Kirándulás - kettesben

Kirándulni készültünk a hétvégén – többtagú társasággal.

Ugyan az indulás elott az egyik házaspár visszamondta, a barátnom meg elaludta az indulás idopontját, a vasútállomáson csak én voltam ott, meg a társaságból egy pasi. A vonat indulásáig nyújtogattam a nyakam, hogy jön-e még az a másik házaspár, aki ígérte magát, de végül is ok sem értek oda.

Nekünk már meg volt véve a vonatjegy, meg aztán ezt a napot amúgyis rászántuk, hogy kirándulni menjünk, úgyhogy amikor a kalauz sípolt egy hegyeset a mozdonyvezetonek, akkor mégiscsak felszökkentünk a lépcson, és a lassan kihúzó szerelvény belsejébe nyomultunk. Ha nem jönnek is a többiek, mi azért nem hagyjuk veszni a programot. Tehát kettesben fogok kirándulni ezzel a fiúval.

Nincs ellenemre.

Végignéztem rajta, kicsit másféle érdeklodéssel. Szép alkatú, hosszú a háta, domború a mellkasa, és apró, izmos a feneke. De leginkább a meleg tekintetu csokoládébarna szeme a megkapó. Igazából a mosolygása a legrokonszenvesebb. Olyankor az ajkai megfeszülnek, fényessé válik rajta a bor, ugyanakkor mégis puha, csábító állagú marad a szája.

Vagyis hát ezt nem tudhatom, csak olyannak képzelem.

Jó volna egyszer egy ilyen esetben odalendíteni a kezem, hogy az ujjbögyemet végighúzhassam a mosolygó ajkain, hogy megtapasztaljam, hogy valóban olyan sima, puha-e, mint amilyennek gondolom.

Vagy mi volna, ha nem az ujjaimmal tesztelném, hanem egyenesen az arcommal, vagy a számmal próbálnám ki???

Hosszas vizsgálódásom feltunhetett, mert némi zavarral kérdezett vissza:

– Mi van, mit nézel rajtam?

– Semmi, semmi, csak úgy nézlek – nincs jelentosége – feleltem.

Általában a férfiak nem is sejtik, hogy a nok mi mindenre gondolnak egy tüzetesebb vizsgálódás esetén. Pedig hát, ha egy kicsit is tetszik nekünk a megfigyelt illeto, akkor eléggé erotikusan izgalmas helyzeteket képzel oda a fantázia.

Korán volt még, alig lézengett néhány utas, csend volt. Mi is inkább szenderegtünk a futött kocsiban Vácig. Átszállás után a csatlakozó vonat máris a Börzsöny kis falvai közé röpített, és gyakorlatilag máris megkezdodött a kirándulás.

Hegyre felfelé kapaszkodva alig beszélgettünk, hisz a levegovétel is kapkodóvá vált a hegyoldalban felfelé baktatva, nem hogy még társalgásra is futotta volna a kapacitásból.

Az erdo csendes volt, mint amilyen a havazás elotti csend szokott lenni. A fák közt laza köd úszott, ettol sejtelmes kék volt a levego, és pasztelebbekké váltak a színek, a fákon a lomb nem harsogó narancs, vagy bíbor színben, hanem inkább tompább rozsdában, bordóban látszottak.

Meg-megálltam nézelodni, gyönyörködni a színpompás levelekben, fülelni a csendben olykor lecseppeno ködpárát.

Mélyeket lélegeztem a nedves levegobol, és szerencsés döntésnek tekintettem, hogy mégiscsak eljöttem erre a kirándulásra.

Valahogy még a partnerre is áthárítottam az örömöm, mintha egyenesen neki köszönhetném, hogy ilyen szépséges helyre hozott.

A Csóványos kilátója beleveszett a ködgomolyba, nem is másztunk fel a toronyba.

A hátizsákból elokerültek a szendvicsek, a meleg tea, és úgy lakmároztunk ott együtt, mintha ez valami extra különleges kulináris élmény volna. Az is volt.

Fokozta az élményt a hely szépsége, csendje, no meg az egymás társasága.

Evés közben is oda-odatévedt a tekintetem a fiú ajkaira, de a fokozódó kíváncsiságom ellenére végül is semmi jelét nem adtam semmiféle közeledési szándékomnak, hiszen o nem bátorított engem ilyen irányban. Bizonyára zavarná ot, ha nyomulni próbálnék.

A túra hátralévo része is szokványosnak volt mondható, ám a vége felé már kissé eroltetett menetre kapcsoltunk, hogy elérjük Királyréten a kisvonatot, amivel majd Kismarosig megyünk.

Nem is késtük le, az indulás elott 8-10 perccel érkeztünk, a rövid kis szerelvény benn állt az állomásban, türelmesen várakozott a megfáradt kirándulókra.

Felpattantunk az utolsó kocsiba, s amint a peronról beljebb léptünk, akkor derült ki, hogy gyakorlatilag teljesen teli van a kisvonat. Valami iskolai osztály csivitelo kirándulói töltötték meg. Minden ülohely foglalt volt, és elég sokan álltak is.

Mindegy is, azon a néhány megállón ácsoroghatunk mi is, majd az átszállás után keresünk ülohelyet a nagy vonaton.

Már éppen indult volna a kisvonatunk, amikor egyszer csak a fák takarásából még elobukkant egy nagyobbacska csapat iskolás, szaporázták a lépést, hogy felszálljanak a vonatba ok is.

Egymáshoz szorosabban álltunk, hogy beférjen mindenki.

Nem jutott nekem kapaszkodó.

Kicsit billegtem, amikor kihúzott a vonat, és elég vaktában nyúlkáltam valami fogható üléselem után, ami stabilitást adna.

Aztán a srác szólt, hogy :

– Nekem van kapaszkodóm, amit foghatok, te meg kapaszkodj belém, megtartalak – mondta.

Átfogtam a derekát – meglepoen közel simultunk egymáshoz.

Meglehet, hogy egy kicsit közelebb is, mint okvetlen indokolt lett volna, – habár ahogy viháncoltak, lökdösodtek a gyerekek, talán nem is volt annyira indokolatlan, hogy ennyire belekapaszkodtam a derekába. Mindkét karommal átfogtam (kellett a stabil állás – ugye) – és kissé elrévedtem.

A combommal éreztem az övének melegét, és a vonat ringatós ritmusára egymáshoz dörzsölodött a mellkasunk.

Tulajdonképpen eléggé erotikus helyzet volt ez így, de úgy tettem, mint aki nem foglalkozik ezzel, holott más sem járt az eszemben, csak az, hogy milyen melegnek érzem a combját, és hogy érzem a tenyerem alatt a dereka izmainak enyhe ringását, ahogy a kisvonat ringatását próbálja korrigálni.

Nem néztem föl, hogy lássam az arcát, vagy a száját, vagy nem akartam látni a tekinteté, hogy abból kikövetkeztethessem, hogy vajon mi a véleménye róla, hogy ennyire szorosan hozzásimulok a mellkasához.

Ebbol a közelségbol az orromba kúszott az illata, ami egy kissé emlékeztetett a reggeli borotválkozás utáni illatokra is, meg a nap közbeni eroltetett hegymászás következményeként eloálló testszagot is befogtam – nem volt kellemetlen.

Szívesen belefúrtam volna az orrom a nyakhajlatába, hogy még inkább belélegezhessem ezt a jó férfiszagot – de persze nem mertem volna.

Az utazás nem volt hosszú, a végállomáson zsivajogva leugráltak a gyerekek és szétszéledtek. Mi is lekaptuk a polcról a hátizsákjainkat, és lendültünk a nagyvonat megállója felé.

Alig kellett várni, máris beállt a szerelvény. Úgyszólván nem volt más utas, talán a szomszédos kocsiba 4-5 ember szállt föl, a mi vagonunkba senki más.

Kényelmesen találtunk ülohelyeket, futöttek is, ideális utazásnak ígérkezett.

Lekaptam a dzsekimet, és épp a hátizsákomat lendítettem fel a polcra, amikor egy nagyot rántott a vonat az induláshoz, én meg elvesztettem a nyújtózkodásból az egyensúlyomat, és csaknem a pasi ölébe borultam.

Estemben kinyújtott kézzel támaszkodtam, abba ami az utamba került. Éppen a mellkasára, másik kézzel meg a combjára (vagyis inkább az ágyékára).

Bár hirtelen visszakaptam a kezem, de azért ennyi odatámaszkodás is elegendo volt hozzá, hogy pontosan felmérhessem, hogy mi van a nadrágjában.

Egyértelmuen éreztem, hogy hatalmas merevedése van.

Komolyan mondom, mint a new yorki szabadságszobor.

Ezek szerint rá sem maradt hatástalan, hogy a kisvasúton szorosan magamhoz öleltem, és ringatva tartottam a karjaim közt, míg le nem szálltunk.

Egy pillanatig zavartan ácsorogtam, mint aki fontolgatja a következo lépést, s akkor o a csuklóm után nyúlt, és odavezette a kezemet, ahová az imént véletlenül tévedtem.

Rárakta az ölére – és a tekintetemet kereste, azt kutatta, hogy vajon érdekel-e engem a lehetoség, vagy elutasítást lát-e az arcomon.

Ahogy így nadrágon keresztül megmarkoltam, pontosan éreztem, hogy kokeménység van odalenn, hogy feszíti a textilt, alig fér.

Huh!!!

Valamennyi röpke simogatás után aztán egy határozott mozdulattal megcsippentettem a cipzárhúzót, és kinyitottam a hasítékot, hogy kényelmesebben férjen a lakó.

Sötétkék vékony anyagú alsónadrág volt rajta, amelyik aztán egyáltalán nem volt képes ellenállni az alulról tolakodó nyomásnak, hanem szétfeszült a rés, és elobukkant a dákója.

Nem volt kellemetlen az a férfiszag, amelyik elolengett az ölébol, hanem inkább csábító körülménynek tekintettem.

Amikor aztán a textilek mellozésével közvetlenül a kezembe foghattam a fütyköst, mély sóhajtással a támlának dolt, és átadta magát a továbbiaknak.

Odakucorodtam a két combja közé, és finom, lassú mozdulatokkal végig – végigcirógattam az egészet. Bársonyos finom volt rajta a bor, holott maga a szerszám teljes keménységében feszült neki az ujjaimnak.

Kíváncsi lettem volna a tojások tapintására is, bizonyára azon is ennyire selymes tapintású találtam volna – de mégsem volt lehetoségem a szuk résbe beeroltetni a tenyerem, hisz a bejáratot elállta egy feszesen vigyázzba merevedett katona.

Végsosoron ennek a tapintása is képet adhatott róla, hogy milyen lehet a másik.

Most már, hogy érzem az illatát, tapintom az állagát, már csak az ízét kéne megtapasztalnom.

A gondolatot máris tett követte, közelebb hajoltam és az ajkaim közé igazítottam a huszárt.

Kissé fanyarnak éreztem, talán az olivabogyóra emlékezteto aromával – nem volt kellemetlen.

Végignyalintottam, enyhén megszívogattam, miközben a nyelvem hegyével tovább pásztáztam a dákó hegyét.

A srác elégedetten felsóhajtott. Éreztem, hogy fészkelodik, emelgeti a csípojét, mint aki próbálja elosegíteni, hogy egyre mélyebbre hatolhasson a megkezdett úton.

Nem akartam, hogy o diktálja a ritmust, hanem inkább a magam lassú, kényelmes kényeztetésemet szerettem volna adni neki – habár azért benne volt az a fokú izgalom is, hogy végso soron egy nyilvános helyen voltunk, még ha most momentán éppen nem is volt senki más ebben a vonatszakaszban. De persze bejöhet bárki. Igaz, hogy az ablakhoz közelebb voltunk, bármikor széjjelrebbenhettünk volna, ha mégis jön a kalauz.

Nem volt szükség széjjelrebbennünk, nem jött senki, tehát maradhattam a kényelmes, lassú kényeztetésnél.

Eleinte csak nyalogattam a fütykösét, azután pedig teljes egészében a számba fogtam, s ilyen csapdába zárt állapotában enyhe vákummal szívogattam, amitol szabályos lüktetés indult a fütykösben. Éreztem – ahogy rászorítottam a számat – hogy pulzál az egész.

Egyre fokozódón remegtek a combjai, hullámzott a hasa.

Tátott szájjal, szaporán kapkodott a levego után, erosebben zihált, mint a hegymászáskor, és egyre fokozódott a fészkelodése az ülésen. Csaknem elemelte a csípojét ültébol, hogy minél mélyebbre hatolhasson a gyönyörhöz veheto pályán.

Egyik kezemmel a csípojét markoltam, másikkal meg a mellkasára tévedtem. A vastag ingén át is tisztán éreztem, hogy keményre merevedett a mellbimbója, akár egy borsószem. Holott azt hittem, hogy csak noknél fordul elo, hogy izgalom hatására megkeményedjék a bimbójuk. Szívesen simogattam a mellén észlelt állapotváltozást.

Jó volt érezni az egyre fokozódó izgalmát, hallgatni az egyre fokozódó lihegését.

Jó volt érezni, hogy olyasmit nyújtok neki, aminek ennyire örülni tud.