A+ A-

Szürkekabátos

El kell mondanom, hogy az előtt soha nem voltam síelni, ebből kifolyólag, lövésem se volt hozzá, hogy milyen is ez az egész. A társaság nagyon jó volt, és ezért nem sokat gondolkodtam, hogy menjek e vagy ne; én is befizettem az útra. Egy rendkívül hideg reggelen indult a busz. Mindenki gyorsan túl akart esni a csomagok bepakolásán, és habár már senki nem volt gyerek, mégis tülekedés alakult ki lassacskán a busz csomagtartója előtt. A síléceit is természetesen pont nekem kellett kiejtenem a kezemből, amit gyorsan a kezembe is nyomott egy szürkekabátos férfikéz, de időm nem volt megnézni kié, mivel azzal voltam elfoglalva, hogy ezzel az előzékeny reakcióval összepiszkolódott a kabátom.
A buszon folytatódott a tülekedés. A barátnőm Lilla, már leült és a busz homályából kitűnt vad kalimpálásával:
- Nati! Nati ! Ide... menj már innen! Nem látod, hogy itt vagyok? ! Menj már arrébb! ! - fűzte hozzá lelkes invitálásához a többieknek szóló rendreutasításokat. Ő már csak ilyen. Nem ismertem mindenkit a csapatból, ami éppenséggel nem, hogy zavart volna, de még izgalmasabbá tette az egész kalandot. Lilla -nagy megrökönyödésemre- már a legtöbb ismeretlen számára előre beharangozott, amit egy kicsit bántam, mert jobb szeretek meglepetés lenni.
Mire a nagy dulakodásnak végre vége szakadt a buszon is, és mindenki megtalálta a helyét, kezdtem magam úgy érezni, mint valami osztálykiránduláson. Mindenütt kószáltak a süti kínálgatók, és amolyan "mindenki itala" üvegek, amik időről időre valakit lelöttyentettek. Egy ideig nagyon élveztem játszani az "új lány" szerepét, de csak addig, amíg mindenki csak egyedül konstatálta , hogy "Ni csak! Téged nem ismerlek!". Ilyenkor ugyanis egy gyors bemutatkozás és pár udvarias szó után könnyebb volt megjegyezni az illetőt magamnak, mint a helyem elfoglalása utáni pillanatban bekövetkezett hirtelen bemutatkozók között kiigazodni, ki kicsoda. Ha egy zajos buszon ugyanis egy tucat ember körbevesz, akkor nem garantált a bemutatkozás eredményessége. Szóval az út első felében még senkit nem mertem a nevén szólítani, a nélkül, hogy előtte Lilla véleményét ki ne kértem volna az illető kiléte felől.
Történetem elején egy kicsit jóindulatú voltam az idővel kapcsolatban, mert az a reggel igencsak hajnal volt: 2óra. Olyan háromra már mindenki kicsit lenyugodott, és viszonylagos nyugalomban végre alkalmunk volt beszélgetni a Lillával. Tulajdonképpen ő egész jól ismert mindenkit. Mégsem az általam frissen megismert emberekről beszélgettünk, hanem mind ketten kipanaszkodtuk magunkat az egyetemi vizsgák miatt. Személy szerint pont túl voltam rajtuk, de neki még vissza volt egy, valamikor a hónap végén, de nem igazán izgatta. Ez után viszont nem bírtam tovább, és alaposan kikérdeztem azokról az "ifjú leventékről" akik külső alapján tetszettek. Aztán mind ketten a szép középiskolai élményeinken romantikáztunk: "Azok voltak csak a szép idők!". Közben persze lopva oda-oda böktünk a fejünkkel egymásnak, ha valami olyat tettek "kiszemeltjeink" amire érdemes volt odafigyelni. Aztán gyorsan megállapítottuk: "De aranyos! ! ".
Lilla hamarosan beburkolta magát néhány pulcsiba, majd bedugaszolta a fülét fülhallgatóval, és elaludt. Végre önálló elemzésbe kezdhettem, hogy kik is ülnek körülöttem. A mellettem ülő két lányból ismertem az egyiket, a másik meg nem érdekelt.
"- Hoppá, hoppá, hoppá!"- megláttam valami nagyon ismerőset közvetlenül magam előtt. Egy szürke kabátujj. Ő vette fel a léceimet. Mivel előttem ült, sajnos nem láthattam az arcát, pedig igazán kezdett érdekelni ki is koszolta össze a kabátom ;-) . Haja fekete volt, és lehet, hogy aludt, mivel egészen hátravetette a fejét a támlán. A kézfeje nagyon fehér volt, és nagyon szabályos. Mint egy szép levél. Ahogy így néztem a kezét, lassan elaludtam. Megpillantottam, hogy hirtelen felpattan, megfordul, a székére térdel, a támlára könyököl, és rám néz. Elakadt lélegzetem. Ami hátulról nem látszott, most sokként ért. Elölről kopaszodott, és vizenyős kék szeme volt, és a nyakán pedig éktelen szemölcsök voltak. Iszonyat! Ebben a pillanatban csattanást hallottam, amire felriadtam. "Csak álmodtam!!!" Majdnem felugrottam örömömben, hogy nem valóság, amit láttam.
Már kelt a nap odakint. A busz hamarosan lassított, és egy benzinkútnál leparkolt. Akik ébren voltak, szedelődzködni kezdtek. Összeszedtem magam, és én is felálltam. Nagy meglepődéssel láttam, hogy a "Szürkekabátos" is lemegy. Sőt, már nem is volt a helyén. Leszálltam a buszról. Illetve leszálltam volna, csakhogy valaki épp nagy lendülettel ugrott vissza a buszra, és hatalmas ütközés után mind ketten a földön találtuk magunkat. Az illető egy magas srác volt, fekete pulcsiban, hatalmas meglepődött kék szemeket meresztett rám, és sűrű bocsánatkérések között felsegített. Nem emlékeztem, hogy bemutatkozott volna, de nem akartam egy olyan hülye kérdéssel oldani a hangulatot hogy "Hogy is hívnak?" Még mindig fogta a karomat, és láthatóan hirtelen nagyon zavarban volt.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.42 pont (12 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 listike 2014. 02. 21. péntek 06:56
Egész jó.
#3 papi 2013. 07. 29. hétfő 05:29
Nem rossz
#2 v-ir-a 2011. 02. 25. péntek 21:33
nekem tetszett
#1 Törté-Net 2004. 03. 12. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?