Ancsi

29 éves vagyok, és – épp egy eladási fázisban lévő, – 176 lakásos lakópark műszaki főfelügyelőjeként dolgozom. Ez most a legnagyobb projekt az övezetben, heti szinten készül drónfelvétel, belső PR, a polgármester is kilátogatott már egyszer egy sisakos fotóra.
Az, hogy idáig jutottam, sok mindennek köszönhető. Részben annak, hogy tudom, mit akarok, és nem félek megtenni, amit kell. Részben annak, hogy az apám építési vállalkozó. Nem NER-lovag, nem stróman, csak jókor van jó helyen, jókor nyal, és jókor juttat vissza a vállalási díjból. Születésem óta tudom, mit jelent a „nettó plusz áfa”, mit jelent a „szakipari csúszás”, és hogyan kell egy mosolyt visszacsomagolni egy megúszós statikus felé.
Gimi után nem is volt kérdés, hogy építészmérnök leszek, magasépítő szakon. Azt mondják férfias terep, de nem hiszem, hogy a sisakban a nemi szerv számít. A hozzáállás igen. A cél mindig is világos volt, hogy majd egyszer, 100 évesen (vagy már korábban), átveszem apám vállalkozását. Építőipari család vagyunk, tégla meg acél van a vérünkben. De nem ültem a seggemen. Apám kapcsolatai révén az ország egyik legnagyobb építőipari konszernjéhez kerültem gyakorlatra. Ott ismertem meg őt. A főépítészt. Akkor 47 éves volt, nős, de az a fajta férfi, akihez már nem jár rendesen az ágyban semmi, és ezt nem is titkolja. Az ital, a cigaretta, néha a fű, ezek úgy koptatták a testét, mint az időjárás a friss betonfelületet. De volt benne valami. A tekintete, a hangja, az, ahogy odalépett egy pillanat alatt a szerződéshez vagy a vascsőhöz. Kinézett magának, és én nem álltam ellen. A szeretője lettem. És nem bántam. Ő otthon csak úgy tudott működni a feleségével, ha előtte belőlem merített vágyat. Néha szó szerint. Tetőn, félkész lakásokban, kocsi hátsó ülésén, gyorsan, mocskosan, titkosan. Én addigra már megtanultam, hogy a testem nemcsak a saját örömömre szolgál, hanem eszköz is.
Nem volt bennem romantika. Nem voltam szerelmes. De kielégített. És közben épült a karrierem is. Egyik lépcső jött a másik után, és a legszebb az volt az egészben, hogy mindenki azt hitte, a munkám beszél helyettem. Pedig általában a testem beszélt előbb. Innen vezetett az út a mostani projekthez is. Először műszaki felügyelő lettem.