A+ A-

Őstörténet

Hűvös lett. Az idő változó, ám ha ki - kivillan a felhők mögül a nap, akkor sincs forróság, hűs szellő símogat. Most ez a jó, kiváló idő a vadászatra. Magunkra öltjük melegebb bőrruháinkat, bukó a vállunkon, dárda a kezünkben, és elindulunk az erdőbe. Keressük a vadat, meg - megállunk, szimatoljuk a levegőt. Az erdő édes eső utáni illatába állatok szaga vegyül. A nap kisüt, fénykúpokat rajzol a tiszta levegőbe, a lombok mintha zöld csipkéből lennének, s közéjük a nap csillogást sző. Enyhe szél játszik a levelekkel, a fény és árnyék állandó játéka miatt minden forma képlékennyé válik. Gyönyörű minden, megrészegülünk a levegő fűszeres illatától. Ledobod a fegyvereket, a kezed a magasba emeled, így forogsz körbe, a napsugarak táncolnak a hajadon, a bőrödön, a meleg ruha ellenére is elcsábít az alakod, mosolyogsz, a szemed csábosan szikrázik. Én is ledobom a cuccaim, teleszívom a mellkasom, mely megtelik vadító illatokkal, köztük buja tested hívogató illata. Megfeledkezünk mindenről, eltűnik számunkra a külvilág, csak a fény és árnyék tánca marad, Te és én és a forróság. Lassan lépkedek feléd, a fejed hátraveted, karjaid kinyújtod oldalra, lassan forogsz, minden fordulatnál rám villantod a tekinteted, hangosan kacagsz, s elhátrálsz előlem, egyre messzebb s én utánad. Incselkedsz velem...
Most hirtelen gyorsabb léptekkel indulok feléd, ám hirtelen megállok. Te is megtorpansz, a levegőbe szimatolunk. A szél megfordult, s furcsa szagot hoz, a halál szagát. Leguggolok, kezem a fegyvereket keresi, de csak az avart markolom. Lassan, guggolva megfordulok, lefelé intek Neked, lekuporodsz. Szemed összeszűkül, ide - oda villan, keresi az ellenfelet. Halkan felállok, magamhoz intelek, megfogom a kezed, s meggörnyedve a felszerelésünk felé lopakodunk. Már csak tíz méter, oldalazva haladunk a fegyverek felé, ám ahogy spirál alakban közeledünk, a távolabbi fa mögül előtűnik egy kardfogú tigris sziluettje. Ránk morog, vicsorít, meghiúsult a lesből támadás. Izmai feszülnek, szaga erőteljesen árad, felborzolja az idegeinket, elönt az adrenalin, érzem a kezed megszorítja az enyémet. Nincs más lehetőség. Hirtelen sarkon fordulunk, futásnak eredünk. A fák között rohanunk, szívünk erősen kalapál, szinte halljuk egymás mellkasában, a kezünk még mindig szorosan összefonódva, így cikázunk a törzseket kerülgetve, egy - egy kidőlt fát vagy vastagabb ágat átugorva. A tigris kitartóan fújtat mögöttünk, tartja az iramot. Hajunk csapkod a szélben, az iram állandósul, vad futás az életért. Össze - összenézünk, egy - egy kisebb cserje mellett elrohanva erőteljesen az ágaiba kapaszkodunk, rohanás közben előre csapjuk a hajlékony de erős gallyakat, melyek hátracsapódva a tigris pofájába vágnak. Hangosakat horkant, lassul, le - leszakad, de még mindig jól bírja. Víz szagát érezzük, lassan már a gyenge robajt is hallani. Igen! A vízesés, egy jó esély. Egymásra nézünk, rohanás közben is elmosolyodunk, nyert ügyünk van. Hirtelen irányt váltunk, a víz felé, kardfogú barátunk kitartóan követ, sőt, mintha közeledne, talán érzi, hogy már nincs sok esélye. Már csak néhány méter, már elővillan a fák közül a vízpermetből szőtt felhő, mely körüllengi a nyolcméter mély katlant, ahová lezúdul a víz. Újból összenézünk, még egy cinkos kacsintásra is futja. Hirtelen elfogynak a fák, elfogy a talaj, elrugaszkodunk, bele a párába, testünk a levegőnek feszül, még mindig fogjuk egymás kezét, egy örökkévalóság, míg vizet érünk, fejjel merülünk a kristálytiszta kékségbe, rémült halak közé. Néhány méterre zuhog a kis tóba a vízesés, fehér buborékfelhőket fúj a víz alá, melyek lustán szállnak felfelé. Arra biccentek a fejemmel, bólintasz, a víz alatt maradva beúszunk a zuhatag alá, s nagyot harapva a levegőből a felszínre bukkanunk. Egymásra nevetünk, a tüdőnk sajog. Ez egy kicsi, száraz sziklapárkány a vízesés alatt, épp kényelmesen elférünk rajta. Kipillantunk a vízfüggöny mögül. A tigris ott áll a szikla szélén, amelyről elrugaszkodtunk, s értetlenül forgatja a fejét, minket keres. Még egy perc és feladja, csatát vesztetten elkullog. A földre fekszünk, kitör belőlunk az önkéntelen nevetés, egyre kacagunk.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.35 pont (23 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 Andreas6 2018. 01. 16. kedd 08:15
Nem volt rossz.
#3 A57L 2014. 09. 25. csütörtök 07:03
Nem tetszett.
#2 papi 2013. 04. 29. hétfő 05:48
Egész jó
#1 Törté-Net 2002. 01. 17. csütörtök 18:00
Mi a véleményed a történetről?