Jóéjszakátpuszit adok

Táborban voltunk. Ott nekem nagyon tetszett az egyik pasi. Úgy ahogy volt, az egészért oda voltam. A vidám szeméért, a kedves mosolyáért. Egész nap a tekintetét kerestem, és egészen zavarba jöttem, ha tényleg visszanézett. Vártam, hogy kezdeményez nálam, de nem tette. Késő este volt már, többen ültünk a tűz körül, a hátam fázott, a térdemen meg majd megperzselődött a farmer. Nem szorosan őmellette voltam, de gyakran rápillantottam. Csillogott a szeme, ahogy a lángokat nézte. Egyszer – egyszer visszanézett rám. Nem mosolygott. Hosszan figyelte az arcom, aztán csak sóhajtott, és elfordult mégis.

Aztán fölállt, és hangosan jó éjszakát kiabálva elindult hátra, amerre a sátrát sejtette az éjszakában. Csak a hold világította az ösvényt, de annyi fény is elég volt a tájékozódáshoz. Amikor elment fájdalmasan éreztem a veszteséget. Dohogtam magamban, amiért hagytam, hogy nélkülem menjen el. Kedvetlen voltam, meg fázott a hátam is, szóval nem sok idővel később magam is fölálltam és elköszöntem a többi beszélgetőtől, hogy lefeküdjek végre. Elég késő volt. Rossz kedvem nem oldódott.

Már egészen odaértem a saját sátoromhoz, amikor egy hirtelen jött ötlet olyan erősen tudatosodott a gondolataim között, hogy már nem is folytathattam tovább a cipzár nyitását, csak ott dobolt az agyamban vagy a mellkasomban a vágy, hogy mondjak még valamit NEKI, egy jó éjszakát, vagy csak lássam újra, vagy nem is tudom... Egészen biztos vagyok benne, hogy nem volt tudatos, amikor visszacsuktam a bejáratot és megindultam az ő sátora felé. Egyedül lakott benne. A sötétben is tudtam, hogy melyik az övé.

A bejárat előtt megtorpantam egy pillanatra, nagy lélegzetet kellett venni, mert egészen összeszorult a torkom. Amikor megszólaltam, magam is elcsodálkoztam, micsoda halk vinnyogás, az, amit kipréseltem. Hogy egészen pontosan mit mondtam, nem tudom már, tán valami olyasmi lehetett, hogy kérdezni szeretnék valamit, vagy mondani valóm van, vagy nem tudom mi, de az volt a lényege, hogy engedjen be.

Szó nélkül felrántotta a cipzárt. Kinyúlt a résen, a sötétben tapogatva, hogy merre lehetek.

Aztán amikor bemásztam már, egészen elbaltázott ötletnek tűnt, hogy ennyire a nyakába varrom magam. Nem hívott, nem is mondhattam volna, hogy félreértettem bármely gesztusát, akkor meg minek jöttem ide?

Egyszerűen annyira sóvárogtam utána, hogy muszáj volt, hogy itt legyek. Szerettem volna, ha megsimogathatom, ha megszagolgathatom, vagy ha örült volna nekem, hogy idejöttem. De csak üldögéltünk tanácstalanul, mindketten valami bátor kezdő lépésre vártunk. Nekem már elment a kezdeményező bátorságom, neki meg nem is volt. Aztán amikor már egészen vált a szótlanság és a mozdulatlanság, akkor mégis kipréseltem magamból annyit, hogy

– Csak jó éjszakát akartam kívánni neked, meg szép álmokat...

Ahogy tapogatóztam a bejárat felé, hogy kimászok innét mégis, egész halkan suttogta utánam a kérdést:

– Így szoktál jóéjszakát kívánni?

Én persze pontosan tudtam, hogy milyen titkos, felfűtött vággyal másztam be ide (bizonyára ő is sejtette). De mit is felelhettem volna a feltett kérdésére, hisz egész másra gondoltunk mindketten, mint ami a szánkból elhangzott. Aztán csak kiböktem:

– Jóéjszakát puszival szoktam.

Nem mozdultam mégsem, hogy akkor most a szokás szerint átadjam azt a puszit, vagy hogy folytassam az utamat kifelé. Csak figyeltem bele a sötétbe, a csöndbe, hogy mit válaszol.

– És akkor most megkaphatom, amit hoztál nekem? – kérdezte.

Egyszerűen rávetettem magam, mint valami ragadozó. A nem várt lendülettől hanyatt esett, de szólni nem bírt, mert máris lecsaptam rá, ahol az ajkait sejtettem. Olyan szenvedélyesen csókoltam, annyira feszített az öröm, hogy vele csókolózom, hogy percekig abba se bírtam hagyni. Esetleg ha egy – egy pillanatra elszakadtam is a szájáról, csak azért, hogy ismét ugyanolyan hévvel vehessem birtokba. Úgy éreztem akkor, hogy egész éjjel képes volnék csókolni őt, végigízlelgetni minden porcikáját, és aztán a leltár végére érve újra kezdeni, nehogy valamely része a csókom nélkül maradjon. Hihetetlenül izgatónak éreztem az ölelését, meg a vak sötétben hangosnak hallatszó szuszogásunkat, ahogy a mellem az övéhez simult, ahogy két karjával magához ölelt. Minél közelebb próbáltam fészkelődni, hogy a teljes testemmel érintsem őt, mert annyira vágytam rá. Mint valami kiapadhatatlan energiaforrás: ez a vágy volt, ami annyira közelpréselt hozzá. Megpróbáltam egészen beleolvadni. Az első pillanatban, amikor a hátára löktem, inkább csak a meglepetés lehetett, amit érzett. Talán csak évődni próbált velem, és nem is sejtette, micsoda lavinát indít el. De azután, amikor egyértelműen tapasztalnia kellett, hogy milyen vehemensen csókolom, a meglepetést csak kiszorította valamiféle vágy benne is. Amikor átölelt, amikor magához húzott, csak ő is késztetést érzett, hogy akar engem (vagy csak egyszerűen csókolózni akart).

Mindenesetre karjaival magához vont, simogatta a hátamat, sőt lejjebb haladtában két kézre fogta a csípőmet, és az ő hanyattfekvő medencéjére húzta. Gyakorlatilag magára hasaltatott. Amikor aztán már a hasán feküdtem, pontosan megéreztem, hogy nem csak tűri a szenvedélyes ölelgetést, hanem ugyanolyan erősen vágyik rám, mint én őrá. Fogta a csípőmet, és magához szorította, egy kissé még homorított is, bemutatva nekem, mi az, ami kettőnk közé szorult. Magam is odaszorítottam az ágyékomat, jelezve, hogy vettem az üzenetet. Eszeveszetten kívántam. A torkom összeszorult, enyhén remegett az egész testem. Legszívesebben befogadtam volna máris, hogy a lüktetését legközvetlenebbül érezhessem.

És akkor eltolt magától:

– Azt hiszem, nekünk ezt nem szabad! Nem tehetem! Fegyelmeznünk kéne magunkat! – suttogta, de a hangjában nem volt semmi meggyőződés.

– Már nincs visszaút! Érezni akarlak, ölelni, csókolni, szeretni. Ne lökj el! Nagyon kellesz!

Lehetőséget se adtam, hogy válaszoljon, mert már ismét lepecsételtem az ajkait. Közben jobb kezemmel bebújtam a pamut pólója alá, és kutató ujjaimmal végigsimítottam a mellkasán. Pici mellbimbójába beleakadt az ujjam, a tenyeremmel rákerestem, majd finom kis görgető mozdulatokkal simogattam.

Csak halkan nyögdécselt, de nem tiltakozott többé. Akkor lejjebb csúsztam a hasáig, és a póló alá bedugtam a fejemet is. Nagyon élveztem az illatát, jó markáns férfibőr szaga volt, sima tapintású és enyhén hullámzott, ahogy kapkodta a levegőt. Még élvezettel szimatolgattam egy kicsit, aztán mégis kitoltam a nyelvem, és megérintettem a hasát.

Ismét éreztem, hogy homorít, nekem a pályát. Végigcirógattam a bordái vonalát, és egyre följebb, míg a pici kis kemény bimbóját meg nem éreztem az ajkaimmal. Beszívtam, nyalogattam, csókolgattam.

Ő meg reszketett alattam. Éreztem a hasammal, meg a mellemmel azt a finom vibrálást, ahogy ő reagált a csókjaimra, még inkább tüzelve vágyamat, hogy birtokba vegyem, amit adhat.

Tovább szopogattam a bimbókat, hol az egyiket, hol a másikat. Simogatta a hátamat. Egy ici – picit megtolta a vállaimat lefelé. Nem volt feltűnő mozdulat, de máris úgy értettem, hogy lejjebb is szeretné érezni a csókjaimat. Nem volt ellenemre, hisz valójában nagyon is szívesen csókolgattam, az egész testét akartam. Lefelé haladtomban csak átröppentem a bordák fölött, a köldökére cuppanós puszit nyomtam, és máris a köldökéig felfutó puha fanszőrzetébe görgettem az arcom. Szeretem a szagát, szeretem az arcommal érinteni ezt a hajlékony tekergős finom szőrhalmazt, és persze szeretem érezni, ahogy a zihálásától hullámzik a hasa.

Fél kézzel félresodortam az útból azt a gumis derekú gatyát, vagy pizsamát, (nem láttam mi volt az) és két karommal átöleltem a derekát. Tovább cirógattam a hasát, előbb csak az arcommal, orrommal aztán meg a nyelvemmel is.

Már nem csak magasra emelte a derekát, hanem hol föl, hol le, úgy némi babusgatásra a műsor következő kedvezményezettjét. A szőrtengerben ott feküdt teljes várakozásában, feszültségében a farka.

Ahogy odahajoltam hozzá, forró ziháló lélegzetemmel beborítottam.
Éreztem, hogy elkapja a kezét a vállamról, talán arra gondolt, hogy a fejemet a célra húzza, mert türelmetlenségében már nem győz várni tovább. De persze én mindennemű irányítás nélkül is alig vártam már, hogy a nyelvemmel is megízlelhessem. Imádtam azt az igazi dús férfiszagot, ami az ágyékában megült. Még az orrommal szánkáztam ott valameddig, azután pedig a nyelvem csúcsával megérintettem a keményen feszülő makkot. Határozottan éreztem a közepén végigfutó árkot, tetszett az a fanyar olívabogyó íz, amit a nyelvemmel letapogathattam róla. Körülszaladtam a hátragyűrődő fityma karimáján, és újra végignyalintottam az árkot. A csúcsán lévő pici lyukba is beletoltam a nyelvem, s még bővebben előbuggyantak a nedvei. Az ajkaimmal körülfogtam az egész makkot, de csak a fityma karimáig, s nem haladtam tovább, mélyebbre. Ahogy csókolgattam ezt a kemény fejecskét, egyre inkább táncolt a törzse a karjaim között. Szabályosan dobálta magát. Talán azért emelgette a csípőjét, hogy mélyebbre hatolhasson a számban. Bár éreztem a törekvését, de én meg annyira élveztem az ajkaim közt tartani azt a duzzadt kemény makkot, hogy nem küldtem volna beljebb. Inkább kieresztettem újra és megint csak a nyalogatásra figyeltem. Nagyon tetszett nekem az egész. Csak cirógattam föl – alá, különösen a féknek nevezett bőrdudort, ami aztán ismét a kicsi lyukig vezette a nyelvemet. Már tombolt alattam.

A kezdeti finom kis lökései határozott, komoly hullámmozgásba ment át. Mindkét kezét rátette a fejemre, de nem szorította rá az arcomat az ágyékára, csak motozott a hajamban. Két combját hol egészen tágra nyitotta, hol meg rászorított a füleimre, mint aki már nem képes koordinálni őket.

Az már nem is csak lihegés volt, ahogy kapkodott a levegőért. Szabályosan nyüszített és fojtottan jajgatott, miközben én egy pillanatra se hagytam abba a makkja nyalogatását. Jobb kézzel elengedtem a derekát és megmarkoltam a zacskóját. Ujjaim közt finoman morzsolgattam, kicsit gyűrögettem. Éreztem, hogy már egészen keményre összezsugorodott a kezemben, a felülete érdessé vált. Odahajolva az ajkaim közé fogtam, könnyedén befért a számba. A nyelvemmel a szájpadlásomhoz toltam, ott himbáltam egy kicsit, miközben marokra fogtam az elárvult dákót és simogattam föl – alá.

Artikulálatlanul hörgött, nyögött és hangosan kiáltozott, amikor elélvezett. Pulzált a markomban, éreztem a tenyeremmel, ahogy kilövell.

Még el se csitult kapkodó lélegzete, amint meghallottuk, hogy a sátor előtt valaki – egy aggodalmaskodó férfihang – dörmögött odakinn, azt tudakolta, hogy baj van-e idebenn. Nevén szólította, kérdezgette, hogy tán rosszul van – e.

Alig bírt föltápászkodni, olyan erőtlen volt még az előbbiek után. Négykézláb mászva indult kifelé.

Megpróbált kikiáltani, hogy minden rendben van, nincs baja, de persze hogy nem jött ki a torkán hang. Még kijjebb kúszva aztán, csak kidugta a fejét, és magyarázkodott, hogy nincs semmi baj, csak álmodott.

Csak hümmögtek a sátor előtt, hogy biztosan rossz álom lehetett, mert nagyon szenvedett.

Ő meg bizonygatta, hogy jó álom volt. Nagyon jó.

Ha már előmászott, ivott párnyelésnyi vizet az marmonkannából, kicsit krákogott még odakinn, de csak elküldte az aggodalmaskodót, hogy nincs baja, bátran visszamehet a saját sátorába lefeküdni. Aztán amikor elment végül, akkor visszabújt hozzám.

Magamhoz öleltem, a füléhez hajolva, úgy súgtam bele:
– Jó éjszakát kívánok, kedves, aludj jól!