Fogságban

Jaj, szédülök! Mi történt velem? Majd ebben a pillanatban minden elsötétül és ennyi...
Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, nem tudom, hogy hol vagyok. Egy széken ülök, bekötött szemmel és hátra kötött kézzel. Talán egy szobában vagyok, egy kicsit a szelőztetés hiánya érződik, olyan mind egy padlásszobában lennék. A lábam alatt padlószőnyeg és nincsen hideg, kellemesen jó idő van.
Nyílik egy ajtó és valaki jön.
– Nocsak, valaki magához tért! – hallottam egy női hangot. – Szeretnél valamit mostan?
– Igen szeretnék szabadon távozni.
– Á, az most még nem lehet.
– De a szüleim keresni fognak, nem sokára.
– Á, biztosan nem fognak keresni az elkövetkező 24 órában. Mivel tudom, hogy elutaztak.
Nocsak, ez a valaki engem nagyon is ismer mivel a szüleim elutaztak Koreában az apám munkája miatt és tényleg ennyi a repülőút oda. De a hangját nem ismerem ennek a nőnek.
– Meg kérdezhetem, hogy ki vagy te, és honnan ismersz engem?
– Találd ki? De először is kinyitom az ablakot egy kicsit és kiszelőztettek, hogy ne legyen ilyen állott szag. Ezt a szobát nem használtuk soha.
Ezek szerint ezek, többen vannak és egy használaton kívüli szóbába vagyok valahol. Majd hallom, hogy kinyitja az ablakot és visszasétál közel hozzám. Nagyon finom illata van ennek a nőnek, ha nem lennék, megkötözve biztosan felpezsdítené a vérem. Az nyitott ablakon nem jön zaj, tényleg nem tudom, hogy hol vagyok.
– Na, akkor is vagy? – kérdeztem tőle.
– Annyit kell tudnod, rólam, hogy 34 éves vagyok. Nagyon régen nem találkoztunk. Amikor pedig annak idején találkoztunk akkor nagyon szerettél hozzám bújni. Talán most is szeretnél. – miközben ezeket mondta, ruha susogást hallottam.
– Nem tudom ki vagy és nem tudom, hogy mit akarsz tőlem?
– Majd meg tudod, rá fogsz jönni!
Ekkor arra lettem figyelmes, hogy a hátam mögé került és a nyakamat finoman elkezdi fújni. Majd egy hirtelen mozdulattal a fejemet a csupasz mellei közé vont. Érzetem, hogy valami fűzős ingből kint vannak a mellei és szép nagyoknak éreztem. De ennek a nőnek mennyi illata volt, a nadrágomban valami elkezdet bizseregni, ráizgultam az elrablómra.
– Tudod, egyre szimpatikusabb leszel nekem. – mondtam, miközben elengedte a fejem és elém sétált. – De akkor még szimpatikusabb lennél, ha elengednél, és úgy beszélgetnénk.
– Á az nem lehet még. – mondta miközben újra valami ruha susogást hallottam. – A szabadságodért meg kell dolgoznod.