A+ A-

Ugyanaz másképp

Már megint a profiloldalát nézegetem. Utálom ezt a közösségi oldalt, mert állandóan ott lógok. Főleg amióta megtaláltam Őt. Nézem, hogy mit ír ki, mit csinál éppen vagy töltött-e fel új képet magáról. Na igen, a fényképei. Természetesen azokat is muszáj végigböngésznem újra és újra. Persze minden egyes alkalommal attól félek, találok valami olyan bejegyzést, ami fájni fog, ezért általában megfogadom, hogy többé nem kattintok rá. De a kíváncsiság mindig győz. Pedig biztos rosszul érintene, ha egyszer is azt látnám, hogy "kapcsolatban" vagy valami erre utaló jelet vélnék felfedezni. Már akkor is idegrángást kapok, ha meglátom, hogy más lányok irkálnak neki szépeket. Mert megteszik, hiszen elég nyerő a csajok körében.
Miért nem tudom csak úgy elengedni? Különben is, inkább csomagolnom kéne. Holnap megyünk Bécsbe a barátaimmal a karácsonyi vásárra, de nekem valahogy nem fűlött a fogam hozzá. Nem sok kedvem volt most ehhez a kiruccanáshoz. Eléggé padlón vagyok emiatt a rosszul sikerült kisebb "románc" miatt. Talán nem kellett volna megbolygatni ezt az egészet. Nem véletlenül nem jöttünk össze rendesen anno tizenévesen, úgy tűnik, most sem volt még itt az ideje. Pedig annyira jól indult! Örültünk egymásnak, hogy végre ismét találkoztunk és viszonylag hamar sort kerítettünk a személyes találkozóra is...ami azonnal az ágyban végződött. Na, ezután romlottak el a dolgok. Talán még mindig nem vagyunk felkészülve egymásra. Vagy nem is tudom, lehet, hogy soha nem is leszünk. De akkor miért keresztezi a sors folyton az utunkat? Habár, ha jobban belegondolok, minden egyes "újbóli egymásra találásnál" több történik, mint addig. Akkor a következőnél már talán rendesen összejövünk? Esetleg feleségül fog venni?
Erre a gondolatra hangosan nevetni kezdtem. Csak az a baj, hogy már kínomban. Oda sem figyelve pakolgattam a négynapos útra. Tőlem nem megszokott módon csak dobálgattam be az éppen kezembe akadt cuccokat. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy egy fikarcnyit sem érdekelt az egész, tényleg. Amit kihagyok, azt maximum megveszem majd ott. Minden pótolható. Még én is, úgy tűnik...
................................
Végre megérkeztünk az apartmanba. A színlelt jókedv álarcát vettem fel és ezt magamon is szándékozom tartani egészen a hazautazásig. Rájöttem, hogy nincs jogom elrontani a körülöttem lévők szórakozását csak azért, mert nekem épp rosszabb időszakom van. És különben is! Egyáltalán miért kesergek? Szerencsére olyan barátaim vannak, akik könnyedén elfeledtetik velem a rosszat, bár a legutóbbi kis kalandomról fogalmuk sincs. És nem is akarom, hogy tudjanak róla. Na, nem mintha nem számíthatnék rájuk, de elég, ha csak én ismerem néhány kudarcomat férfiak terén. Nem akarok még picsogni is róla, én nem az a fajta lány vagyok. El akartam felejteni, azt akartam, hogy törölje az agyam ezt az egészet. Mintha meg sem történt volna.
Az egész napot vásárlással, forralt borozással és mértéktelen nevetéssel töltöttük. Már szinte el is felejtettem, hogy amúgy szomorú vagyok egészen addig, amíg vissza nem értünk a szállásra.
Már esteledett és egy újonnan érkező, főleg férfiakból álló társaság kissé nagy hanggal és hallhatóan már nem szomjasan mulatozott az előtérben és a konyha részlegben.
Mikor közel értünk hozzájuk, egy pillanatra megállt a szívem. Na nem! Ennyire nem utálhat az élet, hogy így kicsesszen velem! Hogy Neki is pont most kell itt lennie, ugyanitt megszállnia! De ahogy szembefordult láttam, hogy nem Ő az. Hanem az ikertestvére... akit szintén ismerek. De a nagy hangja és az állandó feltűnési viszketegsége miatt nem igazán kedveltem régebben. Külsőben egyébként alig van különbség köztük. Annyi, hogy az éppen előttem állónak férfiasabbak, markánsabbak a vonásai és kicsivel izmosabb is, amúgy meglehetősen hasonlítanak.
Már éppen elkallódó gondolataimból felébredve pár másodperc múlva azonban ismét totálisan bepánikoltam, mert bevillant, hogy nagy valószínűséggel akkor is itt van valahol Ő is. Gyakran mozognak együtt, főleg ha nagyobb kiruccanásról van szó. Nagy hévvel pásztáztam körbe a helyiséget, jól megnézve minden kis zugot, de Őt nem láttam sehol. Ami szintén nem jelent semmit, ugyanis gyakran húzódik félre egy haverral ilyenkor, mintsem, hogy úgy igazán belevetné magát a buliba. Ilyen téren teljesen ellentétei egymásnak.
Dühöt kezdtem érezni és ideges lettem. Persze, nekik is pont itt kellett megszállni! Nem elég nagy ez a kurva Bécs kettőnknek!
Ám ekkor ő is észrevett.
Tétován köszöntünk egymásnak. Zavaromat megpróbáltam leplezni, már csak a többiek miatt is, akik ugye nem tudnak semmiről, és eltűntem a szobába lepakolni a kezemben lévő, újonnan beszerzett cuccokat. De hallottam még, ahogy a háttérben utánunk szólnak, hogy szívesen látnak minket is egy kis iszogatásra utána.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.65 pont (26 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 vakon54 2017. 12. 28. csütörtök 13:11
ez nagyon ott van...olvasás közben érezni lehetett a szenvedélyt...nekünk ennél több nem kell a 10 ponthoz...úgyhogy repül a 10 pont
#4 listike 2014. 03. 10. hétfő 07:46
Jó volt.
#3 genius33 2012. 01. 3. kedd 08:52
Egyetértek, jó ám smile
#2 v-ir-a 2012. 01. 2. hétfő 19:01
ez nagyon ott van...olvasás közben érezni lehetett a szenvedélyt...nekem ennél több nem kell a 10 ponthoz...úgyhogy repül a 10 pont
#1 Törté-Net 2012. 01. 2. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?