Apolka

Oh, a Balaton nyáron. Nem véletlenül énekelték régen, hogy nekem a Balaton a Riviéra. Mert valójában ez, ha nem is a mennyország a magam fajta magányos harcos számára, de legalábbis annak kapuja. A víz ezüstösen csillogott a délutáni napsütésben, a parton a napernyők tarka foltokként úsztak a homokban, és a levegő tele volt a naptej, a sült kolbász és a messziről jövő nevetés édes-savanyú illatával. Szintén a régiek mondták, hogy nyáron a férfiember stíröli a csajokat. Valóban, ilyenkor volt mit nézni rajtuk. Kezdve azoktól, akik éppen most kapták meg nőiességüket, az éppen nagykorúvá vált csitriken át – ahol az ember akaratlanul is elgondolkodott, vajon szűz-e még, s mikor simogathatta legutóbb magát a tükör előtt –, a már asszonyosan kerekedő huszas éveiben járókon át, a csodálatos harmincasok-negyvenesekig. Azok a mellek... Azok a semmit sem takaró tangák, amelyek csak annyit ígértek, amennyit a képzelet megengedett.
Persze, így is sok volt rajtuk a ruha, de a modern technika mi mindenre alkalmas. Egy okosszemüveg, egy diszkrét alkalmazás, s majdnem olyan kinézetet lehetett létrehozni, mint a valóság. Magányos estéken, öt ujjam szeretőjével ez igen kellemes kikapcsolódást jelentett. A felvételek, a lassított mozgások, a zoom... mintha a testük ott lett volna a kezem alatt.
Egy kellemesen forró nyári délutánon ismét a partra indultam. A nap már lejjebb kúszott, de még mindig izzott a bőrömön. Az öltöző felé vettem az irányt. Ezek ilyen kis fabódék voltak, sötétbarna deszkákból, a szél enyhén nyikorgatta őket. Egy kötél volt a jel: ha ki van húzva, ne menj be. A kötél békésen lógott, mint az ember farka egy jó, lassú dugás után – puha, elégedett, helyére akasztottam, s beléptem a forduló után a helyiségbe.
Ott – mindkettőnk nagy meglepetésére – egy anyaszült meztelen, húsz év körüli lány állt, s épp a bugyijából lépett ki. A napfény egy keskeny résen át beesett, és aranyló vonalakat rajzolt a bőrére. Karcsú, de már asszonyos vonalak. Kis, kerek mellek, a bimbók még mindig kissé elpirultan a hűvös levegőtől. Lapos has, keskeny csípő, és közte az a finom, világos szőrzet, ami alig takarta el a hasítékot. A combjai között a nedvesség enyhe csillogása... vagy csak a szemem játszott velem.