A+ A-

A dönci puncik dícsérete

Sosem szerettem a kövér nőket.
Volt a családunkban egy nagynéni, aki anyám szerint meg sem bírt méretkezni a szobamérlegen, annyira terebélyes volt. Az biztos, hogy többet nyomott száz kilónál, de csak találgatni lehetett, hogy mennyivel, mert ő maga soha sem árulta el. Engem nagyon szeretett, én meg hacsak tehettem, mindig elmenekültem előle, mert féltem attól a rengeteg hájtól, meg izzadtságszagtól, ami egyet jelentett vele. A testes nőket érettebb koromban is széles ívben elkerültem. Dehát a sors szeszélye kiszámíthatatlan...
Nem, a feleségem, akiről most már csak múlt időben beszélhetek, egyáltalán nem volt kövér. Amikor párt kerestem magamnak, erre kimondottan ügyeltem. Ő a pehelysúlyú hölgyek közül való volt, ráadásul állandóan fogyókúrázott, úgyhogy idővel még annál is vékonyabb lett, mint amikor elvettem. Kiálló csípőcsontjai miatt elölről már nem is mertem megközelíteni. Hogy őszinte legyek, más pozitúrában is mind kevesebbszer érintkeztem vele. Hét éve voltunk házasok s ennek a hetesnek nem ok nélkül van olyan rossz híre: sok más párhoz hasonlóan a mi házasságunk is hullámvölgybe került. Megszűntünk érdekesek lenni egymásnak. Hol voltak már azok az idők, amikor alig vártam, hogy a munkából hazaérjek? A legszívesebben haza se mentem volna. Dehát hová mehettem volna máshova? Legénykori barátnőim mind felszívódtak, a munkahelyemen csupa férfiak dolgoztak, a nejem barátnőin meg jól meglátszott, hogy nem az én ízlésem szerint lettek összeválogatva. Mindegyikük szabad volt ugyan, dehát nyilván azért, mert olyanok voltak, hogy a kutyának sem kellettek. Mintha egyenesen arra ügyelve válogatta volna őket össze a feleségem, nehogy valamelyikbe beleszeressek. Ráadásul még minduntalan dicsérte is őket, hogy ilyen aranyosak, meg olyan aranyosak. Hát dicséretes is az, ha egy nőnek jó a szíve, de azért a melle is lehetne jó, vagy legalább a pofija kívánatos. Ezek a nők ha megjelentek, én máris húztam a csíkot - a hangjukat se akartam hallani.
Egy nap azzal a hírrel állított haza Andrea, az oldalbordám, hogy képzeljem kivel futott össze: Icával, egykori osztálytársával. Boldogan újságolta, hogy Ica nemsokára Pestre költözik, és éppen a közelünkben talált egy lakást, s ezentúl majd gyakrabban lehetnek együtt. És hogy néz ki az a te híres régi-új barátnőd? - kérdeztem. Majd meglátod - hangzott a kitérő válasz -, annyit azonban elárulhatok, hogy ő is erősen fogyókúrázik. Egy újabb csontkollekció - gondoltam magamban.
Icáról ezenkívül azt is megtudtam, hogy az elemiben ugyan padtársa volt az én párocskámnak, de az iskolában nem nagyon kedvelték egymást, most pedig már az első találkozás után a legjobb barátnők lettek. Nem régen vált el a férjétől - hét évi "boldog" házasság után -, aminek az volt a fő oka, hogy nem lehetett gyerekük. Állítólag Ica hibájából. Sajnos, ez a probléma a mi házasságunkat is érintette, mert Andrea is meddő, s nem csodálkoztam rajta, hogy a két nő egy csapásra olyan jól megértette egymást.
Megismerkedésünkre akkor került sor, amikor Ica az új lakásba beköltözött. Andreával együtt elmentünk hozzá, hogy segítsünk neki a bútorokat helyre rakni. Ha még láttatok kövér nőt! Széle, hossza egy! Ugyan hogy nézne ki, ha még nem is fogyózna? Ennek ellenére igen fürgén mozog, és az arca még szépnek is mondható, kivált amikor nevet. Márpedig nagyon szeret kacarászni, csilingelő hangja messzire elhallatszik.
- Jaj, nagyon köszönöm a segítségeteket - hálálkodott Ica, amikor el akartunk tőle köszönni -, mondjátok, mennyivel tartozom?
- Mennyivel tartoznál?! Ugyan már ne hülyéskedj! Máskor is csak szólj és mi bármiben szívesen a rendelkezésedre állunk.
- Bármiben? - kérdezett vissza ravaszkás mosollyal.
- Persze, hogy bármiben - erősítette meg a nejem, a szó kétértelműségét eleresztve a füle mellett.
- Na jó, akkor majd természetben fizetek: holnap este várlak benneteket vacsorára.
Hazafelé menet megjegyeztem, hogy ilyen kövér nővel a nagynéném óta nem találkoztam.
- Pedig - volt Andrea válasza - Ica bevallása szerint nemcsak a gyermektelenség miatt borult fel a házasságuk, hanem ahhoz az ő félrelépései is jelentős mértékben hozzájárultak.
- Ne mondd! Igaz: de gustibus non est disputandum. Akadnak férfiak, akik épp a duci nőkre buknak. Csak azt tudnám, hogy mit esznek rajtuk.
- Ha jobban megismered, meglátod, hogy ez a rengeteg háj arany szívet takar.
- Ezt a frázist már ismerem - tettem hozzá, de csak úgy magamban.
A vacsora igazán pompás volt, meglátszott rajta, hogy nagy ínyenc, aki készítette. Ilyen koszt mellett nem csoda, hogy szaporodnak a kilók. Ennek ellenére Icát ekkor mintha nem találtam volna olyan kövérnek. A ruha ugyan igencsak feszült rajta, de jobban megnézve már nem tűnt a teste idomtalannak. A mellei hatalmasak voltak, az igaz, az ülepe is jókora, a lábai meg vastagok - de valahogy mégis formásak.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.57 pont (61 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#9 mif23 2016. 07. 10. vasárnap 12:56
Nagyon jól megfogalmazott!
#8 Ulysses 2015. 03. 22. vasárnap 22:04
Jó a sztori, jó a felvezetés, ügyes a megoldás. smile
#7 Andreas6 2015. 03. 22. vasárnap 19:29
Túl sovány, túl kövér - legjobb az arany középút!
#6 A57L 2014. 05. 8. csütörtök 06:17
Elég jó lett.
#5 listike 2014. 02. 16. vasárnap 07:54
Szuper volt.
#4 papi 2014. 01. 11. szombat 09:18
Egész jó
#3 v-ir-a 2011. 11. 27. vasárnap 18:20
hmm talán mégis igaz, hogy nem kell modellnek kinézni, hogy a pasiknak buja gondolatai támadjanak nyes
#2 tiborg 2011. 11. 16. szerda 04:18
Kover,sovany, mindegy csak virgonc legyen!
#1 Törté-Net 2009. 06. 8. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?