A kolléganő

Szavazás átlaga: 7.07 pont (98 szavazat)
Megjelenés: 2003. február 27.
Hossz: 17 939 karakter
Elolvasva: 3 746 alkalommal
Hétfő volt. Sorsdöntő hétfő. Az én sorsomat eldöntő. Ezen a hétfőn dőlt el, hogy megfeleltem-e a próbaidő alatt, vagy sem. Reggel még minden normálisnak tűnt, de amikor elindultam dolgozni, egy kis kő volt a gyomromban. És egész délelőtt csak nőtt. Ideges voltam, nem tudtam a munkámra koncentrálni. Délre már akkora volt a kő, hogy csak néhány falatot bírtam magamba az ebédnél. És visszatérve asztalomon egy cédula várt: a főnök kérte, hogy fél kettőkor menjek be hozzá. A hátralevő háromnegyed órában egyszerűen képtelen voltam bármit is csinálni, csak ültem az íróasztalnál, és bámultam magam elé. Még szerencse, hogy kollégáim tudták, miről van szó, és békén hagytak, egymáshoz is csak ritkán szóltak, hozzám meg egyáltalán nem. Fél kettő előtt pár perccel még kimentem a mosdóba, megigazítottam a frizurám, és szokásomtól eltérően bepúdereztem sápadt arcom. (Nem szoktam sminkelni magam, a maximum egy leheletnyi alapozó meg rúzs, de most inkább holtnak láttam magam, mint elevennek. ) Pontban a megadott időben beléptem a főnökhöz.
– Jöjjön, Éva, üljön le – invitált beljebb.
Leültem a mutatott székre, és vártam az ítéletet. A főnök észrevette vagy megérezte vagy csak sejtette lelkiállapotomat, mert így kezdte:
– Nyugodjon meg, Éva, jó hírem van.
A kő ebben a pillanatban eltűnt, mintha sosem lett volna.
– Én is, a főnökeim is meg vagyunk elégedve a munkájával. Természetesen nem hibátlan, amit csinált, de ezt egy pályakezdőtől nem is várta el senki. A lényeg az, hogy komoly baklövést, helyrehozhatatlant nem követett el. A közvetlen munkatársai szerint közéjük is jól beilleszkedett. Úgyhogy vegye tudomásul – csillant meg huncutul szemüvege –, amennyiben maga maradni akar, nekünk semmi kifogásunk ellene.
Nagyon buta képet vághattam, mert felnevetett.
– Véglegesítve van, Éva, hacsak nem akar maga elmenni.
– Dehogy akarok – mosolyodtam el én is, reggel óta először. – Én is nagyon jól érzem itt magam, a munka is nagyon tetszik. És én is úgy érzem, jól kijövök a kollégákkal. Úgyhogy maradok, és köszönöm a bizalmat!
– Akkor – nyújtott kezet felállva a főnök – Isten hozta immár végleg a csapatban!
Visszafelé menet madarat lehetett volna fogatni velem.
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes, 9 oldalas történet? És a több, mint tízezer másik?
VIP-tagsági váltásához válassz az alábbi csomagok közül!
Próbaidős
40 nap
960 Ft
Ezt választom!
telefonhívással
Kezdő
120 nap
2000 Ft */5.2€
Ezt választom!
bankkártyával
ingyen:
1 hónap
Haladó
180 nap
2760 Ft */7.2€
Ezt választom!
bankkártyával
ingyen:
2 hónap
A legjobb ár/érték arány!
Profi
365 nap
5380 Ft */14€
Ezt választom!
bankkártyával
ingyen:
4+ hónap
* 384 EUR/HUF árfolyammal számolva
A szavazáshoz VIP-tagsági szükséges!
Szavazás átlaga: 7.07 pont (98 szavazat)
Rakd a kedvenceid közé!
Oszd meg másokkal is! Facebook Twitter

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
én55
2021. április 2. 12:15
#54
Szép írás 7 pont.
1
Andreas6
2017. november 5. 05:19
#53
Jók az írásaid - ez is az.
1
f
feherfabia
2015. szeptember 12. 11:24
#52
Közepes
1
l
listike
2014. november 26. 19:14
#51
Jó.
1
a
A57L
2014. április 9. 07:01
#50
Elég jó lett.
1
p
papi
2013. december 29. 12:19
#49
Egész jó
1
sihupapa
2008. október 8. 02:40
#48
7
1
Arletta
2003. április 5. 00:57
#47
Kedves fórumozók!

Már olvasható a történet folytatása. Címe: A francia lány.

A jövőben már csak az ottani fórumokra reagálok!

Arletta
1
Arletta
2003. március 22. 08:14
#46
Kedves Sentinel!
Én minden fórum-beírásra válaszolok. Mindegyikre úgy, ahogy azt az írója megérdemli.
Az érzésed rossz. Én csak akkor nézek "csúnyán" a férfiakra, ha megpróbálnak "megtéríteni", ajánlatot tesznek, stb. Talán meglepődsz, de a baráti társaságomban majdnem annyi férfi van, mint nő.
Jó, térjünk vissza a családi dolgokra. Nem hiszem, hogy te gyerekként soha semmilyen büntetést ne kaptál volna. A neveléshez igenis hozzátartozik a büntetés éppen úgy, mint a jutalmazás. A teljesen szabadjára engedett gyerekekből igencsak antiszociális felnőttek szoktak válni. Persze a büntetés módján lehet vitázni. A megfelelően alkalmazott büntetés bizony pont a szeretet egyik megnyilvánulása! Talán nem épp helyénvaló itt idézni a Bibliát, de abban bizony olvashatod: "Ki gyermekét szereti, vesszőjét nem kíméli." Megbünteti, mert szereti, és nem akarja, hogy később esetleg a társadalomnak kelljen sokkal keményebben büntetnie. Szerintem a családi körből való ideiglenes kirekesztés (szobafogság, sarokba állítás, -térdeltetés) igenis jó büntetés. És jó büntetés lehet valaminek az időleges megvonása is. Az ilyesmi ugyan a gyermeknek valóban némileg megalázó és kellemetlen, de igen hatásos. A gyermekvédelem más dolog. Az nem arról szól, hogy a gyereket ne büntessék meg, ha kell, hanem arról, hogy ne bántalmazzák. És a bántalmazást nem az esetleg büntetésből elcsattanó egy-két pofon vagy fenekes jelenti (bár ezeknek már tényleg más a hatása, mint az előbb említetteknek). A bántalmazás először is ok nélkül történik; mindig komoly fizikai fájdalmat okoz, esetleg lassan múló vagy maradandó sérülést okozva. Másodszor pedig semmi nevelő célzat nincs benne, puszta kegyetlenkedés. Ez ellen igenis harcolni kell, ettől meg kell védeni a gyermekeket. Még egyszer mondom: nem a büntetéstől, a bánatlmazástól!

Arletta
1
Sentinel
2003. március 21. 22:46
#45
Upsz bocs Arlette helyett Arletta
1
Sentinel
2003. március 21. 22:45
#44
Csak az nem értem Arlette minek foglalkozol ilyennel?Lehetne ennyi eszed és ignorálnád feri beszólást.
Kicsit még mindig olyan érzésem van,hogy csúnyán nézel a férfiakra bármit is mondanak neked.
Családi dologra visszatérve ,nállunk nem voltak ilyen szokások mint nállatok a bűntetések,s az én szemszögemből nézve ebben nincs sok szeretet,egy kutyával bánnak így,de nem emberrel.Ez nem igazán normális dolog szerintem,főleg nem a mai világban,ahol azért már egyre jobban védik a gyereket a családban.
1
Arletta
2003. március 21. 21:41
#43
Kedves Azy!
Szívesen, és várom majd a fejlemémyeket, de ha lehet, ne itt a nyilvános fórumban. Én ugyan (nem véletlenül) nem írom be ide az e-mail címemet, de majd megoldjuk.
És kösz a felháborodásodat is. (Mellesleg a szerkesztőnek szánt üzenetet célszerűbb lenne e-mailben elküldened, mert nem biztos, hogy a fórumot figyelemmel kíséri; legalábbis nem folyamatosan.)

Kedves feri!
Ha itt valaki vagy valami undorító, az pontosan te vagy meg a macsó szöveged. Nagyon ostoba vagy, ha azt hiszed, hogy egyetlen leszbit is érdekel a kanteljesítményed. Azzal legfeljebb buta libáknak imponálhatsz.

Arletta
1
feri
2003. március 21. 14:59
#42
Undorítóak vagytok.
Én megtanítanám a kiscsajt az igazi szerelemre.
1
Azy
2003. március 21. 14:55
#41
Kedves Arletta!

Köszönöm a tanácsodat, kicsit nehéz lesz, de össze kell szednem a bátorságomat, remélem sikerülni fog, igaz nem tudom mennyire érdekli a politika. Más témát kell találnom.

Mégegyszer köszönöm tanácsaidat, ha nem haragszol tájékoztatni foglak a fejleményekről.
Önmagam legyőzésén is folyamatosan fáradozom, és ha megtalálom az igazit talán a politikai karriert is felcserélném egy tanárira. Majd meglátom ez még a jővő titka.

Azy
1
Arletta
2003. március 19. 18:38
#40
Kedves Azy!
Itt vagyok!
Megpróbálok tanácsot adni, de nem könnyű. Abból, amit írtál, azt vettem ki, hogy minden értelemben szűz vagy, de úgy érzed, hogy a lányokhoz vonzódsz. Ráadásul félénk is vagy, nem mersz kezdeményezni. Mindezért nem kell utáld magad, hanem tenned kell ellene. Én ugyan nem vagyok pszichológus, de értek valamit hozzá. A legfontosabb, hogy legyőzd saját magadat, a félelmeidet és gátlásaidat. Persze ez nem megy egyik napról a másikra.
Az, hogy közszereplőnek készülsz, csak nehezíti a helyzetet. Sajnos ma még nem tart ott a társadalmi tolerancia szintje, hogy könnyen elfogadják a közszereplők másságát. "Hétköznapi" embernél még csak-csak elfogadják, de aki rivaldafényben áll, attól nagyon nehezen. Nagyon vigyáznod kell, mert sok provokációval fogsz majd e téren (is) találkozni. Ilyen esetben az a legcélszerűbb, ha hagyod a másikat kezdeményezni, és bármennyire is égsz a vágytól, kéreted és agitáltatod magad. Ez minden kezdőre igaz egyébként, de ebben az esetben szinte az egyetlen célravezető megoldás. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem tehetsz bizonyos kezdeményező lépéseket, ám úgy kell csináld, hogy ne legyen agresszív.
Ennyi mellébeszélés után a konkrét esetre a következőt javaslom. Hívd meg az illetőt egy nyilvános helyre négyszemközti beszélgetésre a vitatémáról. Olyan helyre, ahol főleg leszbik vannak. Öltözködj "szolídan kihívó" ruhába (remélem, sejted, mire gondolok), a beszélgetést pedig fokozatosan vidd át személyes témákra. Fontos: egy szóval se utalj arra, hogy meleg vagy! Ha a partnered az, majd ő elmondja magáról. És hagyd, hogy ő kezdeményezzen! Aztán nem árt egy kis - nem túl meggyőző - vonakodás, ellenkezés. Hagyd, hogy úgy érezze, ő aratott győzelmet, és sikerült téged rávennie valamire, amit tulajdonképp nem is igazán akartál. (Később úgyis kiderül az ellenkezője, de akkor már nem számít.) És ha tévedtél? Hát istenem, mindenkivel előfordul. Akkor sem dől össze a világ.

Arletta
1
Azy
2003. március 19. 13:41
#39
Helló Arletta!

Remélem a fóumon vagy még!
Egy nagyon fontos kérdésben szeretném tanácsodat kérni.
Én egy egyetemista lány vagyok, persze elég régóta tisztában vagyok másságommal, mégis ezidáig nem akartam arra gondolni, hogy egy leszbikus kapcsolatba bonyolódjak. Megjegyzem heteroba végképp nem, így ezt otthon rendszeresen ki kell magyaráznom. Nyugi! Én is hányok magamtól emiatt.
Már jó ideje van egy tanárnő, fiatal és fantasztikus, rettenetesen tetszik, lehet hogy kicsit már bele is zúgtam, de ezt még tudom korrigálni. Mivel egy közéleti szereplés előtt álló egyén vagyok (már úgy gondolom sajnos) egy tévés vitám után (annyira nem nagy dolog, sőt hülyeség) ő jött oda hozzám és éreztem, hogy nem csak az érveimre kiváncsi. Persze a fantáziám egyből beindult biztos ő is meleg és milyen jól összejöhetnénk mi ketten. DE MI VAN HA CSAK ÉRDEKLŐDŐTT ÉS NEM IS LESZBI, MI VAN HA CSAK ÉGEK EGY NAGYOT, AMIT NEM ENGEDHETEK MEG MAGAMNAK? Szóval a kérdésem:az érzéseimen kívűl milyen jelek utalhatnak még a másságára? Saját magamon észreveszem, például lerázom a fiúk kezét magamról, nem kapnak puszit, meg ilyesmi. Dehát egy tanárt nincs szerencsém ilyen helyzetekben analizálni. Szóval, gondolj arra, hogy kezdő vagyok és nem tudom kitől kérdezzek ilyesmit! úgy, hogy ha gondolod válaszolj! HA nem válaszolsz az sem gond majd kitalálok valamit. Szia és Puszi.
1
Arletta
2003. március 14. 09:47
#38
Kedves Sentinel!
Akármennyire is furcsállod, ez bizony igazi, szeretettel teli család volt. Akkor is, ha ebből esetleg nem ezt szűröd le. És függetlenül attól, hogy egy idő után csak egy felnőtt volt benne. És attól is függetlenül, hogy gyerekként mindketten nem egyszer kaptunk büntetést. Elhiheted (értek hozzá!), hogy egyáltalán nem bizonyítja a szülői szeretetet az, ha a gyereket soha nem büntetik meg. Magáról a büntetés módjáról persze lehet vitatkozni, de az már más kérdés. És elhiheted azt is, hogy anyám és mostohaapám mélyen, igazán szerették egymást. Nem hiszem, hogy sok nő kap annyi gyengédséget és törődést az egyébként rendkívül sokat dolgozó férjétől, mint anyám.
Sajnos, muszáj a genetikát belekeverni. Az ember nemét ugyanis alapvetően a génjei határozzák meg. Előfordulhat, hogy valakinek a látható külseje ennek ellentmond: XY, tehát férfi nemi kromoszómái ellenére női nemi szervei és női melle van. (Fordítva nem lehetséges!) És vannak a mostanában "divatos" nemváltoztató műtétek is; ezek sem tudják azonban a genetikai nemet megváltoztatni. Olyan embereken végzik el, akiknek nemi identitásuk és nemi tudatuk valamilyen okból ellentmond egymásnak. Ennek azonban pszichikai okai vannak: az ilyen ember beteg. És esetenként az egyetlen gyógymód a radikális műtét. Hogy ez mennyire sikeres, abba megint ne menjünk bele.

Arletta
1
Sentinel
2003. március 13. 22:50
#37
Bocs elírtam:ezen sorokat olvasva,nem igazán lehet jó a kép benned a rendes családi életről.
1
Sentinel
2003. március 13. 22:46
#36
Ne képzelj már maradinak.S képzeld normális kép van bennem a családról.
"Még nem voltam egy éves sem, amikor apám autóbalesetben meghalt. Anyám hamarosan férjhez ment egy nála 9 évvel idősebb férfihoz, aki szintén özvegy volt, és volt egy 8 éves fia. 10 éves voltam, amikor anyám is meghalt (rákos volt szegény), és én ottmaradtam mostohaapámnál és bátyámnál. Mostohaapám már anyám életében is szigorú volt hozzám (igaz, saját fiához is), bár szeretett. Azt tartotta, hogy a gyereket a legkisebb hibáért, rosszaságért meg kell büntetni. Anyám pedig, aki utolsó 4-5 évében végig beteg volt, nem szólt ellene. Mostohaapám ugyan soha nem vert meg (pedig bátyámat sokszor megrakta), de gyakran kellett vacsora nélkül lefeküdnöm, és sokat térdepeltem a sarokban. Én pedig természetesnek vettem, hogy a rosszalkodásért büntetés jár."ezen sorokat olvasva,nem igazán lehet rendes családi életről.Nem kötelező beleképzelni a gyereket családban,inkább a 2 boldogan élő ember fontos benne,akik összeillenek és szeretik egymást.
Genetikát felesleges emlegetni,mert ezzel bármit ki lehet magyarázni.Manapság halomszám publikálnak cikkeket erről ,de nem megalapozottak.
1
Arletta
2003. március 13. 09:56
#35
Kedves Xcal!
Egyetértek! Azt azért hozzáteszem, hogy a "lelki hűtlenség" szerintem sokkal súlyosabb vétek a társ ellen, mint a testi, bár természetesen a mellett sem lehet elmenni.

Arletta
1