A+ A-

Thaokritész kalandjai 1. fejezet

Üdvözöllek téged, akárki is vagy, akármiéyen nép vére folyik ereidben! Ha ezeket a sorokat olvasod, tudnod kell, hogy meg megtaláltad a hagyatékomat, amit alighanem sok-sok évvel ezelőtt rejtettem el a föld mélyére. A nevem Thaokritész, Epheszosz városának szülötte. Bizonyára már nem is egy nyelvet beszélünk, annyi idő telt el Hellász fénykora óta, de talán te vagy néped valamely tudós tagja képes lesz naplóm elolvasására. És azt a kardot, amit ott találsz majd eme napló mellett, add oda valakinek, ki használni tudja: remek fegyver, különleges készítőktől kaptam és még ennél is különösebb története van. Ezt írom most le neked.
Történetem kezdetének idején katona voltam, pontosabban zsoldos. Egy alig 26 éves ifjú, aki örömét lelte a csatában, a mulatozásban és persze az asszonyok testében. Akkoriban Hellász földjén béke honolt, így azok a férfiak, kik többre vágytak a földeken való kőkemény munkánál vagy az unalmas városi életnél, zsoldos katonának álltak. Így keveredtem én is egy Mariusz nevá zsoldosvezér és általa Pontosz királyának szolgálatába. A király bőségesen fizetett nekünk a feladatainkért: részt vettünk határvitákban, adók behajtásában és a kereskedők védelmében is.
Egy alkalommal Mariusz azzal hivatta magához a csapatom parancsnokát és engem (mint másodkapitányt), hogy elveszett két karaván is egy keleti úton, így nekünk kell kivizsgálnunk az ügyet. Így hát alig tizenöten, de elindultunk a keleti hegyes vidék felé. Kopár, száraz földeken vágtunk át és már sokadszorra esteledett ránk, amikor váratlan társaságot kaptunk.
Éles női hang szólt nekünk egy magas szikláról:
- Dobjátok el a fegyvereiteket, betolakodók!
A lemenő nap utolsó sugarai víktóak voltak, de fényében megláthattuk a nőt, aki a szikláról szólt hozzánk. Rendkívül magasnak tűnt még onnan távolról is, emelett láthatólag sisakot és páncélt viselt. Amit biztosra láttunk, hogy jobbjában egy hosszú lándzsát, baljában pedig egy a miénkhez hasonló kerek pajzsot tart.
- Megháborodtál a melegtől, asszony? - tört ki nevetésben Plarkosz, a csapatom vezetője. - Inkább dobd el a férjed fegyvereit és gyere le közénk! Ha pedig özvegy vagy netán, vigaszra lelhetsz nálunk!
- Lemehetek... - válaszolta higgadtan a titokzatos nő. - Deha nem bánod, viszek még magamal magányos asszonyokat - tette hozzá.
Ahogy ezt kimondta, újabb és újabb női alakok jelentek meg körülöttünk, felfegyverkezve, legalább háromszor annyian, mint mi. A legtöbben lándzsát és pajzsot, vagy hosszú íjat tartottak a kezükben.
- Alakzatba! - üvöltötte Plarkosz és sebesen össze ugrottunk háttal egymásnak, kör formációban. Mindenki védekezésre emelte a pajzsát, mási kezébe pedig kardot vagy lándzsát vett.
A csata rögtön kezdetét vette: az íjászaik nyílzáport zúdítottak ránk, rgvest végezve három bajtársammal is. Ezt követően pedig a harcosnők minden irányból lezúdultak ránk. Szúrásaik pontosak és kimértek voltak, jobban harcoltak mint a veterán férfiak. Természetesen mi sem adtuk könnyen magunkat: egyikőjüknek széles vágást ejtettem az arcán, mielőtt még valaki egy hatalmas ütést mért volna a fejemre a pajzsával. A földre szédültem és láttam, hogy elvesztünk. Utolsó emlékem az volt, ahogy egy amazon fölém áll és arcon rúg. Aztán sötétség következett.
Egy idegen helyen tértem magamhoz. Még iszonyúan szédültem az ütéstől és a rúgástól is, mindenenm fájt. Az első amit észrevettem, hogy a lábaimon bilincs van, míg a második azt volt, hogy teljesen meztelen vagyok és titokzatos fogvatartóim meg is borotválták a testemet: karjaimat, lábaimat, a falloszom körül és még a hajamat is, alig hagyva meg belőle egy vékony réteget. A sebeimet is kitisztították, így azok már neki is kezdtek a behegedésnek.
A szoba, amiben voltam egy természetes barlanghelységnek nézett ki, de a falakat tökéletes köralakúra faragták, a mennyezeten pedig egy kis lyukon fény szűrődött be a nagy csarnokba. A padlót szép mozaikok díszítették, a berendezés pedig minőségi fából készült, gazdagon díszített bútorokból állt. A láthatólag igen vastag faajtóval szemben egy hatalmas, szépen mevetett ágy állt. Én a szoba közepén, egy szépen fonott szőnyegen feküdtem, felállni is alig bírtam volna.
- Sokáig voltál eszméletlen! - szólt rám egy nő, aki éppen abban a pillanatban lépett be az ajtón. - Mivel én ejtettelek el és úgy döntöttem, hogy megtartalak, az én kutyám leszel - mondta.
Erre már felmérgesedtem és felálltam, bár a lábaimat alig tudtam mozdítani a súlyos láncok miatt.
- A kutyád?! Kik vagytok ti egyáltalán? - kérdeztem dühödten.
- Nem engedtelek beszélni, kutya! - felelte a nő. - A nevem Artemiszia és legyen elég annyi, hogy mi amazonok vagyunk: szabad asszonyok, kiknek halandó férfi nem parancsolhat. És még mielőtt válaszolnál: a te neved cseppet sem érdekel, kutya! - förmedt rám.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.32 pont (37 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#9 A57L 2015. 05. 15. péntek 05:25
Egész jó lett.
#8 papi 2015. 04. 30. csütörtök 18:52
Nagyon jó, várom a folytatást.
#7 tomi19 2015. 04. 25. szombat 20:18
Jó a kezdés
#6 david70 2015. 04. 24. péntek 23:49
várom a folytatást
#5 rockycellar 2015. 04. 24. péntek 20:07
8 pont
#4 veteran 2015. 04. 24. péntek 09:15
Ez is jó kezdetnek.
#3 Rinaldo 2015. 04. 24. péntek 07:17
Szuper.
#2 feherfabia 2015. 04. 24. péntek 05:44
Nagyon jó Kezdet!
#1 Törté-Net 2015. 04. 24. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?