Különóra

Pár hete kezdődött a nyári szünet. Végre kiszabadultam a gimnázium nyomasztó termeiből. Ez volt az utolsó nyári szünetem, mielőtt szeptembertől kezdődött volna az utolsó év iskolai nyomor, az érettségivel tetézve az egészet. Bár ez a katasztrófa folyton ott lebegett a fejem fölött, mégis jobban izgatott, hogy ezek után mi lesz. Szerettem volna valami egyetemféleségre bekerülni, mert hát mégis... Nehogy már otthon balhé legyen – egyrészt. Másrészt meg... azért nekem is tetszett volna a dolog. Mégis csak több értelmét láttam, mint az eddigi tanulmányaimnak. Szóval, hát érthető, asszem. Csak nem olyan nagy égés, hogy ezt gondoltam.

Nem mondanám, hogy hülye voltam. Csak kurv... akarom mondani rohadtul... vagyis na... egyáltalán nem érdekelt a tanulás. Legalábbis addig, míg nem szembesültem azzal a szomorú ténnyel, hogy már az érettségiről is lazán kivágtak volna, ha nem szedtem volna kicsit össze magam. Tulajdonképp nagyon is okos voltam, de miért pont a suliban kellett volna ezt hasznosítanom. Végülis az addigi három év lazsálás is csak úgy nem eredményezett biztos bukásokat, hogy nagyon is sok eszem volt. Aztán szorult helyzetben kénytelen voltam használni. Hál’istennek erre az ősök nem kattantak rá túlságosan, különben járhattam volna dilidokihoz figyelemzavarral, vagy egyéb finomságokkal. De szerencsére ezt megúsztam.

Viszont... kicsit a saját javaslatom, nagyban viszont a szüleim tanácsára (Tanács, mi?! "Vagy továbbtanulsz, vagy nem pénzelünk tovább! " – erre a kijelentésre mégis mit mondhat az ember fia, vagyis lánya? ) beszervezt(em)ünk néhány magántanárt. Éljenek a különórák! Meg a hányinger, amit okoznak... Persze mikor máskor, ha nem a nyári szünetben?! Tengernyi időmmel mi mást is kezdhettem volna?!

Hát megkezdődött az iskolán kívüli kínszenvedés. Odakint majd’ 40 fok, a kedvesnek nem nevezhető, de öreg tanárnő lakásában alig kevesebb. Természetesen első mondatai között elkezdte félteni az erkölcseimet a korombeli fiatalokéval egyetemben, és mindezt csupán a lenge nyári öltözékem miatt. Tudom, amikor ő fiatal volt, ő biztos inkább hőgutát kapott volna, csak nehogy erkölcstelennek tartsák. Én tettem az ilyesmire. És még büszke is voltam rá! Hát, nem menő?! *kacsint* Na, de nem térek el az eredeti témától. Szóval volt ez a tanárnő. Vele biológiát kellett tanulnom. Aztán volt egy fiatal csajszi – őt bírtam, jófej volt – vele az angolt nyomattuk. Egész élveztem.