
- Sosem volt hosszú távú kapcsolata.
Persze, miért is én lennék neki az első...
- Mert... Biztos nem találkozott még olyan személlyel... - egyre szánalmasabbnak érzem a próbálkozásomat. Már magam sem tudom miért jöttem ide.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.37 pont (46 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#11 Andreas6 2016. 05. 16. hétfő 09:48
Miért haragszik annyira, hogy rájött, mi is igazán a jó? Nagyon jól írsz, 10 pont.
#10 vakon53 2016. 03. 10. csütörtök 15:26
Lesszmég folytatása?
#9 A57L 2015. 05. 12. kedd 05:22
Közepes történet.
#8 rockycellar 2015. 04. 29. szerda 19:23
Jöhet még egy pár rész 10pont
#7 tomi19 2015. 04. 28. kedd 14:29
Nagyon tetszett 10 pont smile
#6 papi 2015. 04. 28. kedd 11:01
Hát ez nagyon jó, szeretném ha folytatnád.
#5 listike 2015. 04. 28. kedd 10:48
Nagyon jó, folytatsd. 10pont.
#4 Rinaldo 2015. 04. 28. kedd 06:47
Jó kezdés.
#3 feherfabia 2015. 04. 28. kedd 05:51
Nagyon jó!
#2 Olvasó 2015. 04. 28. kedd 01:10
Tetszett! nyes
#1 Törté-Net 2015. 04. 28. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?