A szomszéd nője mindig...

Nejemmel partiban – avagy a szomszéd nője mindig...
Sokáig állt üresen a szomszéd ház idős szomszédunk halála után, aztán egyszer csak nagy mozgolódás támadt a kapu előtt. Bútorszállító autók, személygépkocsik, pakolás, kiabálás, utasítások, aztán rövidesen elcsendesült minden. Nem igazán láttam át a kertszomszéd udvarára, mert az előző tulaj majd két méter magas hullámlemez kerítéssel kizárt minket az életéből, de fia kérésére azért nyitottunk a kerítésen egy kiskaput, ha segítségre lenne szüksége az öregnek. Külföldön élő fia adott a kapuhoz és a házhoz kulcsokat, hogy ha valaki jönne megnézni az ingatlant, be tudjam őket engedni. Nem igazán bízott az ingatlan értékesítőkben, inkább maga intézett mindent a neten.
Vajon ki költözhet, hiszen én mostanában nem mutattam meg senkinek az ingatlant és egyáltalán honnan voltak kulcsai? Míg ezen morfondíroztam, és a tyúkoknak szórtam egy kis takarmányt a kerítés innenső részén, egyszer csak egy női fej bukkant fel a kerítés túloldalán – majd nagy robajjal el is tűnt – és sűrű szitkozódások közepette tűnt fel újból, majd megszólított.
– Jó napot kívánok uram – elnézését kérem, hogy így ismeretlenül leszólítom, de egy kis segítségre lenne szükségem.
– Jó napot önnek is, és hogy ne legyünk ismeretlenek, Norbertnak hívnak – nyújtottam felé kezemet, amit elfogadott és – Elizabeth vagyok – mutatkozott be.
– Miben segíthetek?
– Kimondani sem merem, mert olyan banális az egész.
– Azért csak mondja kedves – nem lehet az olyan banális.
– De biz az. Most költöznénk ide, a bútorok a teraszon, de a lakás kulcsokat otthon hagytam, és így nem tudok bemenni. Az emberek, akik a bútorokat raknák helyre, egy óra múlva itt lesznek, és én nem tudok bemenni a házba. Mindjárt megőrülök! Hogy lehettem ennyire figyelmetlen!
– És hogyan segíthetnék? (ekkor már arra gondoltam, itt lesz kiaknázási lehetőség)
– Úgy látom, hogy az egyik tetőtéri ablak résnyire nyitva van. Ha lenne egy hosszú létrája, talán bejuthatnék és belülről ki tudnám nyitni az ajtót.
– Óh kedves! Létrám van ugyan, de nem biztos, hogy felér odáig, de ha még fel is érne,
– Jaj, de jó! Megkérhetem, hogy adja át a létrát? Majd csak boldogulok valahogy.