Mint egy szerető

Még tartott a szupersorozat, a Barátok Közt. Tudtam, hogy szereti nézni, ezért nem is nagyon szóltam hozzá. Pedig annyi mindent szerettem volna mondani neki, hisz csak ritkán tudunk találkozni. Csendben maradtam, míg ő csak bámulta a tévét. Gyengéd puszit nyomtam a homlokára. Elmosolyodott. Szerencsére vége lett a szappanoperának.
– Kérsz nasit? – tette fel a kérdést, majd nyújtotta felém a gumicukros zacsit.
– Tudod, hogy csak most vacsiztam. Ilyenkor nem tudok enni... – adtam a választ.
Mélyen a szemembe nézett, majd pár másodperc múlva kérdőn húzta fel bal szemöldökét.
– Na jó. Legyen.
Kajánul elmosolyodott. Nyúltam volna a gumimaciért, de játékosan elhúzta a zacskót.
– Ha kell, akkor nyújtózkodj érte! – majd a távolabb eső kezébe vette és kinyújtotta karját.
– Hm... – gondolkodtam el. – Annyira nem kell.
– Akkor nem kapsz! – mondta sejtelmesen.
– Vagy kelljen? – tettem fel a költői kérdést, bár már sejtettem mire megy ki a játék.

Lassan felé fordultam, átnyúltam testén, de "valahogy" nem sikerült elnyújtózkodnom a célig. Rádőltem testére, arcunk csak centiméterekre volt egymástól. Gyengéden megpusziltam ajkait. Nyitotta volna száját is, de ekkor elhúzódtam a cukor irányába. Elértem célom, de véletlenül nem a cukor került a számba... Forrón megcsókolt, nyelvét mélyen számba dugva. Átkarolt. Az ágy melletti éjjeliszekrényre hullt kezemből a maci. Nyelvemmel én is szájába túrtam, majd lassan kihúztam azt. Megnyaltam ajkait, mire elmosolyodott. Mélyen szemembe nézett. Tudtam, mi következik. Tudtam, azt is, hogy nincs sok időnk, mivel már kilencre járt és fél tízre haza kellett vinnem az autót. Szenvedélyesen megcsókoltam, mire magához húzott.