A Nílus gyöngye 2. rész - Nebet és Merititesz éjszakája

Merititesz hirtelen riadt fel álmából, elsőre azt se tudta, hogy mire, majd egy ajtócsapódás zavarta meg újra az éjszaka csöndjét, így neki is eszébe jutott, mi keltette fel: egy sikoly. Még pedig a királyi pár lakosztálya felől. Merititesz szíve összeszorult a félelemtől. Sejtése, hogy Szithator fáraó kegyetlen harcmodora kegyetlen lelket takar, beigazolódott. Néhány másodperces töprengés után magára kapta stóláját, és kiosont szobájából a királyi pár lakhelye felé. De mikor a hercegnő szobájánál haladt el, mely közvetlenül az övé mellett volt, megtorpant. Fojtott zokogás hallatszott ki a márványajtók mögül, melyben felismerte Nebet hangját, így késlekedés nélkül belépett.
A szobában félhomály uralkodott, ugyanis az elhúzott függönyök mellett beragyogott a telihold fénye. Merititesz szeme amint hozzászokott a homályhoz, meglátta Nebet alakját, amint az ágyán fekszik, és válla rázkódik a zokogástól. Megrendült a szíve, így rögtön a leány mellett termett.
– Szívem, drága hercegnő... – kezdte csendes hangon, és az ágy szélére ülve megérintette Nebet vállát, mire a leány összerázkódott és felkapta a fejét. – No, semmi baj, csak én vagyok, az öreg Merititesz...
A könnyáztatta arcon rögtön megkönnyebbülés futott át, és azonnal szolgálója ölébe vetette magát a hercegnő.
– Na, cssssss, semmi baj... – mondta Merititesz, és gyengéden arrébb tolva a hercegnőt, ő is felfeküdt az ágyra, és Nebet haját simogatta nyugtatólag.
Így már jobban szemügyre is tudta venni a lányt, aki még mindig vigasztalhatatlanul sírt, drága selyem kombinéje a mellkasán szétszakadva lógott, felfedve csodás melleit, felkarján pedig Szithator kezének szorítása látszott. Merititeszben pedig fellángolt a düh. A hercegnő sírása épp csillapodott, így halk hangon megkérdezte:
– Most meséld el, , mi történt!
Nebet, aki eddig Merititesz melleibe fúrta arcát, most lassan felemelte a fejét, és nagyokat nyelve, kissé összefüggéstelenül belekezdett.
– Eljöttünk, és durva lett... letépte a ruhám, én meg tiltakoztam, de nem érdekelte, megragadott, és... rálökött az ágyra, elszakította a kombiném, el akartam menekülni, de erős volt, és akkor belém hatolt, és ó, dadus, annyira fájt, de nem tudtam mit tenni, aztán befejezte, én meg sírni kezdtem, aztán ő megint akarta, de akkor sikítottam, ő meg ott hagyott, és én visszafutottam ide, és ó, dadus, most olyan elkeseredett vagyok... – és a könnyek újra megállíthatatlanul patakzani kezdtek a fekete szemekből.