A+ A-

Fülledt éjszaka

Mióta a barátom kidobott, nem mozdultam ki. Nem is igazán az fájt, hogy vége van. Tudtam, hogy nem lesz egy örökéletű kapcsolat. Elve úgy mentünk bele mindketten, hogy tart, ameddig tart, addig pedig jól érezzük magunkat és ez így volt rendjén.
De akkor sem értettem, hogy most hirtelen miért akar kihátrálni az egészből. Nem volt semmi előjele. Csak úgy az egyik nap odaállt elém, hogy beszélnünk kell és rövid úton közölte, hogy ennyi, vége.
Nem szépítem, sokkolt a dolog. Persze jött a szokásos terelésekkel, hogy nem illünk össze, hogy esélyt kell adnia nekem, hogy megtaláljam a boldogságot, hogy megtaláljam az igazit, akivel le akarom élni az életemet és ő nem akar ebben akadályozni. Nem akarja, hogy miatta maradjak egyedül egész életemben.
De hát könyörgöm, huszonhárom éves vagyok. Még bőven ráérek, hogy megtaláljam azt, akivel le akarom élni az életemet. Mondta volna meg, ha egy másik lány van a dologban! Valószínűleg tomboltam és hisztiztem volna egy sort, hogy én miért nem vagyok elég jó, és hogy mitől tud többet az a ribanc, mint én. Tudom magamról, hogy egy ilyen hír után kiakadnék, de ez nem tartana sokáig. Utána belátnám, hogy így a legjobb, hiszen eleve tudtuk, hogy csak addig vagyunk együtt, amíg nem találunk valakit, akiről úgy érezzük, igazán illik hozzánk.
De nem. Nem mondott semmi ilyet. Se másik lány, se semmi. Csak hogy nem illünk össze, meg a hasonló marhaságok. És ez zavart a legjobban. Ha egy másik lány kavar be, azt pár óra, esetleg egy-két nap alatt kiheverem, de ezt...
Végül a legjobb barátnőm vett rá, hogy kimozduljak otthonról. Kinga mindig is nagyon közel állt hozzám. A gondomat viselte, ha magam alatt voltam és velem örült, ha fel voltam dobva. Szinte már olyan volt, mintha a testvérem lenne.
Ezért is egyeztem bele, amikor megkért, hogy menjünk együtt bulizni. Nyár közepe volt, forró júliusi este, én meg a pesti lakásban döglöttem. Nem volt okom elutasítani, és amikor mosolygó arcába és könyörgően csillogó kék szemeibe néztem, őszintén, nem is akartam.
Azzal vígasztalt, hogy ott majd minden ujjamra jut majd egy olyan pasi, akinek az a hólyag a nyomába sem ér. Én persze csak mosolyogtam, de nem igazán hittem neki. Hiszen mellette esélyem sem lehet.
Kinga fiatal volt és gyönyörű. Bár persze huszonhárom évesen én sem mondhatom magamat öregnek, sőt! És elvégre ő is csak egy évvel volt fiatalabb nálam, de néha, amikor ránéztem fényesen csillogó bőrére, selymes, kissé váll alá érő, enyhén hullámos szalmaszőke hajára, kislányosan csillogó szemére és szinte levakarhatatlan mosolyára, úgy éreztem magam mellette, mint egy szikkadt vénasszony. Ehhez pedig még hozzájárult fékezhetetlen temperamentuma is. Olyan volt, akár egy felhúzott kisautó, amely eszeveszetten cikázik ide-oda, amíg csak bírja szuflával. Kinga pedig sokáig bírta. Amellett, amennyit tudott aludni, és ahogy tömte magába a kaját, mint aki már egy éve nem evett, ezt nem is csodáltam.
De amellett, hogy egy étkezés alatt annyit elpusztított, amennyit egy fél focicsapat sem és mindezt annyi idő alatt, amíg én a normális adagomat épp hogy csak befejeztem, és amellett, hogy egy-egy átbulizott éjszaka után néha délig aludt, el sem tudtam képzelni, hogyan őrzi meg bombaalakját.
Magas volt és karcsú. Akár egy macska. Krémszínű bőre csak úgy feszült az izmain, és amikor reggel (ami nála gyakrabban jelentett tizenegy órát, mint korábbat) fáradtan elnyújtózkodott, tényleg úgy festett, mint egy ébredező kiscica.
Na ezzel versenyezzek én? Emellett vessem ki a hálómat a pasikra, amikor tudom, hogy azok el sem tudják szakítani a tekintetüket Kinga csodálatos testéről, amit most, ha lehet, mégjobban kiemelt derekára és a melleire feszülő, csillogó, ezüstszínű filteres ruha, ami a nyári melegben szabadon hagyta a vállait, bepillantást engedett a dekoltázsába és alul is épp hogy csak nem villant ki alóla a bugyija.
- Ugyan már, húgi! - ölelt át a vállamat kacagva, amikor egy elejtett megjegyzéssel hangot adtam ezen félelmeimnek.
Húgi. Mindig így szólított. Talán ezzel is abbéli érzéseimet akarta eloszlatni, hogy én mellette labdába sem rúghatok. Mintha én lennék a fiatalabb, nem ő.
- Hiszen te is gyönyörű vagy - mondta.
Erre elmosolyodtam. Nem akartam vitatkozni vele. Talán ennél jobban nem is különbözhettünk volna külsőre egymástól, így, az egyik oldalról, nem csodálkoztam, hogy ő is épp annyira gyönyörűnek tartja nagyjából az övével egyhosszúságú egyenes fekete hajamat, barna szememet, az övénél valamivel sötétebb, barna bőrömet és apró ajkaimat, mint amennyire én lélegzetelállítónak tartom őt. Másik oldalról pedig, ha még ő, abszolút értelemben, szebb is volt, annyira különböztünk egymástól, hogy ez sokat nem nyomhatott a latba.
Az egyetlen lényegi dolog, amiben gyakorlatilag ugyanolyanok voltunk, az az alakunk volt. Bár ő pár centivel magasabb volt nálam, a testalkatunk annyira megegyezett, hogy könnyedén viselhettük egymás ruháit. Tökéletesen passzolt a másikra.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.18 pont (57 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#9 RAVETRAIN 2015. 08. 24. hétfő 11:57
Tetszik. Az egyik legizgatóbb történtet, amit eddig olvastam.
#8 listike 2014. 12. 15. hétfő 08:31
Nem a legjobb.
#7 tiborg 2014. 11. 10. hétfő 06:57
En hetero vagyok, de ez felporgetett...
#6 A57L 2014. 04. 17. csütörtök 06:14
Egynek elmegy.
#5 papi 2013. 10. 11. péntek 07:51
Tök jó
#4 joozsi 2011. 12. 20. kedd 13:04
Leszbinek kellemes.
#3 dollyka 2011. 09. 23. péntek 14:51
Mint ha ezt olvastam volna már itt.Lehet,hogy más cím alatt!!
#2 Shavo 2011. 09. 23. péntek 11:31
Elmegy.
#1 Törté-Net 2011. 09. 23. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?