A+ A-

Évforduló

Az egyes és a hetes már beállt, a rádió szüntelenül azt harsogta, hogy senki ne induljon útnak. De a hosszú hétvége sokakat csábított kiruccanásra. Mentek a Tátrába télvégi síelésre, vagy valamelyik hazai wellnessbe tavaszt várni. Ki a párjával, haverokkal, ki családdal, gyerekekkel, de nekivágott.
A hármason, bár ott is sűrűn rajzottak a kocsik, a havazás és az élénkülő szél ellenére még lehetett haladni. Csongor áldotta az eszét, hogy a téli gumikat nem cseréltette le, mert a hó előtt ónos eső fagyasztotta a burkolatot. Négykor indult, három órát szánt az útra. Kis szusszanás a hegyek közé zárt faluban, aztán vissza, legkésőbb éjfélre hazaérnek.
Először akkor ötlött fel benne, hogy elkalkulálta magát, amikor Miskolc után letért a keskeny alsóbbrendű útra. A kátyúkat már nem látta, csak a döccenéseket érzékelte. Szélvédett helyeken a reflektorfényben úgy csillogott a hó, mint a porcukor, máshol a tisztára söpört, jéggel borított, töredezett aszfalt sötétlett. A rádió folyamatosan felfelé módosította a híreit: 18 településen megszakadt az áramszolgáltatás. 25-öt elvágott a hó. Az elakadt autókról szólva már háromjegyű számokat használt. Kísérteties volt lépésben áthajtani a töksötét falvakon, de visszafordulni már nem lett volna értelme.
Talán el sem kellett volna indulni. Ám az ember nem utasítja vissza az anyósa kérését, különösen, ha egyébként meg kedveli az apósát, aki ötvenedik születésnapját együtt ünnepli Petőfivel, a forradalommal, és idén a márciusi hóviharral. A meglepetéspartira kellett elhoznia apósa húgát, felesége keresztanyját, Annát, aki néhány apró falu jegyzője volt rengeteg erdők és hegyek között, az isten háta mögött. Két napja telefonált, hogy a kocsiját totálkárosra amortizálta egy öngyilkos szarvasbika, s ha valaki le tudna ugrani érte, nem maradna le a családi buliról. Anyósa szerint pedig Csongor valaki, de legalábbis férfi, és jól is vezet, tehát nem mondhat nemet. Néhányszor találkozott már vele, nagyobb családi rendezvényeken. Nagyanna, ahogy a felesége hívta keresztanyját, negyven körüli, szigorú, határozott nő volt. Állítólag korlátlan munkabírással rendelkezett, sőt a családi pletykák szerint férje épp azért vált el tőle, mert a hivatal mindig előbbre való volt, mint ő.
Idáig jutott gondolatban, amikor egy alattomos lefagyás a hóátfúvás alatt megdobta a kocsit, s a hátsó kerék az eddig nem is látható árokba csúszott. Azért egy homokdűne a Párizs-Dakaron jobb lett volna, ott legalább meleg van, és homokkal megy tele az ember cipője nem hóval. Se előre, se hátra. Magától innen ki nem szabadul, állapította meg. Annak az esélye pedig, hogy erre jöjjön egy felmentő hókotró nagyjából nulla. Ha begyalogol a faluba, Anna biztos tud szerezni legalább reggelre valami segítséget, s a holnapi ünnepi ebédre haza is érhetnek.
Anyósa érezhetett némi lelkiismeret furdalást, hogy elküldte erre az útra, mert a - Jézusom! Ugye nem esett bajod? Hol akadtál el? Tudod, mi van az egyesen? - kotkodácsolása mellett háromszor kellett neki elmondani, hogy mindjárt lemerül a telefonja, mire végre megadta Nagyanna számát. A jegyző asszony nem hasonlított sógornőjére. Gyors volt és határozott: Maradjon a kocsiban, melegedjen, hagyja égve a reflektort, nehogy eltapossa véletlenül egy katasztrófavédelmi buldózer, legyen türelmes, azonnal indulnak a segítségére. Annát ugyan nem tudta elképzelni traktorosnak, de a pontos utasítások megnyugtatták. Alig fél órába telt, mire a szemközti domb tetején feltűnt a traktor. A széltől tisztára sepert úton megállt, majd óvatosan belemerült a kavargó hóba.
- Hogy került ide, ahol a madár se jár, fiatalember? - nyújtott kezet a testes, idősödő férfi. A másik oldalon a síruhába öltözött Anna kászálódott le.
- Tudom, tudom az Annácskát keresi. Én meg a polgármester vagyok. Mással nem találkozott az úton, akit menteni kellene? Akkor jó, mert ma éjjel már nem is fog. Teljesen el vagyunk vágva, a Közút legkorábban holnap délre ígér valamit. Legalább kenyeret, tejet. Na, húzza ezt meg, hogy meg ne fagyjon, aztán kösse a drótkötelet a kocsihoz, először az árokból húzzuk ki. - a polgármester túlharsogta a hóvihart is, Annának csak egy puszit tudott adni, aztán fordultak is, lassan, lépésben vontatták be a faluba.
- Na, még egy kis lélekmelegítő, Istenhozta pálinka, ma már úgysem vezet. - nyújtotta a laposüveget a polgármester.
- Aztán melegítse majd meg a fiút Annácska! Jó éjszakát! - búcsúzott tőlük.
A házban meleg volt, és sötét. Anna gyertyákat gyújtott. Hangulatvilágítás, mosolygott.
- Helyezd magad kényelembe! Megkérhetlek, hogy tegyél a tűzre, amíg én lehámozom magamról ezt az overállt?
A három gyertya csak a nappali közepét világította meg, az alacsony dohányzóasztalt, kanapét, foteleket, a sarkok árnyékba borultak. Az üvegajtó mögött sudár, sárga lángnyelvek táncoltak.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 9.07 pont (58 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#13 vakon54 2017. 09. 3. vasárnap 21:27
10 pont
#12 Ulysses 2015. 08. 20. csütörtök 22:37
Igazán szívesen olvasnék mást is Rhuphinossztól! Kár, hogy ide nem írt többet!
#11 Ulysses 2015. 03. 12. csütörtök 20:20
A pontszáma rendben van, de hol maradnak a hozzászólások? Kiváló írás, jó stílus, profi munka! Ajánlani fogom ismerőseimnek.
#10 hairy_pussy 2014. 03. 5. szerda 06:46
legjobbak egyike amit olvastam az oldalon
#9 tomi19 2014. 03. 4. kedd 18:12
Szép volt tetszett 10 pont
#8 veteran 2014. 03. 4. kedd 09:15
JÓ 10p
#7 zsuzsika 2014. 03. 4. kedd 07:06
Jó.
#6 Rinaldo 2014. 03. 4. kedd 07:02
Szuper jó.
#5 joozsi 2014. 03. 4. kedd 06:17
10 pont.
#4 feherfabia 2014. 03. 4. kedd 05:55
10P
#3 A57L 2014. 03. 4. kedd 05:32
Egész jó.
#2 papi 2014. 03. 4. kedd 05:04
Nagyon jó, de én sajnos máshogy éltem meg azt a március 15-ét.
#1 Törté-Net 2014. 03. 4. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?