Emlékutazás

Pécs, 1998. szeptember 24. Ha visszamehetnék az időben, pontosan ide jönnék vissza. Nem a születésnapomra, nem valami nagy történelmi eseményre. Ide. Erre a napra. Erre az éjszakára. Amikor férfivá lettem, s nővé tettem egy lányt.
Akkor kezdtem az egyetemet, és ugyanakkor kezdtem el a munkát is. Egy kis pécsi kollégium gondnoka, második embere, mindenese voltam. Huszonnégy fiatal egyetemista lány. Sokan azt mondanák, ez a mennyország. Nekem nem az volt. Tizennyolc éves voltam, a hormonjaim tomboltak, és még mindig szűz voltam. A főnököm, egy öreg, nyugdíj előtt álló nő, az első napon röviden és vágóan közölte velem: a lányok tabuk. Neki könnyű volt. Szerintem évtizedek óta nem dobta szét a lábát senkinek.
De a pénz kellett. Szállás is járt a munkához – külön rész, saját fürdőszoba. Fiatal embernek, aki el akart szakadni a szüleitől, ez mennyei volt. A lányokkal jóban voltam. Kedveltek, tudták a szabályt, nem szívattak. Na jó, néha, mikor szereltem egyik-másik szorosan magára tekert fürdőlepedőben átsétált előttem, de ez a kollégiumi lét sajátossága. Éjszakánként viszont álmodoztam róluk. Aztán a kezemmel rendeztem a feszültséget.
Andi volt a legkedvesebb közülük. Ugyanazt a szakot kezdte, mint én. Nem volt az a típus, aki az álmaimban szerepelt. Én a kis mellű, vékony lányokat kívántam. Andi ennek az ellentéte volt: némileg túlsúlyos, nagy mellű, tenyeres-talpas parasztlány Bács-Kiskunból. Nem tekintettem rá nőként. Ő sem rám pasiként. Egyszerűen jóban voltunk. Együtt ettünk, ő hozta a házi kajákat, én néha elvittem egy kifőzdébe. Írtuk együtt a beadandókat, bevásároltunk, ruhát néztünk. És együtt jártunk úszni.
Az úszás mindig este volt. Fél kilenc és éjfél között diákigazolvánnyal ingyen lehetett menni. Mentünk, az utolsó busszal jöttünk vissza. Ott elköszöntünk. Én a külön részemre, ő befelé a kollégiumi részbe.
Azon az estén is így volt. Visszaértem, lerúgtam a ruhát, a kezem már a farkamon, mivel volt az uszodában egy olyan csaj, akit magamévá akartam tenni, legalább lélekben. Ekkor gyors, kapkodó kopogás hallatszott. Némileg dühösen felrántottam a gatyát, kinyitottam az ajtót.
Andi állt az ajtóban.
– Nem tudok bemenni. Valaki benne hagyta belülről a kulcsot. Nincs ötleted?