A+ A-

Erdei séta

Dóra és Zoltán néhány hete együtt töltötték a nyári szünidőt. Mindkettőjük családjának volt egy kis nyaralója az erdő szomszédságában. A két ház közel volt egymáshoz, így minden nap találkoztak. Egyik délután, amikor mások csendes pihenőjüket töltötték, ők sétálni indultak a fák közé. Közben beszélgettek, sokat viccelődtek...
- Tudsz róla, hogy néhány kilométerre van innen a tököli fiatalkorúak intézete? - kérdezte Zoli.
- Mindjárt gondoltam. - ráncolta össze homlokát Dóri
- De tényleg. Azt hallottam, hogy múltkor megszökött egy srác, aki több, mint tíz évet kapott nemi erőszakért, és nem bújhatott el sehol, csak itt az erdőben.
- Aha. És mikor volt ez?
- Néhány éve, még kicsi voltam. Ezzel ijesztgettek a szüleim, hogy ne jöjjek be az erdőbe bringázni.
- Ez tényleg a múltkor volt. De azóta biztosan elkapták már.
- Vagy nem és azóta itt él az erdőben remeteként. Arra vár, mikor jár a kunyhójánál egy fiatal lány, hogy őt is megerőszakolja. Az ilyenek sosem javulnak meg. Az ösztöneinket nem lehet legyőzni. Én már csak tudom
- Te mindenből csak humort csinálsz. Nem unod még? - zsémbelt Dóri.
Félretéve a tréfát néha tényleg félelmetes tud lenni az erdő. Egyszer, amikor kislány voltam, lehettem úgy nyolc éves, nővéremmel és a barátjával elmentünk sétálni a közeli erdőbe. Nem volt még sötét, de már szürkült. Egy darabig együtt mentünk, beszélgettünk, amennyire egy kislánnyal a nagyok beszélgetnek, de egy idő után velem már egyáltalán nem törődtek. Hiába húzkodtam a nővérem pulcsiját, hogy szóljanak hozzám is egy pár szót, ők csak nyalták falták egymást. Undorító nyálas puszikat adtak egymás szájára, a látványától is rosszul voltam. A kanyargós út egyszer csak kiszélesedett, és egy kis mező lett belőle. Valahol a közepén állt egyetlen hatalmas platánfa, annak a tövénél telepedtünk le. A nővéremék ott folytatták, ahol sosem hagyták abba, nyálzottak, én meg unatkoztam egymagam. Mintha ott sem lettem volna. Anyuékhoz egyszer benyitottam a hálószobába, mert egy nagy puffanást hallottam, és láttam őket, ahogy meztelenül birkóznak a földön.
- Anyu, ti mit csináltok? - kérdeztem, de ők nem válaszoltak, nem is vették észre, hogy ott vagyok. Úgy látszik, a fiúk meg a lányok, amikor megnőnek, mindig puszilkodnak és meztelenkednek. - gondoltam akkor.
- És most mit gondolsz?
- Hadd folytassam!"Miért nem küldöd már el a húgodat?" - hallottam a nővérem barátját. "Elmennél egy kicsit sétálni? Légy szíves!" És én engedelmeskedtem nővéremnek, aki mindig le tudott venni a lábáról a kedvességével.
Nagyon szerettem őt, ő volt akkor a példaképem. Igazi nő volt már a maga tizenhét évével. Neki már voltak szép nagy mellei a pólója alatt és nem volt olyan kis vézna, mint én. Imádtam a hosszú haját, nekem anyuék minden nyáron levágatták, hiába kértem, hogy ne tegyék. Csak azt nem szerettem benne, hogy annyi fiú sündörgött körülötte állandóan. Elindultam hát találomra az egyik irányba az erdő felé. Elértem a fákig, de onnan nem nyílt ösvény, úgyhogy elindultam a tisztás széle mentén. Hamar meg is pillantottam egy sötét foltot a fák között és beléptem. Olyan volt, mint egy nagy kapu, ami nem visz sehova. Hosszú percekig nem láttam semmit, csak álltam és vártam, hogy a szemem hozzászokjon a sötéthez. Kicsit libabőrös voltam, de nem féltem. Ekkor még nem féltem. Lassan kezdtem már kivenni a fák kontúrját, néhány méterre is elláttam. Hátranéztem és láttam, hogy ők még mindig egymással vannak elfoglalva, úgyhogy megindultam befelé. Ekkor már majdnem teljesen sötét volt, bár a hold halványan világított.
Lábam alatt ropogtak a gallyak, zörögtek a levelek, ahogy botorkáltam. Nem gondoltam rá, hogy butaság, amit csinálok, és hogy ezért kikaphatok, egyszerűen csak teljesítettem nővérem kérését és mivel máshová nem tudtam menni, hát bementem az erdőbe. Kanyargott az út, nehezen tudtam csak követni. Arra gondoltam, anyuék már biztosan vacsoráztak, én meg éhes vagyok. Aztán hallottam valami neszt tőlem jobbra, aztán még egyet. Olyan hangos volt, mintha én léptem volna. Megálltam és füleltem. A lépések nem álltak meg. Valami állat lehetett, de a zajból ítélve jó nagy. Eszembe jutott, ha velem lenne a kabala macim, biztosan megvédene. Most eszméltem rá, hogy mi is történik valójában, és ekkor már nagyon féltem. Nem tudhattam olyan kicsin, hogy milyen állat lehet. Csak nagyon óvatosan mertem mozogni, nehogy zajt csapjak. Elkezdtem hátrálni, majd egy pár méter után megfordultam és nekiiramodtam. Kiértem a fák közül, de nem álltam meg, csak futottam. Nem néztem semerre, minél előbb nővérem biztonságot jelentő kezét szerettem volna fogni és hazamenni.
A fától néhány méterre álltam meg és megdöbbentem a látványtól. Azt láttam, hogy nővérem és az a fiú teljesen meztelenek voltak. Nővérem alul, barátja rajta feküdt és erőszakosan mozgatta a fenekét le-föl. Nővérem lábai széttárva, melleit a fiú teste szétlapította, haja csapzott és a rázkódik egész teste, ahogy mozognak felette.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.61 pont (33 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 zsuzsika 2015. 01. 2. péntek 11:16
Elmegy.
#2 genius33 2013. 06. 2. vasárnap 15:43
Nemrossz smile
#1 Törté-Net 2009. 03. 11. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?