Alkalmi szállás

Még főiskolán történt meg velem az eset. Levelezős voltam, ezért csak havonta egy hetet kellett suliba járnunk. Mivel nem laktam túl messze a várostól, ahol a suli volt, ezért minden nap vonattal jártam suliba. Egyszer aztán hosszú naposok voltunk, és láttam, hogy nem fogom elérni a vonatot, ezért aztán szünetekben szállás után keresgéltem az Interneten. Ott találtam rá egy címre. Nem is volt messze, de volt egy kis bökkenő. Nem volt nálam készpénz. A számlámon persze volt, de a közelemben nem volt atm. Lesz ami lesz alapon felhívtam a szállást. Egy kedves női hang szólt bele. Bemutatkoztam, elmondtam, hogy mi a problémám. Azt hittem, hogy leteszi a telefont vagy el küld a jó édes... ba, hogy szórakozzak mással. Nem is lepődtem volna meg rajta, az igazat megvallva én se adtam volna szállást magamnak, de bátraké a szerencse alapon megpróbáltam. De nem így történt. A hölgy közölte, hogy menjek csak nyugodtan, majd ott megbeszéljük. Leegyeztetünk mindent. Este 9-kor végeztem, nem sokat időztem a suliban, elköszöntem az osztálytársaktól, majd a nyakamba vettem a várost és elindultam. 1 órával később találtam meg a házat. Egy kockaház volt szép állapotban és rendezett kerttel. Csengettem. Az ajtóban fény gyúlt és megjelent egy hölgy.
– Jó estét, beszéltünk telefonon, én volnék az – mondtam
– Szerbusz! – Mondta a hölgy kedvesen – Gyere csak, ne ácsorogj a hidegben. – Azzal kinyitotta a kaput, és beengedett. Negyvenes éveinek a végén vagy az ötvenes éveinek az elején járhatott. Rövid szőke haj, kicsit telt idomok. Asszonyos vonalai voltak, de nem nézett ki rosszul. Sőt! Lehet, hogy csak az utca lámpák fénye teszi, gondoltam. Bementünk a házba.
– Kérlek gyere beljebb de előtte vesd le a cipődet az előszobában – mondta. – Kérsz valami italt, kávét, teát?
– Egy tea jól esne, köszönöm.
– azonnal hozom, addig ülj csak le a nappaliban – azzal kiment a konyhába. Leültem a kanapéra és vártam. 10 perc múlva már jött is. Kezében egy tálca rajta porcelánkancsó, poharak, citromlé és cukor. – parancsolj, remélem nem várattalak nagyon meg.
– Á, dehogy. – mondtam kedvesen.
– Még be se mutatkoztunk, V. Gerta vagyok!
– Én... vagyok.
– örülök, hogy megismerhettelek – azzal adott az arcomra két puszit, és leült a fotelba velem szembe, keresztbe tett lábakkal.