Női fantáziáink 1. rész

Először is hadd kezdjem azzal, hogy nemrég megtaláltam ükanyám naplóját, ami azért érdekes, mert az olvasottak fényében már tudom honnan ered a nők iránti vonzalmam, ezért és mert szeretném ha ükanyám ezen sorai fennmaradnának a világhálón az idők végezetéig, úgy döntöttem a naplója ezen fejezetével kezdem rövidke bevezetőül, majd természetesen rögvest rátérek a napjainkban történtekre.
Néha elgondolkozom milyen lehetett abban a világban élni. Minden bizonnyal nem rohantak így az emberek a városokban sem, mint manapság. Este gyertyafénynél könyvet olvastak, vagy lementek a kocsmába jazz zenét hallgatni... Egész más világ lehetett, aminek egyrészt jó oldalai is voltak, másrészt viszont a nők nem mertek közeledni egymás felé, mert ha rossz fogadtatásra talál és híre megy... Annak bizony komoly következményei lehettek.
Itt ott nehezen tudtam kihámozni az írását, és talán néhol humorosan hangzik a régies beszédstílusa, de kéretik komolyan venni őt.
„Ha valaha bárki olvassátok ezen soraim, most mögtudjátok ki is valék az istenigazábul. Nő létimre nőt szerető anyátok valék titkon, igaz apátokat is szerettöm ifjúként, amikor még a tenyerin hordozott, de jajj annak az asszonynak, ki asszonnyal óhajt hálni! Azért vetem papírra gondolatim, mert a laudánum egyre kikezdi a memóriám, s már arra sem emlékezöm, miként költém el reggölimet. (Utánanéztem a laudánum-nak, ópium cseppeket jelent. ) Fáj a derekam, már fel se tudék kélni laudánum nélkül. Nem tűrném életem legszebb szerelmös percit is feledni, ezért megörökítém mindent mire emlékezém a legapróbb részletökig, míg eleven él a szemöm előtt. Ez csak valami isteni csuda lehet ami velem történt tegnap éjjel. El se hiszem hogy megeshetett ily boldogság az én életömben. Ó bár ma éjjel is kérné, hogy vele háljam, ó drága úrnőm. (Szolgálóként dolgozott egy nemesi leszármazott családnál. ) Az úraság messzi úton elvót. Úrnőm pediglen késő estig a szobájában marasztalt éngömet. Azt óhajtá, háljak az ágyában éjjelre, amit mög is tettem örümest. Adott egy meseszép selyömhálóinget milyhez foghatót csak az úrinők hordanak. Szemlélé ahogy átöltözém előtte, s mondá megmosolyogván, ne szégyellősködjem, mert igazán gyönyörkés az alakom.
Mikor mellé föküdtem, a szemei furcsán csillogtak a , mellyöl éngöm is , majd eztet mondá: