A+ A-

Álmaim basszerosa

Csak futottam, futottam az üres úton. A frissen lehullott hó csikorgott bakancsaim alatt. Nem... cseppet sem félelemből futottam. Késztetésből csupán, mert ki kellett adnom azt a bizonyos feszültséget.
Egy cseppet sem melegedtem ki, mikor megálltam. Véletlenül éppen egy szórakozó klub előtt. Mondhatni a törzshelyem volt fiatalabb koromban: a haverokkal mindig itt lógtunk; a végén már fizetni sem kellett a belépésért.
Most is csak odaköszöntem a biztonsági őrnek:
- Szia Pityu!
- Szia! Hogy megy manapság?
- Tévelygek csak. Beengedsz?
- Persze, menj csak. Legalább feldobod a társaságot...- kuncogott.
- Köszi.
Beléptem az ajtón, s azonnal megcsapott a dohányfüst. Szinte már lapátolni lehetett volna. Úgy döntöttem, innom kell valamit, hogy ezt elviseljem, ezért a pulthoz siettem, és benyakaltam egy Vodkát. Öröm volt érezni, ahogy a nedű perzselve végigszántja torkom.
Beadtam a kabátomat a pultosnak, és még egy röviditallal a kezemben nekiiramodtam a táncoló, tomboló tömegnek. Épp egy régi barátnőm rockbandája volt fenn a színpadon, és nagyon jó zenét játszottak, szinte már extázisba estem tőle.
Egy idő után észrevett, és két mondat közt odakiáltotta nekem, hogy menjek majd be az öltözőbe, ha vége a hajcihőnek.
Csak bólintottam. Örültem, hogy egyáltalán emlékszik rám...
Végignéztem a bandán: az énekes volt a barátnőm, Andi gyönyörűen festett, sötétbarna - már-már feketének tetsző hajába vérvörös melírcsíkokat festettek, szeme ki volt emelve, szája szintén vérvörösen csillogott. Fekete topot és csípőnadrágot viselt.
A dobos fehér atlétát viselt sötétkék háromnegyedes gatyával. Rövid hajat viselt, világító kék szemei voltak. Váll- és karizmai csak úgy dagadoztak, ahogy ütötte a dobokat.
A billentyűsnek hosszú, derékig érő szőkésbarna haja volt. Fekete pólót és kék kopott farmert viselt. Egy piros-fekete flanelling volt a derekára kötve. Érzéki ajkait a mikrofonhoz érintve vokálozott néha.
De a legjobban a basszeros kötötte le a figyelmemet. Világos, szőkésbarna haja volt. Mintha csak mgának vágta volna le, néhány szálat nem tudott füle mögé terelni, így azok csapzottan lógtak szemébe.
Zöldesszürke szemei értelmesen csillogtak, mikor a közönségre pillantott, vagy mikor az énekesre.
Hosszúkás orra érzékien sem vékonynak, sem vastagnak sem mondható. Szája - illetve ajkai érzékiek, az alsó kicsit teltebb, mint a felső.
Nyaka izmos volt, csakúgy mint válla, melynek csak szélessége árulkodott kidolgozottságáról. A többit eltakarta a fekete, egyszínű póló, és a sötétkék nadrág.
Állatira szexin nézett ki, s ezt úgy tűnt, nem csak én vettem észre...
Még úgy fél órát játszottak, mind durvább, mind líraibb számokat, aztán mikor lementek nagy ováció kíséretében, Andi odaszólt a kiskapunál álló biztonsági őrnek, hogy majd engedjen be, és ment tovább az öltözőbe.
Végignéztem magamon: hogy fogok én így álmaim pasija elé kerülni?
Egy fekete-fehér bő ing volt rajtam, alatta egy spagettipántos trikóval, alul pedig egy fekete nadrág. Csuklóimon emlékek sora: egy kagylós karkötő, néhány bőr az egyiken, a másikon egy szkarabeuszos egyenesen Egyiptomból, egy barna fa-gyöngyös, és egy bordó bőr.
Nyakamban egy ezüst Stonehenge-követ ábrázoló medál bőrön függve. Szemeimen még a reggeli szempillaspirál és a szemceruza elmosódott nyomai olyan hatást keltve, mintha megáztam, vagy sírtam volna, és lefolyt volna az egész.
"Sebaj!" - gondoltam -"Így legalább magamat adom..."
Adtam nekik néhány percet, aztán mentem. Az őrrel nem volt gond, simán beengedett. Továbbmentem a folyosón - jó néhány métert, mire meghallottam a nevetést. Egy ajtó választott el csupán tőlük... kicsit feszengtem, majd bekopogtam.
-Gyere Eszti! Rád vártunk!- hallottam Andi hangját.
-Sziasztok!- léptem be a csöppnyi szobába. Egyik oldalon egy sminkasztal, a másikra besúvasztva egy kis dohányzóasztal egy paddal a falnál és néhány székkel a többi oldalánál.
Természetesen nekem már csak a padon jutott hely, szemben a helyes basszerosal.
Gyors csevelyt folytattunk Andival, mi történt velünk az utolsó találkozás óta, majd bemutatta a többieket: Gyurit, a dobost, Atit, a billentyűst és Michaelt, a basszerost.
Bizony-bizony, Michael. Nem magyar, hanem Finn.
(Jesszus, nekem is egy külföldibe kellett belezúgnom!!!)
Egyébként nagyjából beszlt magyarul, folyékonyan angolul, és persze anyanyelvén.
Valahonnan előkerült egy teli Bailey's-es üveg, s egy-két pohár után teljesen felszabadult mindenki.
Nem tudom, mennyi időn át beszélgettünk, de én már teljesen kész voltam Andival együtt. A fiúk mondhatni egész józanok voltak.
Az egyik őr beszólt, hogy lassan zárnának, akkor néztünk az órára, ami három óra tizenkét percet mutatott.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 3.93 pont (15 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 Andreas6 2017. 08. 28. hétfő 07:32
Nincs benne semmi különös.
#5 listike 2014. 09. 22. hétfő 05:54
Jó.
#4 papi 2013. 12. 7. szombat 07:28
Nem nagy durranás
#3 genius33 2013. 02. 19. kedd 13:47
Nemrossz nyes
#2 Chris 2004. 12. 9. csütörtök 11:38
"A frissen lehullott hó csikorgott bakancsaim alatt." hány pár bakkancsot hordasz egyszerre? rossz a fogalmazás és tele van hibával.
#1 Törté-Net 2004. 12. 8. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?