Nyárvégi éjszaka

A város peremén, a folyóparton lassan sötétedett. A nap vörös fényben izzott a horizonton, a víz tükrén aranyló hullámok csillogtak. Anna egyedül sétált, hosszú, vékony ruhája könnyedén libbent a langyos esti szélben. Úgy érezte, mintha a nyár utolsó estéje valami különlegeset tartogatna. Nem tudta, mi az, de a szívében izgalom vibrált.
Nem sokkal később megjelent Dávid, akit már régóta ismert a suliból, de sosem beszéltek igazán sokat. Ma azonban más volt a hangulat. Dávid mosollyal az arcán köszöntötte őt:
– Szia, nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk.
Anna visszamosolygott:
– Én sem. Szeretem ide hozni a gondolataimat... nyugodt hely.
Elindultak együtt a folyópart mentén. A fák lombjai fölött lassan kibukkantak a csillagok, a víz felett apró rovarok zümmögtek, és a csend csak a távoli város morajlásával vegyült. Dávid magabiztosan sétált Anna mellett, de a szemében ott volt valami mély figyelem, ami Annát zavarba hozta. Érezte, hogy a fiú pillantásai időről-időre megpihennek rajta, és valami forróság indult el benne.
– Mindig is szerettem volna jobban megismerni téged – törte meg a csendet Dávid. – Van benned valami, ami vonz... nem csak a szépséged, hanem ahogy figyelsz a világra.
Anna elpirult, de a mosolya nem tudott eltűnni.
– Te mindig ilyen nyílt vagy? – kérdezte halkan.
– Csak ha tényleg érzem, hogy megéri őszintének lenni – felelte Dávid, és közelebb lépett.
A pillanat sűrűbb lett, mintha a levegőben is érezni lehetne a feszültséget. Anna szíve gyorsabban vert, mikor a fiú ujja finoman végigsiklott a karján. Az érintés egyszerre volt gyengéd és izgató. Nem tiltakozott. Sőt, még közelebb lépett, és amikor a szemeik találkoztak, tudták, mi fog következni.
Az első csók lassú volt, óvatos, tele rejtett kíváncsisággal. Anna ajkai lágyan tapadtak Dávidéra, majd a fiú karjai köré fonódtak, és a csók egyre mélyebb, szenvedélyesebb lett. A világ körülöttük megszűnt létezni. A folyópart, a fák, a csillagok mind elmosódtak, csak ők ketten maradtak.
Dávid keze lassan Anna derekára siklott, majd a hátán kalandozott, miközben ajkaik nem szakadtak el egymástól. Anna érezte, hogy testében végigfut a vágy. Nem akart ellenállni. Ez a pillanat régen várt robbanásként érte. Mikor a fiú ajkai a nyakát érintették, halkan felsóhajtott, és az ujjai Dávid hajába kapaszkodtak.
– Menjünk... valami nyugodtabb helyre – suttogta Dávid rekedt hangon.
Anna bólintott. Nem kellett több szó.