Jutti lánya

Nyár közepe van és sötét minden odakint. Tehát még javában éjjel lehet. Ránéztem az órámra, fél kettő múlott pár perccel. Nekem viszont igen erős erekcióm van, ami nem is csoda, mert két hete nem láttam Juttit és tegnap is későn érkeztem hozzájuk. Ő is fáradt volt, én is, úgyhogy egy jóéjt puszi után hamar elaludtunk. Ez a kapcsolat már nem a hevességről szól, ahhoz túl régóta ismerjük egymást. Igazából mindkettőnk el van így, egyik hétvége nálam, másik nála. Költözni egyikünk sem akar, jó kis munkánk van kinek-kinek a saját városában.
De most nem bírok elaludni, szükségem van rá. Kihasználom, hogy hason alszik, így próbálok rámászni. Egy gyors menet, lenyugszom és máris tudok aludni. A meleg miatt nincsen rajta takaró, elég egy póló és egy bugyi. Ez utóbbi az akadály, amit le is húztam róla pillanatok alatt. Elkezdtem izgatni, amire persze felébredt.
– Mit szeretnél Mókuska? – kérdezi álmosan, de mosollyal az arcán.
– Szerinted mit akarhatok?   – súgtam a fülébe.
Erre megfordult, lábait széttette, hogy befeküdhessek közéjük. Még nem állt készen rám. Próbálkoztam, mint az ügyetlen inas, de zárt kapu fogadott. Ekkor tarkómnál fogva a feje mellé húzott, óvatosan beleharapott a fülembe, adott egy puszit; neki ennyi kellett, hogy magába fogadhasson. Óvatosan, centiről centire haladtam. Ő nem az a hamar megnyíló, nedveiben tocsogó nő volt. Lassan olvadt fel, ám annál odaadóbb szokott lenni az aktus előrehaladtával.
Mikor teljesen bejutottam, lábaival átkarolt. Ezt olyankor tette, amikor nagyon fel van izgulva és már nem sok van neki hátra. Ezek szerint ez a vágy most az éterben van. Ő is kívánt engem, csak vagy én ébredtem előbb, vagy ő nem akart ezért felébreszteni. Amíg ezeket gondoltam, ő már hevesen szorított, a fülembe lihegett és előjött a kéjes énje.
– Csináld! Abba ne hagyd! Csináld! Még! – Szerintem, ha utána megkérdezném, fogalma sem lenne miket mondott.
Extázisa magával rántott és két heti türelmemet öntöttem belé. Lihegve fordultam le róla, de már húztam is magamhoz és így aludtunk el.

– A rohadt életbe, a francba! – erre ébredtem.
– Mi van? – reméltem nincsen semmi baj.
– Most olvasom az üzenetet, elcseszték a pályázat ötödik fejezetét.
– Igen... és?
– Hétfőn határidős.
– Akkor át kell írni?