A+ A-

Az Árnyéklány 2. rész

- Jössz már Peti?
Némi tökölés után elő is kerültem két teletömött táskával a kezemben a szobámból. Az ajtóban már ott várt a fél banda. Mindegyik megpakolva málhákkal, bőröndökkel, miegyebekkel.
Pestre mentünk, ott pedig apám egyik ismerősének a házában szándékoztunk eltölteni két hetet. Apámék leléptek, kimentek Angliába melózni, mi meg itthon maradtunk. Aztán mivel a suliban úgyis téli szünet van, lefixálták ezt, hogy idejöhessünk. Így anyum is tud nyugisan dolgozni otthon, meg Én se unom el az agyam.
Kitepertünk a buszhoz, és a buszmegállóban még tisztáztuk ami nem volt világos.
Egy kertes házban leszünk,ami kissé elhagyatott, mivel a tulaj (apám kollégája) nem lakik ott, csak miután az egyik rokona meghalt nem adta el a házat, mondván jó lesz még valamire. Mi pedig most betelepedünk oda két hétre.
Beállt a megállóba a nagy kopott sárga busz, és kinyílt az ajtaja. Nem voltak sokan a buszon, alig egy-két ember, így le tudtunk ülni egymáshoz közel.
Ahogy leültem a jól ismert ülésre, eszembe jutott az a nap. A lány a nagy szürke szemekkel, a vörös lángoló hajával... a mosolya...
...és eszembe jutott az, mikor még egyszer láttam őt kisírt, karikás szemekkel, a tekintetében gyűlölettel. A kezét görcsösen szorította. Nem az a lány volt, akit a buszon láttam. Nem tudom mi történt vele, de valami nagyon megkeserítette Őt.
Nem nézett semerre, egyenesen előre ment, majd lestoppolt egy autót, és többé nem láttam. Egyszer még találkoztam egy plakáttal, keresték, eltűnt. Láttam a rendőrségi körözést is. Nem tudom végül előkerült-e, de Én többé nem láttam.
És ahogy most ott ültem a buszon, megint eszembe jutott az a nap. Nem beszélgettünk sokat, csak egy fél órát, de Én emlékszem Rá. A két Ziarah, amit láttam, sehogysem egyezik meg egymással.
- Hé, öreg, hagyd már.
Dani beleboxolt egyet a vállamba, és láttam rajta, hogy pontosan tudja mi a bajom.
- Ne húzd Magad, nem is ismered.
Ösztönösen vissza akartam vágni Neki, de igaza volt. Egy fél óra alatt nem lehet valakit megismerni. Főleg úgy nem, hogy többé nem látod.
A volt csajom mondta mindig: "elég egy pillanat valakit megszeretni, de egy élet sem elég elfelejteni". Akkor nem hittem el ezt a baromságot, de sajnos igaza volt. Persze így utólag könnyű okosnak lenni.
Két óra alatt értünk fel Pestre, a buszon rohadt nagy tömegnyomor lett az első pár kényelmes perc után. Megkönnyebbülés volt mikor leszállhattunk végre.
A szokásos tömegnyomor annyira nem zavart, de az hogy fingom se volt, merre kéne mennem, az annál inkább.
Végül előszedtem a térképet, és mivel az egyik haverom előtte ezen a környéken élt a mostohaapjával, megtaláltuk a házat.
Nem volt olyan rozzant, mint vártam, de nem is volt egy palota. Mikor benyitottam viszont meglepődtem: Bent egy normális kis házikó volt, de sehol egy fotó, vagy egy könyv a polcokon. Mindenütt üres bútorok álltak. Három nagy szoba volt, mi meg voltunk öten, úgyhogy nagyjából elcuccoltunk. Én Danival egy szobába, Zsala, Töki, meg Pálesz meg a másik szobába. Úgy volt hogy jön még három haver, de ők csak egy hét múlva, úgyhogy nem akartunk beköltözni az ő szobájukba.
A szobákban nem volt semmi érdekes, egy asztalka egy-egy székkel, egy ruhásszekrény, meg egy ágy. Az ágyat kitoltuk félre, és mindenki lepakolta a hálózsákját. Senki se akart ágyazgatni...
Még otthon elterveztük, hogy az első amit meglátogatunk, az egy eldugott Gogóbár lesz, a Laverte. Elég sokat hallottam már róla. A legtöbb ember azt mondta szar, kiégett hely az egész, de volt aki nem értett egyet. Úgyhogy most le akartuk csekkolni.
Felszedtem a málhámat, amiből már kipakoltam a szekrénybe, és elindultam összeszedni a többieket.
- Hej, Na, ki jön a Lavertébe?
Zsala egyből megrázta a fejét, és felmutatott egy üveg bort alibiként. Rábólintottam, majd Pálesz is bemutatta a maga üvegét. Töki meg Dani pedig összeszedték a cuccukat, és elindultunk.
- Majd jövünk...
- ...nem izgulok át érted estéket!- Mondta Pálesz.
- Hát, akkor azt hiszem itt a kapcsolatunk vége.
Szomorú pofát erőltettem magamra, és kutyaszemekkel néztem rá. A többiek röhögtek, Pálesz meg visszavágott:
- Beadom a válópert.
- Ezt megbeszéljük holnap asszony.
Még röhögtünk egyet, majd elindultunk a célunk felé.
Hamar megtaláltuk az épületet. Messziről hallottuk a hangos zenét. Csak ne lett volna olyan rohadt hideg. Be voltunk öltözve, de a hideg téli szél minden alá behatolt. Hiába a vastag téli kabát, meg a bakancs.
Már keményen tél volt, szakadt a hó, minden fehér volt. Az összes pocsolya és tó vastag jégburkot vont Maga köré.
A helyet egészen másként képzeltem. Sokkal giccsesebbnek. De itt csak annyi volt, hogy egy színpad állt középen, egy nagy színpad, ami most éppen üres volt. Leültünk egy asztalhoz. Körülöttünk több asztalnál is táncoltak csajok. Nem voltak valami idősek, nem lehettek többek 17-20 éveseknél.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.52 pont (27 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#7 A57L 2014. 06. 6. péntek 05:35
Nem rossz az írás.
#6 papi 2013. 09. 24. kedd 19:56
Egész jó
#5 listike 2013. 09. 9. hétfő 11:12
Érdekelne a történet folytatása is.
#4 listike 2013. 09. 9. hétfő 07:46
Csillagos 10pont az írónak.
#3 v-ir-a 2012. 01. 8. vasárnap 18:49
én fordítva olvastam el...elsőként ezt, de kiváncsi voltam az előzményekre..így már kerek a történet...én is csak remélem, hogy ez nem igaz....de nagyon jó történet...
#2 genius33 2012. 01. 8. vasárnap 08:19
Érdekes smile
#1 Törté-Net 2012. 01. 6. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?