Unokahugi

Friss élményemet osztom meg Veletek...

Magamról: 37 éves, pocakos, kopaszodó, egyedülálló férfi vagyok.
Egy békés megyei városban dolgozom, egy kis irodában, ahol általában egyedül vagyok, kötetlen munkaidőben. Ez néha azt jelenti, hogy akár éjfélig is bent kell maradnom, máskor szinte csak az e-mailekre kell válaszolnom...
Mióta jó idő van, motorral járok, ami duplán kellemes és hasznos is, mivel így nem vagyok a tömegközlekedéshez kötve.
Az irodai gépemen is fut egy népszerű chat-program, ha van időm, az ismerősökkel jókat levelezünk-beszélgetünk.
Nemrég felvett a partnerei közé az unokahúgom, akit nevezzünk Beának, bár nem ez a valódi neve :. Bea 16 éves, egy közeli város középiskolájában tanul, a kollégiumból csak hétvégenként jár haza. Hosszú hullámos barna haj keretezi kislányos pofiját, szemei ártatlanul csillognak, szája szép vonalú, ajkai teltek. Bea a kellemesen telt lányok közé tartozik, szépen kerekedik mindene, aminek kell. Bár egy városban lakunk, ritkán találkozunk, így szinte észre sem vettem, hogy a cserfes kislány elkezdett nővé válni.
Nemrég a monitor előtt ülve épp azon gondolkoztam, hogy talán haza kellene indulni, mert minden munkával elkészültem, amikor üzenetem jött Beától. Csak egy "szia" volt, és nem gondoltam, hogy mi lesz belőle...
"Csetelni" kezdtünk, kiderült, hogy Ő is unatkozik... Gondoltam, meghívom egy fagyira. Azonnal és lelkesen írt "oké"-t, gyorsan megbeszéltük, hol találkozunk, és már zártam is be az irodát. 25 perc múlva a megbeszélt helyen voltam, ahol Bea már várt rám. Meglepődtem, mikor a nyakamba ugrott, és szoros öleléssel üdvözölt. Kaptam két nagy puszit is, ami igencsak jól esett a nagy melegben :.
Lezártam a motort, és elindultunk a fagyizó felé. Menet közben igyekeztem nem túl feltűnően bámulni Bea "domborművét". Bea persze észrevette, és keresetlenül meg is kérdezte, hogy mit bámulok rajta.
– Téged bámullak – mondtam –, nemsokára kész nő leszel.
– Mi az, hogy nemsokára?! – kérdezett vissza mű-felháborodva, kissé pimaszul, kissé kacéran.
– A nemsokára az, hogy hamarosan – vigyorogtam. Nem tudtam nem észrevenni azt a pillantást, amit felém küldött. Félénk volt, de kihívó is egyben.
Odaértünk a fagyizóhoz, ahol kisebb sor állt. Beálltunk a végére. Mint kiderült jókor jöttünk: egy nagyobb csoport állt be mögénk. Bea füléhez hajoltam:
– Még jó, hogy nem kell ezt a sort is végigállnunk – mondtam.