A+ A-

Amikor vezetni tanultam...

Már másfél hónapja tanulok vezetni. Mint mindig, most is elkésem az óráról, de hát nem tehetek róla, hogy nem jön időben az átkozott busz. Szerencsére az oktatóm nem haragszik érte. Milyen szerencsés vagyok, hogy pont őt fogtam ki. Más már biztos kikészült volna tőlem. Nem elég, hogy szinte mindig elkésem és még csak kifogásokat sem próbálok már keresni, még nehezen is megy a "vezetni tanulás", hiszen bátortalan vagyok a forgalomban. Nem tehetek róla, félek a többi autótól. De ő türelmes velem. A múltkor hozzáért a kezemhez, amikor nem akaródzott jól kanyarodnom és segítenie kellett. Kellemes érzés volt. Azt hiszem, tetszik nekem. Legfeljebb 10 (na jó, esetleg 12) évvel lehet idősebb nálam. Két héttel ezelőtt szoknyában mentem és, ahogy láttam lekötötte a figyelmét, de nagyon. Észre sem vette, hogy az egyik jobbkezes utca mellett úgy elhúztam, mintha nem jöhetne onnan semmi. Szerencsémre akkor épp nem is jött.
De ez csak egyetlen egyszer fordult elő. Máskor jobb lesz, ha nem vonom el a figyelmét. Határozottan állíthatom, hogy bizony ő nagyon tetszik nekem. Eddig észre sem vettem, milyen szép szemei vannak. És imádok beszélgetni vele, szeretem hallani a hangját. Vajon észreveszi, hogy tetszik nekem? Már egész besötétedett. Utálok sötétben vezetni, mert nem látom rendesen az út szélét. De most mégis csak kellemes így sötétben vele lenni. Huh, és parkolni kéne... ez nem fog ma menni nekem, érzem. Túlzottan leköti a figyelmem az, hogy őt próbálom nézni. Mivel ötödszörre sem sikerül rendesen leparkolnom, így megmutatja nekem, hogy kéne. Pont jó, hogy a túlsó visszapillantóba kell néznem, mert így, ha picit arrébb nézek, pont őt látom. Hm, nem is rossz a teste. Ajjajj, már le is parkolt és én még mindig őt nézem. Na, ezt biztos észrevette... Jajj nekem. Nem szól semmit. Kb. egy percig csöndben ülünk... nagyon kínos.
Vajon mire gondol?
"Az előbb... szóval izé, ne értsd félre..." - mondom, bár inkább ne mondanám, mert alig bírom elmondani ezt a pár szót, és különben is tök felesleges dolog ilyenkor magyarázkodni. Olyan ciki. De ő természetesen viselkedik.
"Mit lehet ezen félreérteni?" - kérdezi miközben provokáló mosolyra húzza a száját.
"Hát... végül is semmit..." - mondom, de kavarognak a gondolataim és szeretnék valami értelmeset is mondani, de nem sikerül. Zavar, hogy ilyen természetesnek veszi, hogy megtetszett nekem. De hirtelen mégis érdekes érzés kerít hatalmába. Úgy érzem, kívánom őt. Felizgat a tudat, hogy rajtakapott az előbb és, hogy ilyen könnyen zavarba tudott hozni.
"Kívánlak" - mondom hirtelen és még magam is meglepődöm, hogy milyen bátor lettem egy pillanatra. Látszik, hogy ez hatott rá. Mégsem szól semmit.
Egy elhagyatottabb környéken vezetek épp és egyszer csak azt kéri, parkoljak le. Elcsodálkozom, mert errefelé még sosem kérte. Közben még mindig az előző parkoláskor történtek járnak a fejemben. Arra gondolok, hátha... de nem, ő nem olyan. Hiába kérném, nem hiszem, hogy szeretkezne velem. Jajj, mik nem jutnak eszembe?!
"Azt hiszem, beszélnünk kéne..." - mondja.
"Miről?" - kérdezem ezt úgy, mintha nem látnám az arckifejezésén, hogy ő is ugyanarra gondol, amire én. Az ő fantáziája is beindult, le sem tagadhatná, mert így még sosem nézett rám.
"Rólunk... Tudod, nem kéne, hogy bármi is történjen kettőnk között." Én csak nézek rá és nem tudom, mit is mondhatnék erre. De ő folytatja:
"Tetszel nekem és veled szívesen... ha nem lenne barátnőm. De szeretem őt és nem szeretném elrontani a kapcsolatunkat. Ugye megérted?"
Én továbbra is csak nézek rá és annyit bírok mondani, hogy
"Persze. Ne haragudj az előbbiért.". Csak ülünk az autóban és mindketten arra várunk, hogy a másik megtörje a csendet. De én nem bírok megszólalni. Tudom, hogy ebben a pillanatban ő is kíván engem és csalódott vagyok, hogy mégsem akarja. Látja is rajtam (amennyire a sötétben látni lehet) a csalódottságot és egyszer csak megfogja a kezem. Elkezdi simogatni a kézfejemet. Nagyon jó érzés.
"Szép vagy." - mondja közben. Hirtelen nem tudom, mit is gondoljak. Az előbb mondta, hogy barátnője van, most meg simogat. "Ha nem lenne barátnőm, nem csak a kezedet simogatnám..." - mondja nekem és a tekintetemet fürkészi. Úgy érzem, nem bírom tovább.
"Hagyd abba, kérlek." - mondom neki, de ez nem használ semmit. "Ezt így nem bírom tovább. Nagyon kívánlak. Vágyom rád... ha tudnád mennyire! Úgyhogy könyörgöm, ne kínozz tovább."
Látom az arcán, hogy küzd a vágyai ellen és csak reménykedni tudok, hogy a vágyai győzik le őt és nem fordítva.
"Gyere, üljünk hátra" - mondja egyszer csak és én alig hiszek a fülemnek. Honnan ez a hirtelen váltás? De sok időm nincs tétovázni, mert ő már száll is ki és beül hátra. Persze, én is gyorsan utána, nehogy azt higgye, hogy esetleg meggondoltam magam. Röviden megcsókol. Rám néz. Látom a vágyat a szemében. De kicsit még mintha mindketten zavarban lennénk. Nehéz elhinni, hogy hirtelen így meggondolta magát.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8 pont (18 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 feherfabia 2015. 04. 25. szombat 05:35
Nem rossz!
#4 listike 2014. 02. 17. hétfő 11:12
Egy Nő mindíg megszerzi amit akar.
#3 A57L 2013. 12. 20. péntek 06:02
Nem rossz.
#2 MûvészÚr 2004. 02. 10. kedd 08:05
Tetszik. Életszerű, túlzásoktól mentes. Csak így tovább!
#1 Törté-Net 2004. 02. 8. vasárnap 00:00
Mi a véleményed a történetről?