A+ A-

Álmodom egy férfiről

- Lángod lobogjon izzva, fehéren,/ Még fájnak a csókok, fájnak a vágyak/ Te vagy a kínom, a gyehennám nékem,/ Nagyon kívánlak, nagyon kívánlak.*
Súlyos a csend az utolsó sor után. Az osztály megdermed, csak bámulnak, vagy tétován rebben a tekintetük. Magamban mosolygok, ahogy végignézem őket. Csupa budai úrilány, úrifiú, azaz csak majdnem, van néhány szegényebb sorból származó tehetség is az osztályomban. Buda, napfény, árnyas fák, elit gimnázium. Nem a csepeli panel a sötét konyhával, anyám varrógépével, apám géemkázás utáni örök sörszagú fáradtságával. Dehát tudnotok kell, kedves budai úrilányok, úrifiúk, hogy Ady írta le először a magyar költők közül: nagyon kívánlak. És tudjátok is már, hogy mit jelent, a pazar villák kapujában váltott tétova csókokból, a nyálas, tapizós házibulikból, egy kis alkoholmámorból, a mise utáni hosszú szemezésekből. Szeretettel nézem végig az arcotokat, a naív jólányokét, a tapasztalt, félig érett nőkét, a vagány fiúkét, a csendes mérnökjelöltekét.
Aztán Füleky Balázsra téved a tekintetem, és megint görcs szorítja össze a gyomrom. Hetek óta nem látom Balázs izzó szemeit. Homályosak, fáradtak, kiveszett belőlük a ragyogás. Balázs a kedvenc tanítványom, de neki csak annyit mondtam: "az egyik legtehetségesebb gyerekünk". Csupa érzékenység, irodalom, költészet. Mérnök lesz, mint az apja de őstehetség irodalomból. Nem látom az okos kék szemeket a szürke gyűrűvel, amiben gyakran megvillan a gúny szikrája. Eltűnik a félig leeresztett szemhéjak mögött.
Aggódom Balázsért, még akkor is, amikor becsukom magam mögött az ajtót és a tanáriba sietek. Valami nem tetszik, és hetek óta motoszkál bennem a gyanú, hogy rákapott valami szerre. Nem tudom, nem értek hozzá, a mi generációnk még csak alkohollal élt. Utálom a "behívatom a szüleit" módszert majdnem felnőtt embereknél, de most elhatározom, hogy felhívom az apját. Az anyjával szívesebben beszélnék, de ő már nem él. Balázs már így jött a gimnáziumba. Vajon mit szól majd az igazgató úr a napsütötte budai villájában, hogy ilyen megalapozatlan gyanúval zaklatom? Mindegy, meg kell tennem, Balázsról van szó.
Késő délutánra jutok el odáig lélekben, hogy tárcsázzam a számot. A takarítónő veszi fel (takarítónő!), Füleky urat csak nyolc után érem el otthon.
Hazamegyek, megiszom egy pohár bort, vacsorát főzök. Fél kilenc felé döbbenek rá, hogy kezd túl késő lenni. Kapkodva hívom a számot.
- Tessék, Füleky Zoltán.
Határozott, kemény, férfias hang. De van benne valami bársonyosan nyugtalanító. Mint Balázs hangja, csak már...férfi.
- Jó estét kívánok. Elnézést a későt zavarásért, Tarcali Mariann vagyok, Balázs irodalomtanára - hadarom.
- Tarcali tanárnő? - a hang érezhetően megenyhül. - Balázs sokat mesélt magáról. Maga a kedvence.
- Köszönöm...bocsásson meg, de beszélni szeretnék magával Balázsról. Sajnos, nem telefontéma. Személyesen kellene találkoznunk.Esetleg a héten be tudna fáradni az iskolába?
- Attól tartok, se most, sem máskor - nevet fel. - Tudja, nem nagyon tudok elszakadni munkaidőben a cégemtől. Esetleg néhány hét múlva korábban eljöhetek munkából...
- Nekem ez most fontos lenne...azaz most lenne fontos - vágok a szavába.
Néhány másodpercnyi csend.
- Úgy hallom a hangján, hogy ez tényleg sürgős - komorul el. - Nem tudna esetleg felugrani hozzánk valamelyik este ? Tudom, hogy a családlátogatás gimnáziumban már nem szokás, és főleg nem este 8 után. De nagyon megkönnyítené vele az életem.
Nem örülök neki, de végiggondolom.
- Pénteken...pénteken talán jó lenne.
- Pénteken Balázs nincs itthon, a szüleimhez megyünk hétvégére vidékre, és ő már aznap elutazik.
- Nem baj. Talán jobb is így, ha csak ketten beszélünk.
Valami megmagyarázhatatlan félelem suhan át rajtam, szeretném már befejezni a beszélgetést. Balázs apja mondja a címet és hogy hogy találok oda, aztán elbúcsúzunk. Szorongva teszem le. Budai villa a hegyekben. Miért kell ez nekem? Dehát Balázsról van szó. És egész kulturált úriembernek tűnik az apja.
Kényelmetlenül éreztem magam péntek este, ahogy felmászom a hegyre vezető lépcsőn. Villák, kovácsoltvas kerítések, kivilágított balkonok. Nem illek ide. Ez a gazdag emberek világa. Hűvös, tökéletes, simatestű nők koktélt iszogatnak öltönyös férfiakkal a stílbútorokkal berendezett nappalik bársonyfoteleiben. Igen, ilyen lehet belülről.
A házat alig találom meg, elbújik a fák között. Kicsi, régi, fehérfalú. Csengetek a kertkapunál. Megint az a mély hang. Mire felérek a lépcsőn, kinyílik az ajtó. És ott áll Füleky Zoltán. 42 éves, egy cég igazgatója.Barna rövid haj, kasmírpulóver, sötét szövetnadrág. És Balázs szemei, de sokkal, sokkal áthatóbb tekintettel. Pontosan ugyanazt a gúnyos villanást látom benne, ahogy végigmér. Kicsi, filigrán, jellegtelen huszonéves nő, szolid kis barna.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.4 pont (15 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 zsuzsika 2015. 11. 23. hétfő 08:59
Nagyon jó.
#4 papi 2014. 05. 18. vasárnap 08:52
Nagyon jó
#3 v-ir-a 2011. 01. 13. csütörtök 20:11
huh eszméletlen jó...
#2 Inarus 2005. 02. 17. csütörtök 12:22
Nagyon JÓ! Rég fogott meg egy történet ennyire! Egyedi és nagyon izgató! Liliom lány: ÍRJ! Írj még ilyen történeteket!
#1 Törté-Net 2005. 02. 8. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?