A+ A-

Kaland a jégkunyhóban

A jó egyórás út után elgémberedett tagokkal kászálódtam le hó-járómról. Az iglu elég csendesnek tűnt. Talán Nanti nem értett meg tegnap, amikor találkoztunk az egyik mérőállomásnál. Pedig igyekeztem minél pontosabban elmutogatni, hogy mikor érkezem hozzájuk. Nanti volt a helybéli segítőm, de havonta talán ha egyszer- kétszer futottunk csak össze. Ráadásul az eszkimó férfi semmilyen nyelven nem beszélt az aleuton kívül, és nekem úgy tűnt, hogy nem is akar egyet sem elsajátítani. Végül is meg tudtam érteni, minek is bonyolítaná csodálatosan egyszerű életét?
Pedig már nagyon hiányzott egy jó kis baráti beszélgetés. Aznap múlott éppen három hónapja, hogy egyedül maradtam a kutatóbázison. A tudományos vizsgálatokra szánt pénz fogytán volt, így három társamat visszarendelték. Az egyedüllét alatt egyre gyakrabban jutott eszembe, hogy nekem is el kellene hagyni ezt a jéghideg világot, de ahányszor rágondoltam a negyven fokos hőségben és szmogban fulladozó Budapestre, mindig visszahőköltem. Inkább összeszorított foggal folytattam egyre gépiesebb és unalmasabb munkámat; összegeztem a mérőállomások adatait, kiértékeltem, majd elküldtem őket.
Elzártam járgányomon a benzincsapot, majd a kemény havon lépdelve elindultam a házikó alacsony bejárata felé.
- Hahó! Nanti! Van itt valaki? Nem kaptam választ, így lehajoltam és félretolva az ajtóként szolgáló, fókabőrből összefércelt függönyt beléptem az igluba. Meglepődve egyenesedtem fel. A szoba elvárásaimmal ellentétben meglehetősen tágas volt, és kellemes meleg légkört árasztott. A bútorok hiányát ügyesen ellensúlyozták az állati csontokból és bőrből készített tárgyak. Ugyan néhányról még a féléves itt tartózkodásom után sem tudtam eldönteni, hogy használati vagy dísztárgyak, de a lényeg az volt, hogy otthonossá tették a helyiséget. A szemközti falon lévő másik bejárati nyílást csak akkor vettem észre, amikor meglebbent az azt fedő függöny. Felkészültem eszkimó barátom üdvözlésére, de az elém táruló látványtól leesett az állam.
Bizony nem Nanti állt meg előttem riadt arccal, hanem egy fiatal, teljesen mezítelen eszkimólány. Nem tudom melyikünk lepődött meg jobban, de abban biztos vagyok, hogy én ocsúdtam gyorsabban. Gátlástalanul bámultam végig karcsú, mégis húsos alakját, mígnem ráeszmélve pucérságára, maga elé kapott egy takarót. "Ezért már érdemes volt eljönni" - gondoltam perverz örömmel a nem várt látványosságra. A lány úgy nézett rám, mint egy kísértetre. Magamra mutattam:
- Zoltán vagyok. Nanti hol van? Nanti? Az ismerős névre a lány valamelyest megnyugodni látszott. Ettől függetlenül nem válaszolt, sejtettem, hogy ő sem beszél angolul.
Csak nézett rám mosolyogva, miközben egyik lábáról a másikra állt, azt hiszem nem igazán tudta, hogy mit is kezdjen velem. Aztán egyszercsak megperdült teljesen elfeledkezve arról, hogy hátát és fenekét semmi nem fedi, és átbújt a másik szobába, miközben én erőteljesen a gömbölyded idomokra fókuszáltam. Újra magamra maradtam, most már kissé zavartabban, de kétségkívül boldogabban, mint néhány perccel ezelőtt. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen szép lehet egy eszkimó nő. Bár arcvonásai arról árulkodtak, hogy nem csak helybéli vér csordogál ereiben.
Sóhajtottam egy nagyot, majd megfordultam, hogy kimenjek az eszkimó barátomnak hozott csomagért. Ijedtemben kettőt léptem hátra, mikor észrevettem a mögöttem álló alakot, aztán a csuklya alatt örömmel ismertem fel Nanti szélesen vigyorgó ábrázatát.
- A szentségit, de megijesztettél - szóltam a kabátom alá nyúlva, kezemmel imitálva szívem verését. Nanti bólogatott, aztán következett a baráti üdvözlése, amitől mindig tartottam. Átölelt, és olyan istenesen megszorított, hogy minden levegőt kipréselt belőlem. Nem igazán voltam hozzászokva az ilyen heves érzelemnyilvánításhoz, bár Nanti minden találkozásunkkor előadta, de mivel nem akartam megsérteni, inkább én is teljes erőből viszonoztam a szorongatást, ami persze meg se kottyant neki.
Miközben behurcolkodtunk a szánról, előkerült Luana is, Nanti felesége, nagy bánatomra immár vastag fókabőr ruhával fedve kívánatos idomait. Így felöltözve is szemrevaló teremtés volt a drágám, de jobban belegondolva lehet, hogy otthon az utcán sétálva fel sem tűnt volna különös szépsége. Mindenestre annyi egyedül töltött éjszaka után kezdtem elérni abba a stádiumba, amikor már a legyet is röptében...
Nanti a szomszéd szobából egy kempingszéket varázsolt elő nekem, ő maga pedig a földre terített egy pokrócot és arra telepedett le. Luana körülöttünk sertepertélt, fogalmam sincs róla miben mesterkedett. Látszólag minden rendszer nélkül helyezett át tárgyakat az egyik helyről a másikra. Ha nem lett volna nagyobb rendetlenség, amikor elégedett mosollyal befejezte ténykedését, azt is hihettem volna, hogy takarít. Egy darabig némán ültünk egymás mellett, miközben Nanti minduntalan az általam hozott ládákat méregette kezeit egymáshoz dörzsölve. Fölálltam és felnyitottam az egyik doboz tetejét és egy üveget vettem elő.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.14 pont (22 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#3 papi 2013. 10. 4. péntek 13:03
Egész jó.
#2 A57L 2013. 09. 22. vasárnap 04:01
Nem rossz.
#1 Törté-Net 2004. 04. 3. szombat 00:00
Mi a véleményed a történetről?