Kislányom 3. rész

Amikor felébredtünk már dél is elmúlt. Tulajdonképpen én arra ébredtem, hogy eszeveszett éhes vagyok, Ildi meg valószínüleg a mocorgásomra. Izgatóan nyújtózott egyet, majd lassan, kelletlenül feltápászkodott.
– Nagyon éhes vagyok! – előztem meg mielőtt bármit mondana – Rendelek valamit, jó? Mi legyen, pizza megfelel?
– Meg persze. – azzal letelepedett az ebédlőasztalhoz. – Nekem kólát is kérj! – tette hozzá.
– Rögtön gondoltam. – jegyeztem meg epésen, miközben rendeltem. – Addig nem öltöznél fel? Rendben, hogy jár a borravaló a futárnak, de a látvány túl sok lenne egy pizzáért.
Felnevetett, de egy szó nélkül felment öltözni. Hamar vissza is érkezett, de lehet, hogy kevésbé lett volna izgató meztelenül, mint abban, amit felvett. Összesen egy mikroszkopikus nagyságú forrónadrág és egy félig áttetsző melltartó volt rajta, ami láthatóan alig volt képes összetartani az ikreket. Komolyan azt vártam, hogy egy mélyebb lélegzetvételénél lepattan róla az egész miskulancia.
– Azt gondolod, hogy ez megfelelő?
– Szerintem igen – mondta kacéran.
– Tőlem meg is a futár! – futott el a méreg, magam sem értettem miért.
– Nocsak! Féltékenynek tetszik lenni? – bújt a nyakamba.
– Nem én! – vetettem oda és lelöktem a karjait magamról.
– Szóval nem? – vészjóslóan csendült a hangja. – Akkor tényleg meg fog kapni a futár borravalónak!!
– Meg ne próbáld! – próbáltam tiltani.
Nem szólt egy szót sem, csak felvette a tárcámat és kivette a pontos összeget, amiről a rendelés szólt.
Hittem is meg nem is, hogy megteszi, bár azt tudtam, ha valamit eldönt, azt keresztül viszi.
Kb. fél óra múlva csengettek. Mind a ketten elindultunk az ajtó felé, de egy mozdulattal megállított.
– Menj a szobádba légyszíves! – parancsolt rám. Meghökkentem, de nem ellenkeztem. Az ajtót azért nyitva hagytam résnyire, azért is, hogy leskelődhessek.
Ajtót nyitott. Egy középkorú férfi állt ott, kezében szatyor és a doboz pizza. Köszönt és átadta a rendelést, majd elmondta az árat. Tisztességes ember volt, mert nem bámulta Ildit, bár az azért látszott a fején, hogy kedvelte a látványt.
Ekkor kezdetét vette az előadás. Ildi az asztalhoz sétált, alaposan megmutatva fenekét is, felvette a pénzt, majd visszasétálva az ajtóhoz, tettetett kétségbeeséssel azt mondta:
– Sajnos nincs apróm borravalóra... – és bevetette a boci nézést.
– Ohh semmi baj – mondta emberünk – Majd legközelebb! – és már fordult volna kifelé.