A férjem öcsikéje

Amikor összeházasodtunk Dénessel, Dávid az öccse, még csak tizenkét éves volt. Emlékszem, ott állt elegáns kis csokornyakkendőben, és kisfiús zavarával küszködve gratulált nekem. Már akkor csinos és roppant helyes fiú volt. Nagy őzbarna szemekkel, hibátlan testtel és alakkal. Néha mondtam is tréfásan a férjemnek, hogy ha nem jól viselkedik, elcsábítom az öccsét. A család jót nevetett, Dávid pedig fülig pirulva csak lesütötte a szemét. Ki tudja, lehet, hogy pont ezzel keltettem fel a figyelmét, és figyelt fel rám úgy, mint nőre.

De az is lehet, hogy én voltam túlon-túl kihívó, és kacér vele. Élveztem, amikor zavarba hozhattam. Sokszor észre vettem, hogy lopva figyel a szeme sarkából. Aztán lassan belém szeretett. Senki nem tudta, csak én, hogy szerelmes belém. Akkor sem hagytam fel a kis játékaimmal, ha velem szemben ült. Véletlenül úgy hagytam a lábaimat, hogy belásson a szoknyám alá, vagy kigombolva hagytam a blúzom. Volt, hogy a fürdőszobában voltam. Hallottam, amikor bejött és a férjem üdvözölte, de úgy tettem, mintha nem hallottam volna, és kisétáltam egy szál semmiben. Ja, és a törölközőt sem sikerült azonnal magam köré tekerni. Egy szóval, teljesen magamba bolondítottam.
Dénes sokat járt külföldre, sokszor hetekig úton volt. Így volt ez Dávid tízennegyedik születés napján is. Lehet, hogy furcsán hangzik, vagy inkább hihetetlenül, de azt hiszem, akkor már én is szerelmes voltam a fiúba. A barátaival tervezett egy délutáni bulit, de elég volt egy telefon, és már fenn is volt nálam. Mindent előre kiterveltem, és nem érdekelt, hogy még fiatal, és egyáltalán semmi nem érdekelt.
Vettem neki egy aranyláncot egy egyszerű medállal, aminek a hátoldalába apró betűkkel bele vésettem: szeretettel tőlem. Készítettem néhány hidegtálat, behűtöttem két és gyertyát gyújtottam.
Nem tudnám megmondani, minek örült jobban. Az ajándéknak, vagy hogy velem lehet, de az látszott rajta, hogy kimondhatatlanul boldog. Belém bújt a , már az első pohár után megcsókoltam.