Tiltott gyümölcs

Nagyon hosszú volt az utazás. Majdnem 1200 km. Személyautóval, szinte egyhuzamban, csak rövid egészségügyi szünetekkel, és tankolásokkal megszakítva. Mégsem voltam fáradt, felvillanyozott az előttem álló két hét. Az új munka, és az új élmények lehetősége. Három kolléganőmmel utaztam egy szál magam képviselve az "erősebb" nemet. Már évek óta nős voltam, nem is igazán foglalkoztatott a kaland lehetősége, bár úgy jöttem el otthonról, hogy nem voltak rendben a dolgaink. De hát már egy kislány apukája voltam, és ez nagyon sokat nyomott a latban.

Úgy látszik mégsem eleget. Dórival már évek óta dolgozunk együtt, és szakmai kapcsolaton kívül semmi sem történt köztünk, bár rettenetesen tetszett pajkossága, kedvessége, gyönyörű alakja. Mégis nagyon ügyeltem arra, hogy ebből senki semmit ne vegyen észre. Szóval megérkeztünk az idegen városba, ahol azelőtt még egyikünk sem járt. Fáradtak voltunk, de nem tudtam volna még lefeküdni aludni. Javasoltam Dórinak és Kingának (ő volt a tolmács, szintén Velünk egykorú fiatal lány), hogy sétáljunk egyet még a városban. Az én fejemben a hosszú vezetés után még sokáig zakatolnak a kilométerkövek, útszéli fák, szalagkorlátok, az utazás pillanatképei. Ezt ki kell ilyenkor szellőztetnem. El is indultunk, felderítettük a város, közben egyre jobban megismertük egymást, a családi háttereket. Barátkoztunk. Sétáltunk vagy 1, 5 órát, aztán visszatértünk a szállodába. Összegyűltünk a Dóri szobájában, és még egy üveg hazai bor mellett tovább beszélgettünk. Közben egyre jobban érlelődött bennem a gondolat Dórival kapcsolatban, hogy mi lenne, ha... Aztán úgy 11 körül Kinga felállt, hogy Ő bizony elteszi magát holnapra, mert már fáradt, na meg a bor is kicsit a fejébe szállt. Elköszöntünk, mondtam Neki, hogy megyek azonnal én is hunyni, csak még a maradék boromat megiszom. Persze eszem ágában sem volt menni. Elérkezettnek láttam az időt a cselekvésre.

Beszélgettünk még egy kicsit, aztán magam sem tudom, hogy milyen erőtől hajtva belevágtam mondandómba. Isten látja lelkemet – aki csak ismer egy kicsit is, az tudja –, hogy sohasem voltam ilyen a lányokkal. Mindig nehezen indultak be a beszélgetések. Talán a fáradság, a bor, vagy a tudatalatti, hogy csak 2 hétig vagyunk kint, és most nem lehet hosszasan udvarolgatni formálta számon a szavakat.