A szigorú főnöknő

Az új titkárnő

Elmélyülten rendezgettem néhány iratot az íróasztalomon, és látszólag nagy vehemenciával dolgoztam valamit a számítógépemen, de szemem sarkából végig az iroda sarkába beállított asztalka mellett ülő lányt figyeltem.
Ő volt az egyik az öt jelentkező közül, akik a háromlépcsős felvételi rosta utolsó állomásáig eljutottak. Talán nem is sejtette, mekkora szó ez: az előzetes jelentkezők száma meghaladta a kétszázat is. Ezek közül a fiatal, agilis, jól képzett lányok közül csak egyetlenegy volt, aki az elkövetkezendő időben Jessica Edwards titkárnőjének mondhatja magát.
Rengeteg feltétel volt, aminek meg kellett felelnie annak, aki eséllyel akart pályázni: gyors – és gépírás, számítógépes ismeretek, nyelvtudás, jártasság a divatszakmában, dekoratív külső és még számos egyéb apróság szerepelt a listán.
No és persze az én speciális igényeim, amelyekről nagyon-nagyon kevesen tudtak...
Rebecca McFerris minden hivatalos követelménynek megfelelt. A sajátjaim legtöbbjének is; már csak néhány kérdést kellett tisztáznom vele. Néhány fontos kérdést.
A karcsú, szőke lány divatos kiskosztümben ült a szándékosan alacsony széken, és a feszélyezettség legkisebb jele nélkül töltögette a kérdőívet, amit adtam neki. A papíron számtalan idióta kérdés szerepelt, amelyek csak arra szolgáltak, hogy összezavarjuk vele a jelöltet, és ezek között a töltelék-adatok közé voltak a fontos dolgok becsempészve.
Körülbelül negyedóra telt el teljes csendben: csak a papírok zizegése, a klaviatúra kattogása hallatszott a tágas helyiségben. Éreztem, ahogy néhány verejtékcsepp végiggördül a hátamon – talán jobban izgultam, mint Rebecca. Szerettem volna ezt a lányt titkárnőmnek.
Aztán a lány letette a tollát, odajött az asztalomhoz – kecses, iskolázott mozgása volt – és letette elém a paksamétát.
– Kész vagyok, Mrs Edwards – mondta.
– Miss... – javítottam ki. – Foglaljon helyet, amíg átnézem ezeket! – mosolyogtam rá, végigsimítva a lapokon.
Bólintott, majd visszalibegett a székhez. Elmélyülten szemléltem a vékony szoknya alatt domborodó fenekét, és megpróbáltam felfedezni a vékony anyag alatt a bugyi vonalát, de nem láttam semmit. Leült az asztalka mellé, keresztbe tette a lábait, és türelmes mosollyal nézte, ahogy elkezdem átböngészni a tesztjeit.
Hümmögve haladtam végig a kérdéseken, úgy tettem, mintha gondosan mérlegelnék minden egyes választ, pedig már majd megevett a fene, hogy eljussak az utolsó pontig.