A+ A-

Áramszünet

A vihar csak pár percig dübörgött, mostanra átáztató zápor maradt csak belőle. A villámok hegyes tüskéi átszúrhattak valamit az elektromos hálózat szövevényes rendszerében, mert a lakásomban kialudt a világítás. Áramszünet! Ritka, de kellemetlen időszak, a civilizáció kéretlen kérdése, hogy: "emlékszel még, amikor nem volt még áram sem?"
- Emlékszem! - válaszolok könnyedén, mert imádom a gyertya és a petróleumlámpa sárgásan meleg fényét. Tartok is mindig ezekből itthon, és mivel a dohányos is vagyok, a sötét nem ért felkészületlenül. Gyújtóm fényénél megkerestem a parafin rudakat, és már is gyertyafény táncolt a polcokon. Minden, amivel az estét ki akartam tölteni áramfüggő, így nem tehettem mást, kinyitottam egy üveg bort, és elővettem a könyvemet. Nem olvastam még erotikus művet, de ez tetszik. "Nem tudni mi ez, a csak a pillantás súlyával mérhető, édesen borzongató energia, ami átütve a levegő szigetelő rétegét, szavak nélkül kelti fel a vonzalmat férfi és nő között." olvasom éppen ezt a részt, amikor kopognak.
Van csengőnk is! Mondom magamban, de egyből eszembe jut, hogy most az sem működik. Bosszankodva, hogy nem tudom meg mi lesz azzal a férfivel és nővel, megyek ajtót nyitni.
- Ne haragudjon, de elment nálam az áram és ki is zártam magam. - mondja az ázott lány az utcából. Két kezével a vállait fogja, haja egy csutak víz, látható, hogy fázik.
- Gyre be! - tegezem le egyből, az öregebb jogán. Egy kicsit el is gondolkodom ezen, hiszen nincs is akkora korkülönbség, én 29 vagyok, a lány talán 21. Ez lenne a magázásnyi távolság oka?
- Szia! Én Tamás vagyok! - nyújtom kezem.
- Szia! Hajnalka vagyok! - tegez vissza szerencsére, de oly bájos hangon, hogy megremeg a titánból öntött bensőm.
- Ülj le! Kérsz egy pohár bort? - kérdezem, mint egy udvarias vendéglátó, pedig elegem volt mára mindenkiből. Talán ha nem ennyire kedves hangú ez a nedves lányka, aki Hajnalka, lehet, hogy hívok egy lakatost, és úgy intézem, hogy mihamarabb visszatérhessek a könyvemhez. De volt ebben a lányban valami, ami a barátságosnál kedvesebb, a bájosnál édesebb.
- Köszönöm, de most valami erősebb jobban esne! - mondja, de hangja oly lágy és esdeklő, hogy nem tudok ellenállni, szolgaként megyek a bárszekrényhez.
Boromat eltüntetem, csiszolt poharakat veszek elő, jeget hozok, és Whisky-t töltök.
- Parancsolj! Itt az erősebb. - adom át, a szépen csomagolt italt.
- Köszönöm! - egyből belekortyol, de mint egy kislány, csak aprókat és közben arcát a rácsodálkozás tölti el, pedig biztos nem először iszik ilyet.
- Ez nagyon finom! - mondja, és kicsit feloldódva a lábait maga alá húzva elhelyezkedik a fotelban. Megfeledkeztem a lámpafény hiányáról is, annyira a lány hatása alá kerültem. Átrendezem a gyertyáimat, teszek még egyet az asztalra, és Hajnalka köré is egyet-egyet, hogy körülöttünk legyen nagyobb fény.
- Tudod én annyira szerencsétlenke vagyok, szinte mindent elrontok. - mondja, és a mondat végére már szipogni kezd. Most egy kissé nagyobbat kortyol, majd italát leteszi az üvegasztalra, de csak azért, hogy arcára tapaszthassa kezeit bánatában. Megáll a kezemben a pohár. Hajnalkát nézem ezt az angyalkát a gyertyafényben, ahogy belehüppenget az estémbe. Magamat ismerve, a legvalószerűtlenebbet teszem. Mellé ülök a karfára, gyengéden, de csak barátilag átölelem, és vigasztalni kezdem.
- Látod nem is vagy annyira szerencsétlenke! Átjöttél hozzám, és én majd segítek! - próbálok meggyőző lenni.
Érzem, hogy teste hideg a nedvességtől. Én barom! Eszembe se jutott, hogy valami takarót, vagy kabátot adjak rá.
- Te biztos fázol! Hozok neked egy takarót! Rendben?
- Inkább valami száraz ruhát hozzál, kérlek! - szipogja. Eddig a halvány fény miatt nem láthattam, de így közelről egyértelmű, hogy reszket.
- O.K! Hozok valamit. Mit hozzak neki? Töröm a fejemet, de csak egy szabadidő nadrág és egy összement hosszúujjas póló jut az eszembe. Előszedem és átadom neki.
- Tessék! Biztos nem a méreted, de szárazabb, mint a tied.
- Kösz! Diszkréten kimegyek a konyhába egy gyertyával, hogy átöltözhessen. Hogy eltöltsem az időt, az edényeket rakom el, de egyfolytában rá gondolok.
Minden lány, akit ismerek, valahogy nem is nőies hozzá képest. Határozott öntudatos nőimitátorok csak, kérges férfias lélekkel a női burokban. Ő annyira finom és jó értelemben egyszerű lélek, hogy elgyengülök minden kis moccanástól. Édes merengésemet vízcsobogás hangja szakítja meg. Mi ez? Kimegyek. Nyitva a fürdőszoba ajtaja, a víz alatt áll. Egy gyertyát a mosdó, egy másikat a kád szélére helyezett.
- Bocsi, nagyon fáztam! Kérlek, hozz egy törülközőt! - miközben ezt szavakkal mondja, teste is bocsánatkérően biccent felém. Ezt a mozdulatot nem lehet leírni, mert arcától, a térde hajlatáig minden részecskéje részt vett egy kicsit ebben a testbeszédben. Annyira kifejező volt, hogy ha, hangosan nem is szól, akkor is értem.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.29 pont (24 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 listike 2014. 06. 22. vasárnap 07:53
Nagyon tetszett.
#4 A57L 2013. 11. 16. szombat 05:12
Jó írás.
#3 papi 2013. 05. 28. kedd 07:54
Tetszik.
#2 v-ir-a 2012. 09. 17. hétfő 22:35
light történet. mégis tetszett
#1 Törté-Net 2004. 04. 15. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?